Zöldinfó
Magyarország élen jár az erdőpedagógiai programok fejlesztésében
Százezer gyerek tanulja meg a természet tiszteletét az erdei iskolákban a tárca támogatásával.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Évente százezernél is több gyerek kerül kapcsolatba a természettel az erdészeti erdei iskoláknak köszönhetően, amelyek működését az Agrárminisztérium kiemelten támogatja – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az idén Visegrádon rendezett 19. Európai Erdőpedagógus Kongresszus megnyitóján – írta meg az alternativenergia.hu. Az Agrárminisztériumnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint Zambó Péter azt mondta, a gyerekek számára a természettel való találkozás egész életre szóló élményeket nyújt. Az állami és magán erdészeti társaságok országszerte közel 40 minősített erdészeti erdei iskolát működtetnek, ahol jól felépített módszertan alapján nevelnek a természettel való együttélésre. 2010 óta a legtöbb intézményt felújították, fejlesztették és évente több mint 100 ezer gyermeket fogadnak erdőpedagógiai programokon. Az erdei iskolák működtetése mellett az Agrárminisztérium a Miniszterelnökséggel és az Energiaügyi Minisztériummal együttműködve útjára indította és támogatja az Iskolában az erdő, és a Hátizsákban az erdő programokat, valamint az erdei vándortábor programot, melyek az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával zajlanak. Kiemelte azt a kezdeményezést is, melynek keretében az állami erdészeti társaságok lapjának, A mi erdőnk magazinnak a tematikus különszáma eljuthatott az ország minden harmadik osztályos tanulójához. A közlemény szerint az államtitkár a kongresszusról azt mondta, 2006-ban az első ilyen esemény Sopronban zajlott, és míg akkor nyolc európai ország képviseltette magát, addig most közel 20 év távlatában már 16 ország résztvevői látogattak el Magyarországra.
A magyar szakemberek számára mindig is kiemelten fontos volt a tapasztalatok, a szakmai tudás megosztása. A helyszín is szimbolikus, hiszen Visegrád az a hely, ahonnan közel négy évtizede útjára indult a magyar erdőpedagógiai mozgalom és itt alakult az ország első minősített erdészeti erdei iskolája is – fűzte hozzá. A háromnapos rendezvényen workshopokkal, előadásokkal, terepi programokkal készülnek. Az évente megrendezésre kerülő esemény tavaly Bulgáriában volt, jövőre pedig Ausztria látja vendégül az erdőpedagógus közösséget – közölte az Agrárminisztérium.
Zöldinfó
A klímától az áramtalanításig: így spóroltak energiát a magyar cégek
A magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kilowattóra csúcsidei megtakarítást ért el.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kilowattóra (kWh) csúcsidei megtakarítást ért el, köszönhetően olyan intézkedésnek, mint a klímahasználat csökkentése – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az MTI-vel. A VOSZ által indított vállalkozói összefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek – írja az alternativenergia.hu.
A felhíváshoz a mikrovállalkozásoktól kezdve a több száz embert foglalkoztató cégek is csatlakoztak. Az érintettek 95 százaléka vállalt konkrét csúcsidei (17–22 óra közötti) fogyasztáscsökkentést, és átlagosan a fogyasztásuk mintegy egyötödével mérsékelték a felhasználást. A leggyakoribb a klímahasználat csökkentése volt, amelyet a résztvevők csaknem 59 százaléka alkalmazott, míg minden harmadik vállalkozás a teljes áramtalanítást is vállalta munkaidőn kívül.
A program eredményei túlmutatnak a vészhelyzet időszakán: a csatlakozó vállalkozások negyede már jelezte, hogy az energiatakarékossági intézkedéseket a krízis lezárása után is fenntartja. A nyáron bevezetett megoldások így hosszabb távon is beépülhetnek a vállalkozások mindennapi működésébe. A közlemény idézte Gazsi Attilát, a VOSZ elnökét, aki elmondta: a magyar vállalkozói szektor bizonyította, hogy ha valódi összefogásra kap lehetőséget, gyorsan és eredményesen tud reagálni egy nemzeti szintű kihívásra.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaVeszélyes helyzet alakult ki a Szigetnél az alacsony Duna miatt
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
