Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Adjuk vissza a vizet a tájnak, avagy a klímaadaptív ártéri tájgazdálkodás

A klímaváltozás ránk rúgta az ajtót, amelyre a 2022-es aszály különösképpen rámutatott.

Létrehozva:

|

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Nem csak a klímaváltozás felelős a vízhiányért, hanem az évszázados területhasználat, gazdálkodás és a vízkivezetés is. Záporoznak az ötletek, javaslatok, vannak lokális kezdeményezések, mintaértékű táji beavatkozások, és persze koncepciók, stratégiák. De mi is történik, hogyan jutottunk ide, hogyan tovább, és vajon az ártér-helyreállítás hogyan lesz klímaadaptív?

Tájhasználati változások a 19. században

Az ártereket kedvező adottságaik miatt Európa nagy részén mezőgazdasági területekké alakították át. Közép- és Dél-Európában az eredeti árterek csupán 10-20%-a maradt meg árvízi elöntési területként.

Magyarországon a 19. századi Vásárhelyi-terv során jelentős vízrendezési munkálatok valósultak meg: az ártereket csatornákkal lecsapolták, a Tisza kanyarulatait átvágták és a folyót gátak közé szorították. Így 3,85 millió hektárnyi – vagyis 38 500 négyzetkilométernyi, azaz több mint harmad magyarországnyi – területet mentesítettek az árvizektől. Az árterek 90-98%-át szántófölddé alakították át, ami növelte a termőterületek és települések arányát, de csökkentette a víz jelenlétével működő ártéri tájgazdálkodás kiterjedését.

Advertisement

Gazdasági és társadalmi változások, klímaváltozás a 20-21. században

A 20. században a vízrendezés tovább folytatódott, de előtérbe került a vízhasznosítás és vízminőség-védelem. Ekkor már megindult az Alföldön a talajvízszint fokozatos süllyedése, 1961–2010 között évi 1,2 cm-rel. A tájszerkezetet jelentősen befolyásolták gazdasági-társadalmi és politikai változások, mint pl. az urbanizáció, a privatizáció, a mezőgazdasági termelés visszaesése, majd pedig az infrastrukturális fejlesztések, illetve az EU-csatlakozás. A század végére pedig a klímaváltozás vált új kihívássá.

A klímaváltozás következtében Magyarországon 1901–2016 között az átlaghőmérséklet 1,86 °C-kal emelkedett, csökkent a vegetációs időszak csapadékmennyisége, míg az extrém időjárási események, hőhullámok és a légköri aszály jelensége egyre gyakoribbá vált. Ugyanakkor az éves csapadékösszeg nem vagy alig csökkent. A vízhiányért jelentős részben a melegedés és a rendívül erős párolgás a felelős. Hiába esik le évi közel 400-500 mm csapadék, ha a párolgási kényszer 700 mm, akkor 200-300 mm a vízhiány. A vízmennyiség tehát egy pillanatban jelen van, csak éppen elillan, mintha hajszárítóval fújnánk el. Lehetséges és szükségszerű a csapadék, a patakok és folyók formájában érkező vízmennyiséggel gazdálkodni, ám a jelenlegi menedzsmenttől eltérően. Alkalmazkodni kell a változásokhoz.

Advertisement
A párolgási kényszer miatt jelentős a hazai vízhiány (P – csapadék, ET - evapotranszspiráció)Forrás: Koncz P., Horváth L., Somogyi Z., Kottek P., Weidinger T., Ács F., Kröel-Dulay Gy., Fogarasi J., Molnár A., Pásztor L., Popp J. (2021): A tűzifatermelés, az éghajlat- és a mikroklíma-szabályozás mint ökoszisztéma szolgáltatás értékelése – Az ökoszisztéma állapottól a ténylegesen igénybe vett ökoszisztéma-szolgáltatás értékelésig. A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok projekt, Ökoszisztéma-szolgáltatások projektelem. Budapest, Agrárminisztérium, Budapest, pp. 191.
A párolgási kényszer miatt jelentős a hazai vízhiány (P – csapadék, ET – evapotranszspiráció) – Forrás: Koncz P., Horváth L., Somogyi Z., Kottek P., Weidinger T., Ács F., Kröel-Dulay Gy., Fogarasi J., Molnár A., Pásztor L., Popp J. (2021): A tűzifatermelés, az éghajlat- és a mikroklíma-szabályozás mint ökoszisztéma szolgáltatás értékelése – Az ökoszisztéma állapottól a ténylegesen igénybe vett ökoszisztéma-szolgáltatás értékelésig. A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU biológiai sokféleség stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok projekt, Ökoszisztéma-szolgáltatások projektelem. Budapest, Agrárminisztérium, Budapest, pp. 191.

Nem csak a klímaváltozás a felelős a vízhiányért

Az egykori ártereken lévő szántóföldek valaha jó minőségűek voltak, de fokozatosan csökkent ezek szervesanyag-tartalma, amely hozzájárulna a víz megtartásához. Az eketalp jelenség, azaz a szántás okozta talajtömörödés miatt pedig nem szivárog be elegendő víz a talaj mélyebb rétegeibe. További probléma, hogy az aratás után fedetlenül, takarónövények nélkül hagyott tarlóról hamar elpárolog a víz. Nyáron ezt már hiába öntözik, a víz jelentős része elpárolog, lefolyik mielőtt a növényekhez jutna.

Az erdőgazdálkodásban tapasztalt jelenség, hogy az alföldi akácosok szárítják a talajt. Észak-Amerikában az akácot mocsarak lecsapolására használták. Vágásos erdőgazdálkodás során jelentően romlik a mikroklíma-szabályozás, a talajból a víz a levegőbe távozik.

Kiszáradt kukoricás Forrás: YouTube/HungaroMet
Kiszáradt kukoricás – Forrás: YouTube/HungaroMet

Alkalmazkodás

A vízgazdálkodás új megközelítést igényel: cél az ökológiai rendszerek működésére alapozott vízmegtartás. Ezt számos hazai és nemzetközi stratégia támogatja pl. Európai Víz Keretirányelv, Nemzeti Vízstratégia, Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, Nemzeti Aszálystratégia… Azonban a megvalósítás sok esetben még várat magára. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése során például az árvízkockázat-csökkentő vésztározók részben megépültek ugyan, de a tervezett ártéri tájgazdálkodás nem valósult meg. Az alkalmazkodás, a területek alkalmasságának újraértelmezése és hasznosítása ökológiai szemlélettel és tájgazdálkodási módszerekkel kisebb-nagyobb léptékben, fokról fokra, de megvalósítható. A gazdálkodók egy része már türelmetlen és kérik, hogy az elvett vizet kapják vissza. Joguk van a vízhez.

Vissza kell adni a vizet a tájnak

Az ártéri tájgazdálkodás egy olyan ökológiai lehetőséget kínál, ahol a vízmegtartás gazdasági, természetvédelmi és társadalmi haszonnal is jár. Az ártéri tájgazdálkodás során a víz mentett oldalra történő kiengedése lehetőséget nyújt legeltetésre, kaszálásra, erdőgazdálkodásra, és gyümölcstermesztésre is. Az Alföld lecsapolt vizes élőhelyei ma már termőföldként gazdaságtalanok, nagyrészüket csak a mezőgazdasági támogatások miatt szántják fel. A víz magasodó gátak közt, kiegyenesített, egyre mélyülő mederben hagyja el az országot. A mezőgazdasági kultúrákban időként megjelenő víz pedig sokszor már csak gondot, árvizet és belvizet okoz. Akár ugyanabban a hónapban ugyanott már az aszály jelenti a problémát.

Advertisement

A szlogen eredete

2010-ben terveztünk egy kutatást a Bodrogközben az MTA-SZIE Növényökológiai Kutatócsoport keretében, amikoris természetközeli vízjárta területek üvegházgáz-mérlegét szerettük volna kimérni. Pályázati támogatás hiányában csak tesztmérések valósulhattak meg. A témában elmélyedve 2010-ben írtam egy könyvismertetést Andrásfalvy Bertalan „A Duna mente népének ártéri gazdálkodása” című könyvéről, melyben kiemeltem, hogy a „múltban ott volt a víz a tájban, s most is jelen kívánkozik lenni”.

Később a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnál (DINPI) egy KEHOP projektet koordináltam, melynek keretében az ilyenkor szokásos hosszas előkészítést, tervezést, hatásbecslést, engedélyeztetést, közbeszerzést stb. követően 2020-ban, egy a Hajta patakon létesített zsilip és töltés átvágás segítségével kieresztettük a vizet a kiszáradó nádasba. Ekkor adtuk hírül, hogy „visszaadjuk a vizet a tájnak”.

Advertisement

A Vízügy 2025-ben indította el a „Vizet a tájba” programot, amely fontos mérföldkő a hazai vízgazdálkodási szemlélet váltás szempontjából. Belvízelvezetés, vízkivezetés stb. helyett a víz megtartására van szükség. A Vízügy persze bárhova csak úgy nem eresztheti ki a vizet, ehhez a tulajdonosi, gazdálkodói hozzájárulás szükséges – ebben nyújt segítséget a program. Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy sok gazdálkodó önként még nem tud belevágni egy teljesen más gazdálkodási formába. Ennek számos oka van, de az egyik legfontosabb kérdés, hogy a korábbi támogatási struktúra, hogyan alakul át. Csökkenti az átállásra való hajlandóságot az is, hogy a program irányelvei szerint a gazdálkodó által igényelt elöntéssel kapcsolatos kár megtérítését vállalnia kell a gazdálkodónak. Valójában fordított a helyzet; a vízhiány, szárítás, az elöntéshez való hozzá nem járulás okozza a kárt…

Visszaadtuk a vizet a tájnak (2020 Hajta mocsár) Középen Németh András, természetvédelmi őr, jobb oldalon Koncz Péter
Visszaadtuk a vizet a tájnak (2020 Hajta-mocsár). Középen Németh András, természetvédelmi őr, jobb oldalon Koncz Péter

Nem pont úgy, mint régen

A vízkiengedést, ártéri tájgazdálkodást rendszerszinten kell kezelni. Ennek a vizet hasznosító rendszernek az egyik kulcseleme a fokgazdálkodás. A fokok olyan átvágások az övzátonyok, árvízvédelmi gátak legalacsonyabb pontján, ahol a folyó szabályozottan kiléphetett az árterületre.

A fokon történő vízkiengedés természetesen sok helyen már nem reális, de egyes területeken ma is megvalósul, és számos területen módosított formában újra kialakítható lenne. A fokok és csatornák üzemrendjének módosításával a víz kivezetése szabályozhatóvá válik, ami növeli az árvízvédelmet, csökkenti vízhiányt, és javítja a mikroklímát.

Advertisement

A vízkiengedés a fokokon, illetve a csatornákon keresztül a mélyárterekbe, háttértározókba gravitációs úton megvalósítható a jelenlegi igények és lehetőségek figyelembevételével. Erre vonatkozóan különböző üzemrendhez, vízmennyiséghez és a topográfiához igazodva készítettek műszaki tervet a BME-en (Dr. Koncsos László, Murányi Gábor), amit többek közt a II. Vízválasztó Konferencián mutattak be. A terv ki fog egészülni azzal, hogy a területen milyen potenciális vegetáció és művelési mód alakítható ki.

Vizes élőhelyek, árterek helyreállítása

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése eredetileg célul tűzte ki az ártéri tájgazdálkodás kialakítását – ez azonban nem valósult meg. Ennek ellenére a vizes élőhelyek és árterek helyreállítása nemzeti parkok, önkormányzatok, a vízügyi ágazat, civil szervezetek, illetve magánkezdeményezések keretében valósulnak meg, kis léptékekben.

Advertisement

Sikeres projektek

  • Nemzeti Parkok kezelései
    • A vízmegtartás, élőhely-helyreállítás mellett a fő cél a biodiverzitás növelése. Több ilyen projekt is folyamatban van, illetve lezárult, ezek pl.: Dunai természetes szigetek ökológiai állapotának javítása (DINPI), A Duna ártéri élőhelyeinek helyreállítása és kezelése (DINPI), Tápió-mente komplex élőhelyvédelmi infrastruktúra fejlesztése (DINPI), „Újjáéled a Körtvélyesi Holt-Tisza” (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság), Nyirkai-Hany vizes élőhely-rekonstrukció (Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság)
  • Önkormányzatok kivitelezései
    • Egyre több önkormányzat – például a LIFE-MICACC projekt keretében Bátya, Püspökszilágy, Ruzsa, Rákócziújfalu és Tiszatarján – létesít különböző záportározókat, tavakat. Ezek az intézkedések hozzájárulnak a villámárvizek hatásának csökkentéséhez és a vízmegtartás növeléséhez.
  • Civil kezdeményezések
    • A Vízőrzőknek, Zöld Gerilla mozgalomnak köszönhetően egyre több helyen indult el kényszerű beavatkozás.
    • A Szövetség az Élő Tiszáért és a BOKARTISZ Kht. kiadványai gyakorlati útmutatóként szolgálnak az ártéri tájgazdálkodás megvalósításához. Bemutatják a vizes élőhelyek fenntartható kezelését, a gyümölcsészet hagyományos formáit, az ártéri erdők gondozását, valamint a szántók és gyepek művelésének módszereit.
  • WWF Magyarország
    • A WWF Magyarország helyi gazdálkodókkal és önkormányzatokkal együttműködve vizsgálja, hogy hol lehetne helyreállítani a Tisza-menti ártéri területeket. Az egyik ilyen terület Nagykörű, ahol az Anyita-fokon keresztül már megvalósul a mélyártér vízzel való ellátása.

Az ártérhelyreállítás klímamérlege

Éppen Nagykörűben vizsgáltuk az ártér helyreállítás üvegházgázmérlegre gyakorolt hatását a WWF CEE „Living Danube Partnership” projekt keretében.

A vizes élőhelyek rendkívül produktívak, a rendszeres vízellátás miatt. Az erdőkkel, gyepekkel, szántókkal ellentétben pedig minimális az elvitt és így végső soron kiszabaduló szénmennyiség, hiszen nincs fakitermelés, kaszálás vagy betakarítás. Ugyanakkor a jelentős mennyiségű szerves anyag anaerob bomlása révén metán keletkezik, így az ökoszisztéma nettó üvegházgáz-kibocsátó.

Terepi mérések, irodalmi adatok és modellezés segítségével meghatároztuk egy jelenleg időszakos elöntés alatt álló legeltetett gyep üvegházgázmérlegét, ideértve a szén-dioxid-, metán- és a dinitrogén-oxid-fluxusokat. Az eredmények alapján a gyep nettó üvegházgáz-megkötőnek bizonyult, mivel a vízállás hozzájárult a növényi produkcióhoz, a szénmegkötéshez, ami ellensúlyozta a talaj és az állatok metán- és dinitrogén-oxid-kibocsátását. Ebben a rendszerben a vízjárás dinamikus, és nem esik túlsúlyba a vizes élőhelyekre amúgy természetes módon jellemző fokozott metánkibocsátás.

Advertisement

Táji szintre is kiterjesztettük az elemzéseket, ahol azt vizsgáltuk meg, hogy ha a környező mélyártérben fekvő szántóföldek harmadát elárasztanánk és fás legelőket, legeltetett üde gyepeket, gyümölcsösöket alakítanánk ki, akkor mekkora lenne az üvegházgázmérleg. Azt kaptuk, hogy ebben a szimulációban a táj nettó kibocsátóból nettó üvegházgáz-megkötővé válna, mivel a szántók műtrágyaeredetű dinitrogén-oxid-kibocsátása területarányosan csökkenne, ugyanakkor az erdők és a gyepek szénmegkötő kapacitása növekedne. A részletes kutatási jelentés itt érhető el.

Ártérhelyreállítás előtti és utáni üvegházgáz mérleg; a helyreállítást követően a táj nettó kibocsátóból megkötővé, azaz klímabaráttá vált WWF jelentés, Living Danube Partnership, WWF CEE
Ártérhelyreállítás előtti és utáni üvegházgáz mérleg; a helyreállítást követően a táj nettó kibocsátóból megkötővé, azaz klímabaráttá vált WWF jelentés, Living Danube Partnership, WWF CEE

Ágazati együttműködés

A hatékony ártéri tájgazdálkodás megvalósításához elengedhetetlen az egyes ágazatok – így a vízügy, az erdő- és mezőgazdaság, a természetvédelem, valamint a település- és vidékfejlesztés – szoros együttműködése. Ennek előmozdítására jött létre az Energiaügyi Minisztériumon belül egy vízügyi tárcaközi bizottság. A sikeres megvalósítás érdekében a gazdálkodóknak, a területkezelőknek, a civil szervezeteknek és a döntéshozóknak – beleértve a szabályozási mechanizmusokat és a támogatáspolitikát is – összehangoltan kell fellépniük.7

Forrás: Másfélfok

Advertisement

Zöldinfó

Új reményt adhat az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben egy szegedi felfedezés

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak az SZBK kutatói.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai, felfedezésük, melyről a Nature Communications folyóiratban számoltak be, új lehetőséget nyithat többek között az antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni küzdelemben – tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet az MTI-t. A közlemény szerint a bakteriofágok baktériumokat fertőző vírusok, nem emberi kórokozók. Az SZBK kutatói azonban kimutatták, hogy egyes fágok mégis közvetlen fizikai kapcsolatba léphetnek az emberi sejtekkel: felszíni fehérjéik segíthetik a megtapadást, a sejtekbe jutást és a szervezetben való hosszabb jelenlétet. A kutatók olyan tapadást segítő fehérjemodulokat azonosítottak, amelyek molekuláris kapaszkodóként működnek, és segítik a fágokat abban, hogy megtapadjanak az emberi sejtek felszínén. Az azonosított fehérjék szerepét a kutatók kísérletesen is ellenőrizték: génsebészeti módszerekkel áthelyezték a “tapadófehérjéket” kódoló géneket egy olyan fágba, amely eredetileg nem rendelkezett ezzel a képességgel.

A kutatóközpontban széles körű összefogással elért eredmény egyértelmű volt: a módosított fágok hatékonyan kapcsolódtak emberi sejtekhez, bejutottak azokba, és egerek szervezetében is hosszabb ideig maradtak jelen a bélrendszerben. Az eredeti, nem módosított fágok ezzel szemben órákon belül kiürültek. Mint Apjok Gábor, a tanulmány egyik első szerzője kifejtette, a fágokra sokáig baktériumvadász vírusokként tekintettek, viszont úgy tűnik, a fágok ennél összetettebb szereplők: közvetlenül kapcsolódhatnak az emberi sejtek felszínéhez is. Nem emberi vírusokká válnak, hanem olyan molekuláris kapaszkodókat használnak, amelyek később akár célzottabb fágterápiák tervezésében is fontosak lehetnek.

A fágok ugyanakkor nem fertőzik meg az emberi sejteket, hiszen evolúciósan teljesen inkompatibilisek egymással. A folyamat és a kutatás lényege a fizikai kapcsolat. A fág megtapad a sejtfelszínen, majd a sejt saját anyagfelvételi mechanizmusai révén bekerülhet a sejt belsejébe. A sejt ilyenkor apró membránhólyagba csomagolja a hozzá kötődő részecskét, és befelé szállítja.

Advertisement

A sejten belüli útvonal a kutatás egyik legfontosabb megállapítása: sok kívülről felvett anyag a sejt lebontó rendszerébe kerül. A vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a módosított fágok egy része nem kizárólag ilyen útvonalra jut, hanem a Golgi-készülék és az endoplazmatikus retikulum irányába is eljuthat. Ezek a sejt belső szállítási és feldolgozási rendszerei. Ezt a kutatók mikroszkopikus képelemzéssel is bizonyították: nemcsak láthatóvá tették a sejtekbe jutó fágokat, hanem számszerűen is megmérték, milyen arányban kerülnek be a sejtekbe, és mely sejten belüli állomásokhoz jutnak közel.

A felfedezés a baktériumok mellett vírusokban is gazdag mikrobiomról alkotott képet is árnyalja. A mostani eredmények szerint egyes fágok nemcsak a baktériumokkal, hanem közvetlenül a bélhám felszínével is kapcsolatba léphetnek. Az ilyen tapadást segítő géneket hordozó fágok több gyakori bélfágcsoportban is megtalálhatók. Az elemzések alapján egészséges emberek bélvírus-közösségében nagyobb arányban lehetnek jelen. Ez nem azt jelenti, hogy önmagukban egészséget okoznak, hanem azt, hogy egy ép, jól működő bélnyálkahártya környezetében stabilabban fennmaradhatnak akár indikátorként is szolgálva.

Advertisement

Az eredmények a – baktériumok ellen vírusokat használó – fágterápia szempontjából is fontosak. Ezek a vírusok természetes módon képesek felismerni bizonyos baktériumokat, bejutni a baktériumsejtbe, majd elpusztítani azt. Ez az antibiotikum-rezisztencia miatt különösen fontos irány, hiszen egyre több kórokozóval szemben válnak kevésbé hatékonnyá a megszokott antibiotikumok.

Kintses Bálint, a kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, a fágterápia célzott baktériumpusztító lehetőséget kínálhat az antibiotikum-rezisztencia korában, de ahhoz, hogy ezeket a vírusokat terápiásan is pontosabban tudják használni, meg kell érteni, hogyan jutnak el a megfelelő helyre, hogyan maradnak ott, és milyen kapcsolatba léphetnek az emberi szövetekkel.

Advertisement

Ha a szakemberek pontosabban megértik, mely fehérjék irányítják a fágok kötődését az emberi szövetekhez, később olyan fágokat tervezhetnek, amelyek célzottabban jutnak el a szervezet különböző pontjaira, és ott hosszabb ideig megmaradnak. Ez különösen fontos lehet olyan fertőzések kezelésében, ahol a baktériumok nehezen hozzáférhető szöveti környezetben, nyálkahártyák közelében vagy akár emberi sejtek belsejében maradnak fenn.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák