Zöld Energia
A víz lehet a megoldás az energiatárolásban
A víztározókban eltárolt hőenergia segítségével rugalmasabbá válhatnak az elektromos hálózatok.
Amerikai kutatók megvizsgálták, hogyan lehetne a víztározókban tárolt hőenergiát (ATES) szél- és napenergia elraktározására használni, miközben a szélsőségesen meleg vagy hideg időszakokban a fűtési és hűtési energiaigényt is kielégítik – számol be a PV Magazine. A szakértők egy elosztott energiarendszert modelleztek egy chicagói városrész számára, és megállapították, hogy az ATES akár 40 százalékkal is csökkentheti a kőolajtermékek fogyasztását a hagyományos tárolási költségekhez képest valamivel magasabb áron.
Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumában dolgozó kutatók javaslatot is tettek az ATES alkalmazására. „Arra jutottunk, hogy az ATES segítségével hatalmas mennyiségű energia raktározható el hosszú időre” – mondta A.T.D Perera, a csapat tagja. „Ennek eredményeképpen a fűtési és hűtési energiaigényt a szélsőségesen meleg vagy hideg időszakokban a hálózat további terhelése nélkül ki lehet elégíteni, ami a városi energiainfrastruktúrát rugalmasabbá teszi” – tette hozzá.
A kutatók egy sztochasztikus optimalizációs modellel végeztek szimulációt, és olyan elosztott, több energiaforrást hasznosító rendszereket (DMES) terveztek, amelyek hosszú távú hőtárolóként ATES-t használnak. A javasolt rendszerkonfigurációkban a szél- és napenergiából származó megújuló áramot arra használják, hogy a meglévő föld alatti tározókból vizet szivattyúzzanak fel, ezt a vizet pedig a felszínen melegítsék nyáron, illetve olyan időszakokban, amikor nagy a szélenergia-többlet. Ezután ugyanezt a vizet vissza lehet juttatni a mélybe, hogy újrainduljon a ciklus.
Peter Nico, a csapat tagja szerint a víz kellően meleg marad, mivel bolygónk jó szigetelő. „Így amikor télen, hónapokkal később felhozzuk, a víz sokkal melegebb, mint a környezeti levegő, és felhasználhatjuk az épületek fűtésére” – emelte ki, hozzátéve, hogy a folyamat oda-vissza működőképes.
A szakértők egy chicagói negyedről terveztek esettanulmányt, amelyben 58 kétszintes, egylakásos lakóház található, tipikus lakossági fűtési és hűtési rendszerekkel. Az ATES-szel ugyan a hagyományos energiatároló rendszerekhez képest 15-20 százalékkal magasabbak voltak a raktározási költségek, viszont látványosan csökkent a kőolaj alapú anyagok fogyasztása. A csapat úgy gondolja, hogy az ATES-ek révén a jövőben sokkal rugalmasabbá válhatnak az elektromos hálózatok.
Zöld Energia
12,6 MW-os napelempark csökkenti majd a bukaresti repülőterek energiaigényét
Saját napelemparkot építenek a bukaresti repülőterek számára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Saját napelempark tervezéséről és megépítéséről kötött szerződést a bukaresti repülőtereket üzemeltető országos társaság (CNAB) a légi kikötők energetikai függetlenségének növelése, a működtetési költségek csökkentése érdekében – közölte az alternativenergia.hu. Az áfa nélkül 134 millió lej (9,2 milliárd forint) értékű szerződést a Németországban és a Balkánon jelen lévő osztrák LSG-csoport, valamint a román ICPE tervezőintézet és Electrocond áramszolgáltató által alkotott konzorciummal kötötték meg egy 12,6 megawattos csúcsteljesítményű napelempark tervezéséről és megépítéséről. A szerződés magában foglalja a repülőtér elektromos üzeméhez csatlakozó 17,88 megawattórás tárolókapacitás kialakítását is.
A Henri Coanda nemzetközi repülőtér mellett épülő napelemparkot a tervek szerint 2027 decemberében fogják beüzemelni. Megvalósítására a CNAB 132 millió lejes vissza nem térítendő támogatást pályázott meg a bukaresti közlekedési minisztérium által kezelt fejlesztési alaptól. A bukaresti nemzetközi repülőtereket kiszolgáló napelemparkot a tervek szerint később tovább bővítik, amíg a beépített csúcsteljesítménye eléri a 31,5 megawattot, tároló kapacitása pedig a 30 megawattórát.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságban az energiaellátás: a Duna alacsony vízszintje miatt lépett a Paksi Atomerőmű
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
