

Zöld Energia
A Terrán több mint 828 millió forintból fejlesztette tovább a Generon napelemes tetőcserepet
Továbbfejlesztette Generon típusú napelemes tetőcserepét a Terrán Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve egy 828 millió forintos projekt keretében – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) 422,478 millió forint támogatásával az elmúlt négy évben zajló projekt célja egyebek mellett a Terrán tetőcserépbe integrált napelemmodulok továbbfejlesztése és a termékpaletta bővítése volt – írták a közleményben. Ezt egyrészt a meglévő termékek üzemi paramétereinek javításával, másrészt új, a piacon eddig nem jelenlevő termékek bevezetésével érték el. A meglévő termékek paramétereinek javítását a modulok optimalizálásával érték el, így jobb hatásfokú cellákat építettek be és csökkentették a veszteséget, továbbá sikerült csökkenteni a modulok üzemi hőmérsékletét is.
A termékpaletta bővítése terén az eddigi fekete napelemszín mellett bevezették a terrakotta színű napelemes tetőcserepeket, amelyek szélesebb vevőkör igényeit elégítik ki, és bővítik a termék lehetséges felhasználásait. A projektben egy újfajta, modulonkénti mikroinverterrel ellátott okos napelemes tetőcserép kialakítását is megvalósították, így a rendszer egyrészt tetszőlegesen bővíthető utólagosan is, másrészt egy modul meghibásodása esetén nem a teljes rendszer energiatermelése szűnik meg. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Terrán Kft. nettó árbevétele 2023-ban 14,004 milliárd forint volt az egy évvel korábban elért 25,634 milliárd forinttal szemben. A társaság 2023-ban 853 millió forint nyereséggel zárt, 2022-ben pedig 4,427 milliárd forint volt az adózott eredménye.

Zöld Energia
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
Az ipolytölgyesi Mono-Ipolyfabric Kft. 1,68 MW-os naperőműve az első, amely speciális engedéllyel teljesen önellátó, zárt rendszerben működik, megkerülve a közcélú hálózatot.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A speciális kategóriájú engedély lehetővé teszi, hogy az erőmű üzemeltetője a megtermelt áramot saját maga használja fel, megossza más felhasználókkal, vagy közvetlenül értékesítse mindezt a közcélú villamosenergia-hálózat megkerülésével. A mérföldkőnek számító engedélyt az ipolytölgyesi Mono-Ipolyfabric Fafeldolgozó Ipari Kft. kapta, amely július végén indítja el 1,68 megawatt névleges teljesítményű naperőművét. A létesítmény nem táplál fel áramot a közüzemi hálózatra, így az új szabályozás szerint önellátó termelőegységként működik. A lehetőséget egy 2025. január 1-jétől hatályos törvénymódosítás teremtette meg, amely alapján már a 0,5 megawattnál nagyobb teljesítményű önellátó egységek is engedélyezhetők. Ezzel a lépéssel a MEKH tevékenységi köre is bővült: a kis- és nagyerőművek mellett immár a decentralizált, helyi energiatermelő rendszerek is szabályozási keretek közé kerülhetnek, írja az alternativenergia.hu.
Az új engedélyezési forma egyik kulcseleme, hogy az erőmű kizárólag saját használatra, vagy közvetlen továbbadásra termel áramot – nem táplál vissza a közcélú hálózatba. A MEKH hangsúlyozta, hogy az engedélyezés során szigorúan vizsgálják: a kérelmező képes-e igazolni, hogy az általa létesített egység valóban zárt rendszerben működik, és nem jelent plusz terhelést az országos villamosenergia-hálózatra.
Ez a modell tökéletesen illeszkedik a globális energiarendszerekben zajló átalakuláshoz, ahol egyre inkább előtérbe kerülnek a decentralizált energiatermelési megoldások. A felhasználók nem csupán fogyasztók, hanem egyre gyakrabban termelők is – az ilyen úgynevezett prosumerek saját villamosenergia-termelésüket is integrálják a napi működésükbe.
Bár hasonló rendszerek korábban is léteztek – például nagyvállalatok saját naperőművei -, a mostani engedélyezés azért különleges, mert új jogi kategóriaként elismeri és szabályozza az ilyen típusú működést. A Világgazdaság korábbi cikke szerint 2024-től már az 5 MW-nál nagyobb önellátó erőművek is megvalósíthatók lettek, főként on-site típusú megoldásként, ahol a termelő és a felhasználó szoros, hosszú távú szerződéses kapcsolatban áll egymással. Ezek a megállapodások (pl. corporate power purchase agreements, cPPA) jelentős adminisztratív akadályokkal szembesültek 2023 végéig, de az új szabályozás ezeket is fokozatosan lebontja.
A közbeiktatott szereplők – például az áramszolgáltatók és az elosztóhálózatok – kizárásával a rendszer hatékonyabbá válhat, és a vállalatok saját igényeikre szabhatják energiaellátásukat. Az új engedélyezési kategória tehát nem csupán szabályozási újdonság, hanem egy lépés a jövő decentralizált, rugalmas és felhasználóbarát energiapiaca felé.
A Mono-Ipolyfabric naperőműve így nemcsak energiát termel, hanem új irányt is kijelöl a hazai energiaszabályozásban – a következő hónapokban kiderül, hányan követik majd ezt az úttörő példát.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Sorra pattannak ki a földrengések: különös jelenség zajlik a Dél-Alföldön
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Kazah és azeri nyersanyaggal vált függetlenebbé a MOL – új kőolaj érkezett Horvátországba
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemek és legelő juhok: így valósítja meg Bécs a klímabarát városi jövőt
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Tisztább levegő, hűvösebb utcák: így változtatja meg a várost a „Sétáló erdő” projekt