Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Agrárkamara: idén nem kell fizetni az állami tulajdonú vízilétesítményekből vételezett öntöző vízért

Tekintettel a tavalyi történelmi aszályra, a háború okozta nehéz gazdasági helyzetre, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedésére, a kormány úgy döntött, hogy a klímaváltozás elleni küzdelmet támogatva az idén – a termelők versenyképességének megőrzése érdekében – az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül díjmentesen biztosítja az öntözővizet – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Létrehozva:

|

A díjmentesség kizárólag azokat a termelőket érinti, akik a mezőgazdasági művelés alatt álló területeiket felszíni vízből öntözik vízjogi üzemeltetési engedély, bejelentés, vagy rendkívüli öntözési célú vízhasználat keretében – ismertették. A NAK hozzáfűzte: az év elején a vízügyi ágazat elkészítette az idei mezőgazdasági vízszolgáltatás költség- és díjkalkulációját. A magas energiaárak miatt a mezőgazdasági vízszolgáltatás költségét több mint 10 milliárd forintra becsülték. A kalkuláció alapján a termelők által fizetendő vízszolgáltatási díjak is drasztikusan megemelkedtek, néhol a tízszeresére nőttek.

A kamara emlékeztetett arra is, hogy a tavalyi történelmi vízhiány az elmúlt 100 év legnagyobb, mintegy 1000 milliárd forintos aszálykárát okozta.  Az energiaárak drasztikus növekedésével idén oly mértékben nőttek volna a vízszolgáltatási díjak, hogy szinte ellehetetlenült volna a szükséges mennyiségű víz biztosítása a jelenleg öntözött 100 ezer hektárnyi mezőgazdasági földterületre.  Ezért a kormány úgy döntött, hogy az idén az állam teljes körűen átvállalja a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését – hangsúlyozta a NAK.

Advertisement

Zöld Energia

Több mint 5000 napelem kerül az olajfák fölé, de a mezőgazdaság is folytatódik

Spanyolországban 3,65 MW-os, megemelt napelemekből álló rendszert építenek egy működő olajfaliget fölé, amelyhez 3 MWh-s energiatároló is kapcsolódik, és egy közeli csomagolóüzem energiaellátását biztosítja.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Spanyolországban olyan agrár-fotovoltaikus beruházás épül, amely egyszerre teszi lehetővé a napenergia termelését és az olajbogyó termesztését. Az Acesur olívaolaj-előállító vállalat a Jaén tartománybeli Vilches településen kezdte meg egy 3,65 megawatt teljesítményű napelemes rendszer kivitelezését, amely egy már termő olajfaliget fölé telepített, megemelt napelemmodulokra épül. A projekt részeként egy 3 megawattórás energiatároló rendszert is kialakítanak, írja az alternativenergia.hu hírportál. A beruházás különlegessége, hogy a meglévő olajfákat nem távolítják el, és a mezőgazdasági termelés is folytatódhat a napelemek alatt. A fejlesztést a granadai székhelyű Greening megújulóenergia-vállalat valósítja meg. A rendszer közvetlenül az Acesur közeli csomagolóüzemét látja majd el villamos energiával, így a napenergia helyben történő felhasználása az ipari működés energiaellátását is segíti. A vállalat tájékoztatása szerint a technológia fejlesztése több szakaszban zajlott. Először elméleti bioklimatikus szimulációkat végeztek, majd ellenőrzött laboratóriumi, illetve üvegházi körülmények között tesztelték a rendszert. Ezt követően egy hagyományos, öntözés nélküli olajfaligetben helyeztek üzembe prototípust.

A kísérleti rendszer két egymást követő betakarítás eredményei alapján azt mutatta, hogy a napelemes energiatermelés és az olajbogyó termesztése összeegyeztethető. A vállalat képviselője szerint a panelek mérsékelték a talaj felmelegedését, segítették a nedvesség megőrzését, és kedvezően befolyásolták a terméshozamot. Ezek az eredmények különösen fontosak lehetnek a szárazabb, forró nyarakkal jellemezhető mediterrán térségekben. A vilchesi létesítményben több mint 5150 napelemes modult helyeznek el a talajszint fölött több mint négy méter magasan. A tartószerkezet acéloszlopokra és beton alapokra támaszkodik. A kialakítás célja, hogy a mezőgazdasági gépek a panelek alatt is elférjenek, így a hagyományos művelési munkák, köztük az olajbogyó betakarítása is folytatható legyen.

A rendszerhez kapcsolódó, 3 MWh kapacitású akkumulátoros energiatároló segíti majd a megtermelt villamos energia felhasználásának optimalizálását és az üzem energiaellátásának rugalmasabbá tételét.  A vállalat képviselője szerint a beruházás a világ első ipari méretű, kifejezetten olajfaligetekre fejlesztett, úgynevezett olivovoltaikus létesítménye lehet. A projekt azt példázza, miként kapcsolható össze a mezőgazdasági területek hasznosítása, a megújuló energiatermelés és az ipari önfogyasztás anélkül, hogy fel kellene hagyni a hagyományos növénytermesztéssel.

Advertisement

 

 

Advertisement

Borítókép: Acesur

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák