Zöldinfó
Kenuban a környezetért: sikerrel zárult a II. Ifjúsági PET Kupa
Több mint 2,4 tonnányi hulladékot gyűjtöttek a II. Ifjúsági PET Kupa résztvevői, a 110 diák és önkéntes.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A PET Kupa Egyesület, amely a 2013-ban indult Tiszai PET Kupa szervezője is, azt írta: az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásának köszönhetően második alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy a fiatalabb generációhoz is közelebb vigyék a folyószennyezés problémáját – írja az alternativenergia.hu. A július 20-25-ei II. Ifjúsági PET Kupára jelentkező iskolák számára a teljes program díjmentes volt. A középiskolásoknak meghirdetett verseny 11 csapatának bázisa Tiszafüred volt, onnan indultak egy olyan Tisza-szakasz megtisztítására, ahova eddig még nem jutottak el. A II. Ifjúsági PET Kupára Miskolcról, Veszprémből, Budapestről és a kárpátaljai Ungvárról is érkeztek csapatok, amelyek 6 diákból és 1 kísérőtanárból álltak. Öt iskola visszatérő volt, azaz már a 2 évvel ezelőtti első megmérettetésen is részt vett.
A fiatalok közül többen most ültek először kenuban, ezért a verseny első napján megtanulták az evezés és kormányzás fortélyait. A második napot már a vízen töltötték, Tiszacsege és Tiszadorogma között tisztították meg a folyó árterét, majd másnap a Tiszadorogma és Tiszabábolna közötti szakaszon dolgoztak. A harmadik napon betekintést nyerhettek az egyesület szerteágazó tevékenységébe, készíthettek folyami műanyagból kisebb használati tárgyakat, és ellátogattak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei központjába, ahol a Tisza-tó történetét ismerhették meg. Az utolsó napon Tiszabábolnáról beeveztek Tiszafüredre, közben hulladék után kutatva. A fiatalok megismerték a folyótisztítás módjait, a hulladék útját, az újrahasznosítás lehetőségeit, és a mikroműanyagok világába is betekintést nyerhettek. Ügyességi feladatokon, PETathlon versenyen, kvízen, PET-a-Sztár-on és Kincskeresésen mérhették össze erejüket és tudásukat. Mindemellett a szervezők fontosnak tartják, hogy a résztvevők megismerjék az adott régió jellegzetességeit, élővilágát, ezért a fiatalok ellátogattak a tiszafüredi Kérész Öko- és Turisztikai Központba is.
Végül a visszatérő Kőbányai Szent László Gimnázium csapata diadalmaskodott (az előző versenyen 2. helyezést értek el). Őket az újonc Veszprémi SZC Ipari Technikum követte, míg a 3. helyen a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola diákjai végeztek. A PET Kupa önkéntesei eddig összesen több mint 425 tonna szennyező anyagot távolítottak el a Tiszából és mellékfolyóiból. Ennek az óriási mennyiségnek mintegy 60 százaléka a gondos szelektálásnak köszönhetően visszakerült az anyagkörforgásba – áll a közleményben.
Zöldinfó
Csatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
Sikeresen csatlakozott a Mavir a MARI európai villamosenergia-piaci platformhoz is.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Sikeresen csatlakozott a Mavir Zrt. a MARI egységes európai villamosenergia-piaci platformhoz is, folytatva az október 1-jén elkezdett csatlakozási folyamatot – közölte az alternativenergia.hu. A tájékoztatás szerint ezzel lezárult az az ötéves fejlesztési folyamat, amelynek eredményeként az európai MARI és PICASSO platformokon keresztül biztosítható a magyar villamosenergia-piac integrációja az európai kiegyenlítő szabályozási energiapiacokba. A fejlesztés során a Mavir több informatikai rendszere is megújult, megteremtve az európai kiegyenlítő szabályozási energiaplatformokhoz való csatlakozás feltételeit – ismertették.
A sikeres élesítéshez elengedhetetlen volt a szoros együttműködés és folyamatos párbeszéd a piaci szereplőkkel annak érdekében, hogy a rendszerirányító és a kiegyenlítő szabályozási energiapiacon érdekelt piaci szereplők megfelelő felkészültséggel rendelkezzenek a platformokhoz való csatlakozás pillanatában – fogalmazott közleményében a Mavir. A rendszerirányító október 1-jén, a PICASSO platformhoz való csatlakozás után azt közölte, hogy az európai platformokhoz történő csatlakozás jelentős változást hoz a kiegyenlítő szabályozási energia beszerzésében és igénybevételében Magyarországon.
Október 1-jén a magyar villamosenergia-piac átállt az úgynevezett szabványos aFRR (automatikus frekvenciahelyreállítási tartalék) kiegyenlítő szabályozási szolgáltatásokra, október 5-én pedig a MARI platformon keresztüli mFRR (manuálisan aktiválható frekvenciahelyreállítási tartalék) szabályozási energiapiac összekapcsolására került sor. A Mavir kiemelte, hogy a változás jelentősége a 2000-es évek elején végrehajtott villamosenergia-piaci nyitáshoz mérhető.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegtelepedhet Magyarországon a veszélyesebb kullancsfaj?
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaGigaberuházás a villamosenergia-hálózatban: több mint 230 ezer okosmérő érkezik
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
