Zöldinfó
Víz nélkül a gazdaság sem működik: súlyos hiányosságokat tárt fel egy közép-európai kutatás
A vállalatok több mint felét már érintette a vízhiány vagy az áradás, mégis kevesen mérik fel a kockázatokat.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az elmúlt nyár is megmutatta: az aszály, a vízhiány és a szélsőséges csapadék nem csupán a mindennapi életünket nehezíti meg, hanem egyre komolyabb gazdasági veszteségeket is okoz – írja az alternativenergia.hu. A WWF Közép- és Kelet-Európa, valamint az EY denkstatt Austria közös jelentése szerint a közép- és kelet-európai vállalatok több mint felét érte már jelentős, vízzel összefüggő negatív hatás az elmúlt öt évben, mégis csak kis részük készült fel tudatosan a hasonló helyzetek kezelésére. A megkérdezett cégek 52 százaléka számolt be ilyen tapasztalatról, 58 százalékuk pedig arra számít, hogy a következő öt évben mérsékelt vagy jelentős üzleti kockázatot jelent majd számára a víz. A jelentés szerint a vállalatok felkészültsége messze elmarad a vízkockázatokkal szembeni kitettségüktől.
A Business Water Risks and Readiness in Central and Eastern Europe (Vállalati vízkockázatok és felkészültség Közép- és Kelet-Európában) című jelentés 115 vállalat bevonásával 2026 áprilisa és júniusa között készült, és Bulgáriára, Csehországra, Magyarországra, Romániára, Szlovákiára és Ukrajnára terjedt ki. Az eredmények tájékoztató jellegűek, nem tekinthetők a régió valamennyi vállalatára nézve reprezentatívnak, ugyanakkor jól érzékeltetik a vízkockázatok kezelésének hiányosságait.
A megkérdezett cégek 46 százaléka mérte fel a saját működését érintő vízkockázatokat, a beszállítói láncok esetében viszont ez az arány mindössze 23 százalék. A vállalatok 53 százalékának nincs külön vízügyi stratégiája, és csupán 7 százalékuk érzi úgy, hogy nagyon felkészült a vízzel kapcsolatos üzleti kockázatok kezelésére.
A válaszadók leginkább az aszályt és a vízhiányt tartják fenyegetőnek: 49 százalékuk jelölte meg ezeket a következő évek várható üzleti kockázatai között. Szorosan követi őket az áradások és a szélsőséges esőzések veszélye, 46 százalékkal. A romló vízminőség, az édesvízi ökoszisztémák állapotának romlása és a szabályozási környezet bizonytalansága szintén komoly aggodalomra ad okot.
Magyarországon is gazdasági kérdéssé vált a vízhiány
A vízkockázatok már Magyarországon is közvetlenül érintik a gazdaság működését. A mezőgazdaság számára a tartós csapadékhiány, a kiszáradó talajok és a csökkenő vízkészletek jelentenek egyre nagyobb terhet, miközben az ipari termelés, az energiatermelés és a szállítás is függ a megfelelő mennyiségű és minőségű víz rendelkezésre állásától.
A 2026-os nyár rendkívül alacsony vízállásai a Duna vízgyűjtőjén is megmutatták, milyen gyorsan tovagyűrűzhet a vízhiány gazdasági hatása. A folyók alacsony vízhozamai nehezítették a folyami teher- és személyszállítást, Magyarországon és Romániában pedig az erőművek működéséhez elengedhetetlen hűtővíz korlátozott elérése miatt a nukleáris erőművi termelést is vissza kellett fogni, illetve le kellett állítani. A mezőgazdaság, a turizmus és más ágazatok szintén veszteségekkel és fennakadásokkal szembesültek.
Magyarország szárazodása mögött a klímaváltozás mellett évtizedek vízgazdálkodási és tájhasználati gyakorlata is áll. A folyószabályozások, az árterek leválasztása és a víz gyors elvezetése hozzájárultak ahhoz, hogy a csapadék és az árhullámok vize nem marad a tájban, és nem tudja megfelelően feltölteni a talajt, illetve a felszín alatti vízkészleteket. A növekvő párolgás, a hosszabb aszályos időszakok és a szélsőségesebbé váló csapadékeloszlás tovább súlyosbítják a helyzetet.
A WWF Magyarország régóta hangsúlyozza a természetes vízmegtartás jelentőségét: a víz helyben tartása, a folyók és árterek kapcsolatának helyreállítása, valamint a táj adottságaihoz igazodó gazdálkodás egyaránt hozzájárulhat az aszálykockázatok mérsékléséhez. Ezek az intézkedések a vállalatok számára is fontosak, hiszen a gazdaság hosszú távú működése az egészséges vízrendszerektől, a termőképes talajtól és a kiszámíthatóbb természeti környezettől függ.
A vállalatok többsége nem méri fel a beszállítói láncok vízkockázatait
A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a vállalatok jóval nagyobb figyelmet fordítanak saját telephelyeik vízkockázataira, mint az ellátási láncokban jelentkező veszélyekre. Hasonló különbség látható a vízkészletekre gyakorolt hatások felmérésében is: a cégek 48 százaléka vizsgálta meg saját működésének hatásait, a beszállítói láncok esetében viszont mindössze 25 százalékuk tette ezt meg.
Pedig a vízkockázatok nem állnak meg a vállalati telephelyek határainál. Egy cég hiába használja hatékonyan a vizet a saját üzemeiben, ha egy fontos beszállítója vízhiánnyal sújtott térségben működik, a szállítási útvonalak alacsony folyóvízállás miatt válnak nehezebben használhatóvá, vagy a környező vízi ökoszisztéma állapota romlik. Az ilyen helyzetek termelési fennakadásokat, alapanyaghiányt, költségnövekedést és késedelmes teljesítést okozhatnak.
„A vállalatok sokáig adottságnak tekintették a vizet: olyan erőforrásnak, amely a megfelelő helyen és időben rendelkezésre áll. Közép- és Kelet-Európában azonban egyre nehezebb erre építeni. A vállalkozások működése szorosan összefügg a környező folyók, vizesélőhelyek és édesvízi rendszerek állapotával. A tartós ellenálló képességhez elengedhetetlen, hogy a vállalatok a beszállítókkal, más vízhasználókkal és a hatóságokkal együttműködve védjék és állítsák helyre ezeket a közös erőforrásokat” – mondta Andreas Beckmann, a WWF Közép- és Kelet-Európa vezérigazgatója.
A kockázatok ismerete még nem jelent felkészültséget
A vállalatok beruházási tervei egyelőre nem tükrözik a vízkockázatok súlyát. A megkérdezettek 45 százaléka arra számít, hogy a következő három évben változatlan marad a vízzel kapcsolatos kiadása, és mindössze 28 százalék tervez növelést. Jelentős emelkedéssel csupán 4 százalék számol.
A felmérés arra is rámutat, hogy a vízügyi stratégia megléte összefügghet a beruházási hajlandósággal. Azoknak a vállalatoknak a körében, amelyek már tapasztaltak vízzel kapcsolatos negatív hatásokat, a vízügyi stratégiával rendelkezők 52 százaléka fontolgatja a vízzel kapcsolatos beruházások növelését a következő öt évben. A stratégia nélküli cégeknél ez az arány csupán 26 százalék.
„A felmérés magyar válaszadóinak 64 százaléka rendelkezik vízgazdálkodási célkitűzésekkel, stratégiája azonban csak 45 százalékuknak van, és ugyanekkora arányban tartják magukat mérsékelten vagy magas szinten felkészültnek. Vízzel kapcsolatos beruházást mindössze 27 százalékuk tervez. A célkitűzések és a tervezett beruházások közötti különbség azt jelzi, hogy a szándékot még nem minden esetben követik a megvalósítást támogató döntések. Üzleti szempontból ezért kulcsfontosságú, hogy a vízgazdálkodási célokhoz konkrét intézkedések és a végrehajtáshoz szükséges erőforrások is társuljanak” – mutatott rá Lukács Ákos, az EY Magyarország partnere, a klímaváltozási és fenntarthatósági üzletág vezetője.
A jelentés szerint a vállalatoknak világos felelősségi köröket kell kialakítaniuk, a helyi vízviszonyokhoz igazodó célokat kell meghatározniuk, és a saját működésük mellett a beszállítóik kitettségét is fel kell mérniük. A vízhasználat hatékonyságának javítása mellett a vízkészletek és az ökoszisztémák állapotának megőrzése is fontos része a hosszú távú üzleti alkalmazkodásnak. Ehhez a vállalatok közötti együttműködés és a vízgyűjtő egészét figyelembe vevő megközelítés egyaránt szükséges.
A következő években a vízhiány, az áradások és a romló vízminőség egyre több ágazat működését befolyásolhatja. A felmérés eredményei alapján a vállalatoknak érdemes már most felmérniük a kockázataikat, és a felismeréseket konkrét intézkedésekre, beruházásokra váltaniuk.
Forrás: WWF Magyarország
Zöldinfó
A fák egyszerre menthetik és száríthatják a Kiskunságot – a megoldás a mozaikos táj lehet
Nem több erdőre, hanem több mozaikosságra van szüksége a Homokhátságnak.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Homokhátság szárazodásával párhuzamosan egyre élesebben merül fel a kérdés: több vagy kevesebb fára van szükség a Kiskunságban? Egy magyar kutatás szerint a fák és cserjék jelenléte jelentősen növelheti a gyepek ellenálló képességét az aszályokkal szemben. Ugyanakkor a nagy kiterjedésű faültetvények kiszáríthatják a mélyebb talajrétegeket és csökkenthetik a biodiverzitást – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Erdős László, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint a megoldást nem a teljes fásítás vagy a teljes fátlanság, hanem az erdők, cserjések és gyepek természetes mozaikja jelentheti.
Napjainkban egyre több szó esik a Kárpát-medencét sújtó vízhiányról, a kiskunsági Homokhátság különösen rossz helyzete pedig már-már közhelyes. Itt az elmúlt évtizedek során már észrevehetően nőtt az éves középhőmérséklet, ami a párolgás révén már önmagában is szárazodást eredményez. Az éves csapadékmennyiségben egyelőre nem mutatható ki trendszerű változás, de az előrejelzések szerint egyre kevesebb esőre lehet számítani, különösen nyáron. A kiskunsági terepmunkák során az elmúlt években, de különösen az idei nyáron egyre elkeserítőbb látvány fogadja a kutatókat: még természetvédelmi területeken járva is mind gyakrabban lehet olyan területeket látni, ahol egyáltalán nem látszik élő növényzet, vagy csak néhány idegenhonos inváziós faj dacol az aszállyal.
A fák hatása túlér a lombkoronán
Némi reményre ad okot a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembereinek Gyalus Adrienn vezető szerzőségével megjelent közleménye. A kutatók a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi egységében vizsgálták, hogy a 2022-es különösen erős aszály milyen hatást gyakorolt a gyep uralkodó fűfajaira. Az már korábban is ismert volt, hogy az erdőfoltok, vagy akár a magányos fák és cserjék alatt mérséklődnek a szélsőségek, kisebb a napközbeni forróság, magasabb a páratartalom, és a felső talajréteg több nedvességet tartalmaz a fásszárúaktól mentes gyepekhez képest.
Ez a tanulmány viszont arra világít rá, hogy a fásszárú növényzet nemcsak közvetlenül a fák és cserjék alatt, hanem kissé távolabb is segítheti a gyep fűfajainak túlélését. Ha egy adott gyepterület közelében több a fásszárú növény, akkor az aszály jelentősen kisebb pusztítást végez a füvek körében. Vagyis egy fákkal és bokrokkal tarkított tájban a gyep ellenálló-képessége (rezisztenciája) lényegesen nagyobb a szélsőségesen száraz időszakokkal szemben, mint egy fátlan és cserjétlen vidéken.
Ami védi a gyepeket, száríthatja a talajt
Ezen a ponton az ökológia iránt érdeklődő olvasó esetleg zavarba jöhet. Hiszen éppen mostanában jelentek meg olyan kutatási eredmények, amelyek a kiskunsági fásítás pusztító ökológiai következményeire mutatnak rá. A fák jóval többet párologtatnak, mint a lágyszárú növények. Ezért, bár a fák alatt a felső talajréteg nedvességtartalma kedvező, a mélyben a talaj olyan száraz lehet, hogy az ökológusok már felszín alatti sivatagok kialakulásáról beszélnek. A faültetvényeknek ráadásul általában igen kicsi a biodiverzitása és egyszerű a szerkezete.
Összefoglalva tehát: a fák megvédik a gyepeket és mérséklik az éghajlati szélsőségeket, ugyanakkor kiszárítják az alsó talajrétegeket és kicsi a diverzitásuk. Akkor most kellenek fák a Kiskunságba, vagy nem kellenek?! A kérdésre a válasz az, hogy fákra szükség van a Kiskunságban, de nem mindegy, hogy milyen mértékben, milyen fafajokra, és milyen mintázatban. A nagy kiterjedésű faültetvények ugyanannyira kedvezőtlenek itt, mint a végeláthatatlan fátlan pusztaságok.
Sem nem erdő, sem nem puszta –aktívan alakított, mozaikos táj
A Kiskunság természetes növényzete erdők és gyepek finom léptékű mozaikja. Cserjékkel tarkított facsoportok alakítanak ki eszményi tájat a köztük elhelyezkedő fátlan részekkel. A zárt faültetvények erőltetését érdemes lenne kerülni, az idegenhonos fajok – különösképpen az akác és a fenyők – telepítését pedig mihamarabb be kéne szüntetni. Ahol a már meglevő faültetvények a természetes folyamatok következtében fokozatosan felnyílnak, kiritkulnak, ott lehetőséget kell adni a mozaikos erdő-gyep mintázat újbóli kialakulására.
Ahol viszont szép gyepek díszlenek, de a fásszárúakat a tájhasználat (pl. túllegeltetés) visszaszorította, ott érdemes lenne aktívan is segíteni kisebb erdőfoltok kialakulását. Őshonos cserjék telepítésével például olyan helyek hozhatók létre, ahol a fák magoncai bizonyos fokú védettséget élveznek a legelő állatoktól és az időjárási szélsőségektől addig, amíg megerősödnek.
Azt talán nem is kell külön kiemelni, hogy ahol a többé-kevésbé eredeti erdőspuszta fákból, cserjékből és lágyszárúakból álló változatos mozaikja természetközeli állapotában máig fennmaradt, ott mindent meg kell tenni a megőrzésük érdekében. A Homokhátságban az erdők, cserjések és gyepek mozaikja nem azért fontos, mert néhány hóbortos ökológusnak ez van kedvére, hanem azért, mert az ilyen tájak a legéletképesebbek az egyre melegebbé és egyre szárazabbá váló klímában.
Erdős László ökológus, fő kutatási területe a növényközösségek biológiai sokfélesége és természetvédelmi szerepe. Jelenleg a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa. Kutatói ösztöndíjak keretében dolgozott Ausztriában, Horvátországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Mintegy 120 tudományos közlemény szerzője. Természetvédelemmel kapcsolatos tárgyakat oktat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaTöbb mint 5000 napelem kerül az olajfák fölé, de a mezőgazdaság is folytatódik
