

Zöld Közlekedés
140 millió dollárt vesztett a Tesla egy üzleten
2021 elején úgy tűnt, hogy a Teslának bejön a Bitcoin-biznisz, de komoly bukás lett a vége.
140 millió dolláros, azaz mintegy 49 milliárd forintos veszteséget okozott 2022-ben a Teslának a Bitcoinba való befektetés – számol be a BBC. A vállalat az amerikai hatóságoknak azt kommunikálta, hogy összesen 204 milliót vesztett, kereskedelem révén viszont ebből 64 millió dollárt sikerült visszanyernie.
2021 elején a Tesla 1,5 milliárd dollárt fektetett be a kriptovalutába, a vállalat vezérigazgatója, Elon Musk akkor azt mondta, hogy a Bitcoint el fogják fogadni fizetőeszközként. Nem sokkal később azonban komoly fordulat jött, a cég Bitcoin-állományának nagy részét eladta, jelenleg mintegy 184 millió dollárnyi kriptovalutája van csak a cégnek.
Musk a kriptovaluták egyik nagy szószólója, a milliárdos vállalkozó a Twitteren és egyéb platformokon többször is tett olyan kijelentéseket, amelyekkel nagyban befolyásolta a piacot – Dogecoin értékét például korábban sikerült jelentősen felhajtania. A Tesla 2021. februári Bitcoin-felvásárlása is kedvezően hatott a kriptovalutára: a Bitcoin értéke 25 százalékkal, 48 ezer dollárra emelkedett, ami akkoriban rekordnak számított.
Amikor Musk a Twitteren 2021 márciusában bejelentette, hogy az amerikai ügyfelek a kriptovalutával is fizethetnek majd a Tesla autóiért, újabb növekedés indult. Két hónappal későbbre azonban a Bitcoin 10 százalékot esett, a vállalat pedig az éghajlatváltozási aggodalmakra hivatkozva visszalépett a tervtől. 2022 novemberében aztán közel 70 ezer dollárra emelkedett az érték, ám amikor a Tesla eladta állománya nagy részét, több mint 50 százalékos zuhanás következett.
Mint ismeretes, a kriptobányászat komoly megterhelést jelent a környezetnek: az Egyesült Királyság Pénzügyminisztériuma szerint a Bitcoin globális éves energiafogyasztása a becslések alapján nagyjából az Egyesült Királyság éves fogyasztásának 39 százalékát teszi ki –egyes kalkulációk még magasabbra teszik az arányt. A kriptobányászat környezeti problémái jól ismertek, sok esetben ezért már törekednek arra, hogy a valuták kisebb gondot okozzanak. A régóta várt Ethereum 2.0 például állítólag igen környezetbarát lesz.

Zöld Közlekedés
Zöldforradalom a magyar utakon: elektromos autók özönlenek a cégekhez
Hétezer cég kért támogatást járműflottája zöldítéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A bejegyzésben azt írták, meghaladta a hétezret a vállalati e-autó programban beérkezett igénylések száma – írja az alternativenergia.hu. A pályázók mintegy felének már ki is fizették a 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét – tették hozzá. A kormányzati ösztönzésnek köszönhetően 8000 tiszta és csendes gépkocsival, köztük 1700 kisteherautóval bővült a hazai klímabarát állomány – tudatta a minisztérium. A posztban felhívták a figyelmet arra, hogy a kizárólag elektromos hajtású járművekből május végére már több mint 82 ezer állt forgalomba Magyarországon, ami az évtized elejéhez képest tízszeres gyarapodást jelent. Azt írták, a gazdasági társaságok decemberig igényelhetnek még járművenként akár 4 millió forintot környezetkímélő gépkocsik megvásárlásához.
-
Zöld Energia16 óra telt el a létrehozás óta
Pályázat indul energiatárolókra és napelemekre, részletek!
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás óta
Minden lakóházat érint az EU napelem szabályozása
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Megérkezett a hiányzó láncszem a fenntartható napelemes értékláncban
-
Otthon6 nap telt el a létrehozás óta
A könnyűszerkezetesek gyorsaságával épült a betontechnológiás mintaház
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
A Balaton már nem ugyanaz a tó – melegszik, algásodik, és szúrós hínárok lepik el