Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Minden harmadik ház rendelkezik napelemmel ebben az uniós országban

Március 19. és 21. között rendezték meg a Solar Solutions Amsterdam nevű, napenergia fókuszú kiállítást, ahol ismét bebizonyosodott: Hollandia remekül teljesít az otthoni napelemek terén.

Létrehozva:

|

Március 19. és 21. között rendezték meg Hollandiában a Solar Solutions Amsterdam fotovoltaikus szakkiállítást. A PV Magazine beszámolója alapján a rendezvényen kidomborodott a globális napelemes piac változékonysága, ugyanakkor az összbenyomás az volt, hogy a hollandiai piac továbbra is a stabilitás felé tart. A Solar Solutions Amsterdam a legnagyobb napenergia fókuszú kiállítás Északnyugat-Európában. Az eseményen fejlesztések és gyakorlati szemináriumok százai tekinthetők meg, a felsorakoztatott technológiák pedig a napelemeken kívül más, kapcsolódó területekre, így többek között az energiatárolásra, a zöld fűtésre és hűtésre, az elektromos járművek töltési megoldásaira, valamint az intelligens termékekre is kiterjednek. A Business to business (B2B) szemléletű Solar Solutions Amsterdamon emellett a kapcsolatépítésre is hangsúlyt fektetnek mind a kiállítók, mind a látogatók esetében.

A Solar Solutions Amsterdam szervezői az idei rendezvény első napján 5124 látogatót számoltak össze. A vásár második napján, amelyről jelenleg még nem állnak rendelkezésre adatok, az Expo Greater Amsterdam a PV Magazine szerint láthatóan még jobban megtelt, és a 200 standnál különösen nagy volt az aktivitás. Tavaly összesen 14 877 résztvevő volt jelen a rendezvényen, úgy tűnik, idén a három nap alatt sikerült megdönteni a 2023-as számokat. Az eseményt egyébként egy különleges helyszínen, egy 24 ezer négyzetméteres, teljes egészében tetőbe integrált, félig átlátszó napelemmodulokkal borított kiállítócsarnokban tartották meg.

Fellendült a hollandiai piac

Az északnyugat-európai régión kívül egyébként szoktak ennél nagyobb energetikai fókuszú kiállításokat is rendezni – müncheni The Smarter E Europe eseményre például ebben az évben nagyjából 115 000 látogatót várnak. Ennek ellenére az amszterdami vásáron számos nagy név képviseltette magát, többek között a legnagyobb kínai napelem-gyártók. Az ok egyszerű: Hollandiában a fotovoltaikus technológia jelenleg elképesztő felfutást tapasztal, a DNE Research és a vásárszervező Good Events & Media testvérvállalatának, a Solar365-nek nemrégiben publikált jelentésében 2023-ban 4,82 gigawatt újonnan telepített kapacitással számoltak. Összességében Hollandia 2023 végére 24,4 gigawatt kumulatív napelemes teljesítményt ért el, ami majdnem 1,4 kilowattot jelent lakosonként, az ország ezzel felzárkózott Ausztrália és Németország 2020-as eredményeihez.

Cég: overeasy.no

A fellendülés fő mozgatórugója a kisméretű fotovoltaikus rendszerek iránti igény volt. A Solar Trend Report szerint immár a lakóházak 34 százaléka rendelkezik tetőre telepített napelemekkel, Hollandia pedig jó úton halad afelé, hogy 2030-ra elérje a 1,5 millió széndioxid-mentes épületre vonatkozó célkitűzéseit. A napelemes rendszerek kialakítása 2025-től kötelező lesz az új épületek esetében, valamint a 250 négyzetméternél nagyobb lakóterületű épületek felújításakor. A kormány azt is célul tűzte ki, hogy 2026-tól évente 240 000 hőszivattyút telepítsenek az országban található épületekben.
A fenti számokból már sejthető, hogy a Solar Solutions Amsterdamra miért gyakorol olyan jelentős hatást a helyi kisvállalkozások és piac működése. 2023-ban a 14 877 látogatóból csaknem 12 300 érkezett Hollandiából, 30 százalékuk a telepítési ágazatból, további 16 százalék a tanácsadói szektorból, 10 százalék pedig a kiskereskedelemből. Bár konkrét számok 2024-re vonatkozóan még nem érhetők el, feltételezhető, hogy az arányok idén is igen hasonlóan alakultak.

A Solar Solutions egyébként nem csupán Hollandiában szervez szakvásárokat. 2024. április 17-18-án a németországi Brémában, október 2-3-án a belgiumi Kortrijkban, november 27-28-án pedig a németországi Düsseldorfban rendeznek meg egy-egy kiállítást. Ezt követően, 2025. január 28-29-én ismét Németországban, ezúttal Lipcsében lesz megtekinthető a vásár. A rendezvény Hollandiába, Amszterdamba nagyjából egy év múlva, 2025. március 11. és 13. között fog visszatérni.

Advertisement

Zöld Energia

A leghatékonyabb napelem kerülhet piacra az oxfordi tudósoknak hála

Az Oxfordi Egyetem tudósai áttörést értek el egy ultravékony, perovszkit alapú napelemes technológiával, amely több mint 27%-os hatékonyságot biztosít.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az Oxfordi Egyetem tudósai áttörést értek el a napelemes technológiában egy olyan ultravékony anyag segítségével, amely szinte bármilyen épület esetében alkalmazható – számol be a PV Tech. Az eszköz több mint 27%-os konverziós hatékonyságot biztosít. Az új perovszkit anyagban többszörös átmenetet alkalmaznak, és úgy jellemezték, mint egy olyan eszközt, amellyel egyre nagyobb mennyiségű energiát lehet termelni, anélkül, hogy szilíciumalapú napelemmodulokra lenne szükség. Dr. Shuaifeng Hu, a csapat tagja szerint az átalakítási hatékonyságot mindössze öt év alatt a 6% körüli értékről 27% fölé emelték, ami közel van a fotovoltaika mai elméleti határértékéhez. „Úgy véljük, hogy idővel ez a megközelítés lehetővé teheti, hogy a fotovoltaikus eszközök sokkal nagyobb, 45%-ot meghaladó hatásfokot érjenek el” – tette hozzá. A technológia lényege, hogy több fényelnyelő réteg is található a napelemben, így a rendszer a fényspektrum átfogóbb tartományát hasznosítja, és több energiát tud előállítani ugyanabból a sugárzásmennyiségből. A megközelítés vékonyságával az innováció új szintjét hozza el, alig több mint egy mikron vastagságával közel 150-szer vékonyabb, mint egy szilíciumostya.

A jelenlegi fotovoltaikus technológiákkal ellentétben, amelyeket jellemzően szilíciumpaneleken alkalmaznak, ez a módszer szinte bármilyen felületen hasznosítható. A megközelítés tovább csökkentheti majd a napenergia költségeit, és segíthet abban, hogy a megújuló energiaforrások legfenntarthatóbb formájává váljon.

Dr. Junke Wang, a csapat tagja szerint a bevonatként alkalmazható új anyagok használatával megmutatták, hogy a szilícium felülmúlható, miközben rugalmasságot is nyernek. „Ez azért fontos, mert több napenergiát ígér anélkül, hogy annyi szilícium alapú panelre vagy speciálisan épített naperőműparkra lenne szükség” – mondta. A tudósok hozzátették, hogy a további áttörések további költségmegtakarítást ígérnek, mivel az új anyagok, mint például a vékonyrétegű perovszkit, csökkentik a szilíciumpanelek és a kifejezetten erre a célra épített napelemparkok szükségességét.

 

 

Advertisement

Kép: Oxford University

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!