Zöld Energia
Mindenkihez el kell jusson a megújuló energia fontossága
A zöldenergiáról szóló online párbeszéd célja, hogy mindenkihez eljusson a megújuló energia fontossága, és minél több ember megértse, hogy a terület kulcskérdés – hangsúlyozta Király Nóra, az igazságügyi tárca miniszteri megbízottja, a Zöld Követ Egyesület elnöke szerdán Békéscsabán, sajtótájékoztatón.
Király Nóra elmondta: a Közös ügyünk a zöldenergia online kérdőív tizenhárom kérdésből áll, amelyek a napenergiáról, a rezsicsökkentés fontosságáról, az elektromobilitásról és az atomenergiáról is szólnak. A cél a teljes megújuló energetikai terület lefedése volt – tette hozzá. Úgy fogalmazott, az elmúlt években bebizonyosodott, mennyire fontos a zöldenergia és az, hogy megújuló forrásokból állítsuk elő a szükséges energiát. Ezért is tesz meg mindent a kormány, hogy Magyarország mind a zöldenergia-termelésben, mind pedig annak tárolásában is az élen legyen – fűzte hozzá. Ismertette, a kormány minden esetben civil szervezetekkel, szakmai partnerekkel dolgozik együtt ezen a területen, a Zöld Követ Egyesület is egy ilyen szakmai együttműködő partnere a kormánynak.
Az egyesület elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy április 15-ig lehet kitölteni az online kérdőívet a zoldenergia.kormany.hu oldalon. Hozzátette: a felmérés eredményét a kormány be fogja illeszteni a következő zöldenergetikai programjába. Herczeg Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a 21. század egyik legnagyobb kihívása az energiabiztonság megteremtése és az energia előállítási módja. Hozzátette, Békéscsaba a napenergia szempontjából kedvező helyzetben van, mivel a napsütötte órák száma éves szinten meghaladja a 2500-at. A kormánypárti politikus megemlítette emellett a geotermikus és a szélenergia fontosságát is. Vass Csaba, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese kiemelte: fontos, hogy a legtöbb energiát, amit felhasználunk, megújuló energiából biztosítsuk. Ezzel tudjuk azt elérni, hogy minél kevesebb olyan anyag kerüljön a környezetünkbe, ami kedvezőtlenül változtatná meg a légkört és klímánkat – fűzte hozzá.
Zöld Energia
12,6 MW-os napelempark csökkenti majd a bukaresti repülőterek energiaigényét
Saját napelemparkot építenek a bukaresti repülőterek számára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Saját napelempark tervezéséről és megépítéséről kötött szerződést a bukaresti repülőtereket üzemeltető országos társaság (CNAB) a légi kikötők energetikai függetlenségének növelése, a működtetési költségek csökkentése érdekében – közölte az alternativenergia.hu. Az áfa nélkül 134 millió lej (9,2 milliárd forint) értékű szerződést a Németországban és a Balkánon jelen lévő osztrák LSG-csoport, valamint a román ICPE tervezőintézet és Electrocond áramszolgáltató által alkotott konzorciummal kötötték meg egy 12,6 megawattos csúcsteljesítményű napelempark tervezéséről és megépítéséről. A szerződés magában foglalja a repülőtér elektromos üzeméhez csatlakozó 17,88 megawattórás tárolókapacitás kialakítását is.
A Henri Coanda nemzetközi repülőtér mellett épülő napelemparkot a tervek szerint 2027 decemberében fogják beüzemelni. Megvalósítására a CNAB 132 millió lejes vissza nem térítendő támogatást pályázott meg a bukaresti közlekedési minisztérium által kezelt fejlesztési alaptól. A bukaresti nemzetközi repülőtereket kiszolgáló napelemparkot a tervek szerint később tovább bővítik, amíg a beépített csúcsteljesítménye eléri a 31,5 megawattot, tároló kapacitása pedig a 30 megawattórát.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságban az energiaellátás: a Duna alacsony vízszintje miatt lépett a Paksi Atomerőmű
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
