Zöldinfó
Medvék és emberek konfliktusa: országos vizsgálat indul a barnamedve-állományról
Széles körű felmérést indít Aa szlovák állami természetvédelmi hatóság (SOPSR) a szlovákiai barnamedve-állomány felmérése céljából.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A felmérésbe az érintettek – vadászok, erdészek, környezetvédők – minden korábbinál szélesebb körét kívánják bevonni, a művelet a vadon élő állatok szőrének és ürülékének begyűjtésével, illetve az azokon elvégzett DNS-vizsgálat alapján zajlik majd – ismertette az alternativenergia.hu. A felmérés elsődleges eredményeinek megismerésére a szaktárca közlése szerint egy éven belül van kilátás. Az állományfelmérést Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkár a barnamedve-állomány kezelésével kapcsolatban több éve zajló vitával, illetve azzal indokolta, hogy a felmérés eredményei a korábbinál pontosabb képet adhatnak az állományról, és így alapul szolgálhatnak az állománnyal kapcsolatos viták eldöntésére.
A barnamedve-populáció növekedése és az abból adódó problémákra adható megoldások évek óta vita tárgyát képezik a környezetvédők, illetve az érintett területek lakossága, a vadászegyesületek és a környezetvédelmi tárca között. Szlovákiában az embereket ért medvetámadások számának növekedése után, a szaktárca egy tavalyi döntése alapján az idei évtől részlegesen – éves kvóták alapján – ismét vadászhatóvá tették a barnamedvét, amelyet korábban évekig csak külön engedély és eseti indoklás alapján lehetett kilőni. A Szlovákia területén élő barnamedvék számáról hozzáférhető adatok jelentős eltéréseket mutatnak, egyben azonban közösek, hogy mindegyikük az állomány gyarapodását mutatja. Az SOPSR által két éve nyilvánosságra hozott – két csehországi oktatási intézmény által készített – felmérés 1000-1300 körülire becsülte a Szlovákia területén élő barnamedvék számát. Ugyanakkor a Nemzeti Erdészeti Központ (NLC) ugyanarra az évre vonatkozó kimutatása szerint a barnamedvék száma meghaladta a háromezret.
Zöldinfó
Késtek a bekapcsolások és az ügyintézések, bírság jött az áramszolgáltatóknak
A MEKH szolgáltatásminőségi hiányosságok miatt 80 millió forint bírságot szabott ki a villamos energiát elosztó cégekre.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az elmúlt két évben jelentkező szolgáltatásminőségi hiányosságok miatt 80 millió forint bírságot szabott ki a villamos energiát elosztó cégekre a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – közölte az alternativenergia.hu. A fogyasztói jogok érvényesülése érdekében a hivatal rendszeresen ellenőrzi többek között a villamos energia elosztói engedélyesek tevékenységére vonatkozó szolgáltatásminőségi követelmények betartását. A 2024-et értékelő vizsgálatában a MEKH azt ellenőrizte, hogy a villamos energia elosztók mennyiben teljesítették a felhasználói igénybejelentésekre adandó tájékoztatásra, valamint az új felhasználói bekapcsolások végrehajtására vonatkozó követelményeket. A hatósági ellenőrzés feltárta, hogy a villamos energia elosztói engedélyesek: az ELMŰ Hálózati Kft., az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., az OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt., az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az MVM Émász Áramhálózati Kft. számos esetben nem tartották be az igénybejelentésekre adandó tájékoztatásra, valamint az új felhasználói bekapcsolások végrehajtására vonatkozó ügyintézési határidőket. Az érintett cégeket a hivatal összesen 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
Ezen felül hibás adatközlés miatt a hivatal további 22,5 millió forint bírságot szabott ki a OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt.-re. A MEKH a szolgáltatásminőségi adatok elemzésénél azt is megállapította, hogy az MVM Démász Áramhálózati Kft. és az OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt. 2025 harmadik negyedévében alulteljesítették a telefonon érkező hibabejelentések fogadására előírt szolgáltatási követelményt, ezért pedig a hivatal együttesen 7,5 millió forintos bírságot állapított meg. A hivatal hatósági jogkörében eljárva a jövőben is folyamatosan ellenőrzi az energiaszolgáltatók működését a fogyasztók védelme érdekében – hangsúlyozta közleményében a MEKH.
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autósok: igazságtalan a dupla parkolási díj terve Budapesten
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMinden csepp számít: így tarthatjuk meg az esővizet a saját kertünkben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaA debreceni CATL-gyár már az elektromos autók következő generációjára készül
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaRendkívüli lépés az üzemanyagpiacon: stratégiai készleteket mozgósítanak
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta2040-re az áramtermelés 30 százalékát atomenergiából fedezné Horvátország
