Zöldinfó
Komoly károkat okozhatott az elsüllyedt műtrágyaszállító hajó
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hatóságokra hivatkozó beszámolója szerint a német felségjelzésű, Antonia nevű hajó nem sokkal éjfél után nekiütközött a szerb-horvát határon található Duna-híd egyik oszlopának a vajdasági Palánkánál. A sérült hidat lezárták, a forgalmat más határátkelőkhöz terelik.
A szerb környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint hajó uszálya ezer tonna műtrágyával süllyedt el. Szakemberek vizsgálják, hogy milyen következményei lehetnek a környezetre a műtrágyaszennyezésnek. Dusan Blagojevic környezetvédelmi szakértő az N1 regionális hírtelevízióban arról beszélt, hogy az ezer tonna műtrágyát tartalmazó uszály elsüllyedése minden bizonnyal negatív hatással lesz a vízi növény- és állatvilágra, közvetve pedig az emberekre is. “Nem tudjuk pontosan, hogy milyen műtrágyáról van szó, csak feltételezhetjük, hogy ammóniás műtrágyáról beszélünk. Annyi bizonyos, hogy tápanyagfelesleg alakul majd ki (nitrogén és foszfor), ami elkerülhetetlenül az algák túlvirágzásához vezet, ez pedig túlzott oxigénfogyasztást okoz a felszíni vizekben. Elszaporodnak a kórokozók és növekszik a nitrátkoncentráció, végül pedig kellemetlen szagok és gázok keletkeznek” – magyarázta a szakember. Mint mondta, a vízinövények elszaporodása az oxigén mennyiségének csökkentését eredményezi, ez pedig halak és más élőlények megfulladásához vezethet. Hozzátette, az ammónia már alacsony koncentrációban is mérgező az állatokra nézve.
Zöldinfó
Több száz tonnás alkatrészeket mozgatnak a Gönyűi Erőműben
Nagykarbantartást végeznek a Gönyűi Erőműben.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Átfogó nagykarbantartást végeznek a Gönyűi Erőmű gázturbináján, a munkálatok várhatóan október közepéig tartanak – közölte az alternativenergia.hu. A tájékoztatás szerint a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűi Erőmű 433 megawatt (MW) bruttó villamos teljesítménnyel rendelkezik, nettó teljesítménye 428 MW. Az erőmű mintegy 600 ezer fogyasztó villamosenergia-ellátásához járul hozzá, és rugalmas szabályozhatósága miatt fontos szerepet tölt be a magyar villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartásában. A gázturbina nagykarbantartása során a berendezést teljesen megbontják. Kicserélik a forró gázzal érintkező alkatrészeket és lapátokat, valamint a generátor átvizsgálását és karbantartását is elvégzik. A gázturbinák ilyen jellegű nagykarbantartása az üzemeltetési körülményektől és az üzemórák számától függően jellemzően 4-6 évente válik esedékessé. A gönyűi erőműben korábban 2017-ben és 2021-ben is történt jelentős karbantartási és felújítási munka – ismertették.
A vállalat a közleményben kitért arra, hogy a nagykarbantartás biztonságos előkészítésének egyik különleges feladata a gépház híddarujának teherpróbája volt. Az erőmű gépházában található híddaru 370 tonna névleges teherbírású, és a nagykarbantartás során kulcsszerepet kap, mert a gázturbina és a generátor jelentős tömegű alkatrészeit kell vele mozgatni. Egyes kiemelendő komponensek tömege elérheti a 320 tonnát, a darut ezért a nagykarbantartás előtt mintegy 400 tonnás terheléssel tesztelték. A 400 tonnányi próbasúly Ausztriából érkezett, szállításához 21 kamionra volt szükség. A teherpróba sikeres volt – közölték.
A karbantartásban mintegy 150 szakember vesz részt, a közvetlenül bevont vállalkozókkal és alvállalkozókkal együtt 25-35 vállalat kapcsolódik a munkához. A nagykarbantartás elsődleges célja a gázturbina műszaki állapotának megőrzése, a szükséges alkatrészek cseréje, valamint a biztonságos, megbízható és hosszú távon üzembiztos működés fenntartása – emelte ki a vállalat. A Gönyűi Erőmű Magyarország egyik legkorszerűbb kombinált ciklusú gázturbinás erőműve, a létesítményt 2011-ben adták át. Az erőművet 2024-ben vásárolta meg a Veolia, a tranzakció pedig 2025. január 6-án zárult le, így az erőművet tulajdonló társaság a Veolia csoport 100 százalékos tulajdonába került.
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaOlcsóbb tűzifával segítenék a fával fűtő háztartásokat
