Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Térképekkel a természetért: áttörő élőhely-helyreállítás a Duna és Száva mentén

Zöldebb és fenntarthatóbb Duna-régió kialakításáért fogtak össze a kutatók.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A CLIMANATRES projekt célja, hogy tudományos alapokon nyugvó döntéstámogató eszközökkel segítse a Száva és a Duna menti élőhely-helyreállítások határokon átnyúló összehangolását – írja az alternativenergia.hu. A nemzetközi összefogás egyik vezető partnere a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK). Magyarországon a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével megvalósuló nemzetközi projekt az EU természet-helyreállítási célkitűzéseit és a klímaváltozás várható hatásait figyelembe véve támogatja majd az ökológiai alapú tervezést. A kezdeményezés célja, hogy segítse a természetes élőhelyek helyreállítását és a tájak ellenállóbbá tételét a jövő környezeti kihívásaival szemben. A projektben a HUN-REN ÖK mellett további öt ország – Szlovénia, Románia, Bulgária, Horvátország és Szerbia – szakmai partnerei vesznek részt. A projektben kutatóhelyek, helyi, regionális és országos szintű természetvédelmi intézmények, valamint erdészeti tervezéssel foglalkozó intézmények működnek együtt, hogy tájaink ökológiai szemléletű kezelésével és helyreállításával megalapozzák azt, hogy a klímaváltozás mellett is biztosítsa az élőlények és ökoszisztéma szolgáltatásaik által az ember jóllétét.

Az együttműködés keretében ingyenesen elérhető online térképek és adatbázisok készülnek majd, amelyek széleskörű és könnyen hozzáférhető támogatást nyújtanak a helyi és regionális ökológiai helyreállítási tervezéshez, így a természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához is. Az elkészült térképek megadják az egyes helyszínek alkalmasságát különböző élőhely-helyreállítási célokra, mint például közösségi jelentőségű élőhelyekhez, ökológiai folyosókhoz. A projekt során a kutatók öt akciótervet is kidolgoznak az éghajlatváltozást figyelembe véve, amelyek hozzájárulnak a Száva és a Duna ökológiai folyosóinak összekapcsoltságának és természeti állapotának javításához. A CLIMANATRES Danube Interreg projekt nyilvános nyitórendezvényét július 21-én tartották Vácrátóton, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetében. Az eseményről és a projektről az intézet és a projekt hivatalos oldalán lehet tájékozódni – közölték.

Advertisement

Zöldinfó

Lassan összeérnek a balatoni üdülőövezetek: mi lesz a tó utolsó szabad partszakaszaival?

Több mint száz éve tart a Balaton-part beépítése – most az utolsó szabad területek kerültek sorra.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Balaton-part utolsó szabad vízparti területein is apartmanházak épülnek, a korábban elkülönülő üdülőövezetek pedig egyre inkább összeérnek – írja az alternativenergia.hu. A néhány év alatt felfutó építkezési hullám nem pusztán a tópart látványát változtatja meg: tovább rombolja az ökológiai hálózatot, túlterheli a közlekedési infrastruktúrát, és újabb társadalmi konfliktusokat hoz a felszínre. Wettstein Domonkos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének tanszékvezető-helyettese bemutatja, hogyan vezetett a Balaton-part több mint százéves beépítési folyamata a mai helyzethez, és miért különösen nagy a tétje a még szabadon maradt partszakaszok sorsának.

Az elmúlt néhány évben az apartmanházak gyors terjedésével újabb építkezési hullám indult a Balaton partján. A fejlesztők a közvetlen vízparti kilátást kínáló, még beépíthető telkeket keresik, és a korábbi nyaralótelepeknél jóval nagyobb beépítési sűrűségre törekszenek. Az utolsó szabad területek beépítésével a korábban elkülönülő üdülőövezetek egyre inkább összeérnek, és lassan bezárulhat a tó körül a városgyűrű. A folyamat azonban nem az elmúlt években kezdődött: a mai apartmanház-építési hullám egy több mint százéves átalakulás legújabb állomása, amelynek során az egymást követő építkezések újra és újra átformálták a tóparti tájképet, a településszerkezetet, sőt, a társadalmi viszonyokat, szükségszerűen kiélezve a történelmi konfliktusokat.

A vasút megváltoztatta a partot, majd megjelentek a nyaralók

Az 1861-ben átadott Déli Vasút megépítése alapvetően megváltoztatta a Balaton partját. A vasúti töltést veszélyeztető hullámverés és jégzajlás miatt szabályozni kellett a tó vízszintjét, aminek következtében új szárazföldi területek, az úgynevezett apadási öv kerültek szárazra. Ezeken később megindultak a parcellázások, és az üdülőtelepek a régi falvaktól elkülönülve jöttek létre. Az első, 19. századi villákhoz nem voltak helyi minták: Füreden, Földváron és Fonyódon is alpesi ihletésű „svájci villák” épültek. Az egykor tájidegen házak és az üdülőkertek platánsorai mára a balatoni örökség részei.

Advertisement

Az első világháború után a történelmi fürdőhelyek elvesztése a Balaton felé fordította a turistákat. A középosztály egyre több, kisebb telken álló, szerény nyaralót épített. A léptékváltást ekkor nem a házak mérete, hanem a számuk jelentette. Különösen a déli parton épültek be hosszú partszakaszok, gyakran megfelelő utak, közterek és zöldfelületek nélkül; az épületeket sokszor nem is építészek tervezték. A Balatoni Intéző Bizottságban Kotsis Iván vezetésével mintaterveket dolgoztak ki nemcsak az egyes épületek, de a települések számára is, hogy rendezettebb környezetet alakíthassanak ki. A partot a jégkárok megelőzésére is mesterségesen alakították. Megjelentek a többszintes vállalati és szociális üdülőházak is.

Az üdülés már ekkor konfliktusokat okozott: a helyiek korábban állatok itatására és fürdetésére használták a partot, amit az üdülőterületek terjeszkedése sok helyen ellehetetlenített. Az állandó és a szezonális lakosság közti érdekellentét konfliktusa generációról generációra újabb és újabb ütközőpontok kialakulásával máig sok helyen tovább él. Ebben az érdekellentétben meghatározó a korszakban kialakuló településszerkezet. Az üdülőterületek és állandó lakosság lakóterületei még ma is sok helyen elkülönülnek, és ebből adódóan a mai kihívásokat is másként értelmezik. A korszak parcellázásai még kisebb léptékűek voltak, de ezek a beépítések indították el azt az urbanizációs folyamatot, ami a következő évtizedekben a tópart összeépülését eredményezte. A kisebb léptékű, elkülönülő, társadalmilag is zárt nyaralótelepeken ugyanakkor erős közösségek és civil szervezetek alakultak, amelyek a környezet gondozását is célul tűzték ki.

Advertisement

Az átfogó tervezést újabb építkezési hullám követte

Az 1957-ben indult Balaton-fejlesztés már egységként kezelte a térséget. A Farkas Tibor főépítész vezette regionális terv egyszerre próbálta kiszolgálni az üdülést és megőrizni a természeti értékeket. Az északi part zöldterületeit védeni kívánta, délen viszont feltöltésekkel irányzott elő új építési területeket. A terv 1965-ben elnyerte a Nemzetközi Építészszövetség Abercrombie-díját.

A kis hétvégi házakhoz típustervek készültek, de egyre nagyobb szállodák és üdülők is épültek: Siófokon az Aranypart és az Ezüstpart épületei feltöltött területekre kerültek. Megjelentek a sorházak, például az almádi Lottótelep, valamint a mai apartmanházak előfutárai, a társasüdülők. Utóbbiak szövetkezeti építése erős nyaralóközösségeket hozott létre.

Advertisement

Az újabb fordulat 1968 után következett: megszűnt a térségi főépítészi kontroll, korábban védett területek is beépültek, és további feltöltések mellett már paneles technológiával épültek a nagy későmodern üdülők. Ekkor már észlelhetővé váltak a túlzott modernizáció környezetkárosító hatásai: a hetvenes években már problémát okozott a vízminőség romlása, amely a vízfolyások és a tó mesterséges mederalakítására volt visszavezethető. Ekkor kezdett el a zártkerti építés problémája is elburjánozni, ami szintén súlyos ökológiai károkat okozott. Az értékes gyümölcsös és szőlőterületeken a zártkerteket üdülés céljára vásárolták meg és nem művelték, ami a talaj erózióját okozta.

Az utolsó szabad partszakaszok sorsa a tét

A mai apartmanház-építési hullám legnagyobb veszélye nem az új épületek sokat vitatott megjelenése, hanem az, hogy tovább sérül a tópart már eleve meggyengült ökológiai hálózata. A több száz új lakás növeli az autóforgalmat, sok helyen túlterheli a régi nyaralótelepek szűk útjait, a parkolók és más burkolt felületek pedig erősítik a hőszigethatást.

Advertisement

A szabályozás is hozzájárulhat a meglepő eredményekhez. Sok egykori kemping és szabadon bejárható zöldfelület a rendezési tervekben már korábban is beépíthető területnek számított. Az építménymagasság számításának módja pedig visszalépcsőző vagy ferde homlokzatokkal a szabályozás eredeti szándékánál több szintet is lehetővé tett: így váltak jellegzetessé a „jacht formájú” apartmanházak.

A nehéz pénzügyi helyzetű önkormányzatoknak az apartmanházak bevételt hozhatnak, miközben a vízpartok érdekképviselete hiányzik az önkormányzati rendszerben. A 20. század során lezajló beépítési folyamatok eredményeként a szavazati joggal nem rendelkező nyaralók övezetei és az állandó lakosok területei még ma is elválnak egymástól. A kiemelt beruházási státusz megszüntetésével a döntések ismét az önkormányzatokhoz kerülnek, ezért különösen fontos a kevés eszközzel rendelkező civil szervezetek szerepe. Wettstein Domonkos szerint a helyi közösségeknek folyamatosan figyelniük kell a településrendezési szabályok módosításait: ezeken múlhat a még szabad vízparti területek sorsa.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák