Zöld Közlekedés
Bővül a magyar elektromos buszflotta: évente további 850 tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás
A MÁV-csoport hat településen állít forgalomba elektromos meghajtású buszokat.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Zöld Busz Program folytatásaként hat településen, 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a MÁV-csoport flottájába idén az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával – közölte a MÁV-csoport az MTI-vel. Hozzátették, hogy az első hét e-busz Keszthelyen, Komáromban, Hajdúszoboszlón, illetve Balatonfüreden már forgalomba állt, a következő hat jármű pedig Tatán korszerűsíti a helyi flottát, hamarosan pedig Komlón is zöldül a helyi buszállomány – írja az alternativenergia.hu. A teljes hosszban alacsonypadlós Ikarus 120e elektromos buszok 30 ülő és 55 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak. Egy feltöltéssel akár 350 kilométert is képesek megtenni. A járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, a felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, légkondicionálóval, valamint USB-töltőpontokkal is el vannak látva.
Az e-buszok üzemanyag-ellátását a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. által telepített nagy teljesítményű töltőberendezés biztosítja Tatán. Kiemelték, hogy a tatai fejlesztés mintegy nettó 950 millió forintból valósult meg, amelyből 928 millió forint a támogatás összértéke. Felidézték, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt.-be 2024-ben beolvadt Volánbusz és a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. konzorciuma tavaly több mint 4,4 milliárd forintos támogatást nyert a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán, így – az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA 100 százalékos támogatásával – Balatonfüredre 3, Hajdúszoboszlóra 1, Keszthelyre 1, Komáromba 2, Komlóra 7, Tatára pedig 6 darab, új, tisztán elektromos meghajtású autóbusz érkezik. Az autóbuszokhoz szükséges töltőinfrastruktúra kiépítésére 80 százalékos hozzájárulást nyert a pályázaton a közlekedési társaság konzorciumi partnere, a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft., amely az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalataként jött létre.
A HUMDA által koordinált Zöld Busz Programban a Volánbusz eddig 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében. A társaság e-buszokból álló flottája – a dízelüzemű járművek kiváltásával – jelenleg évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesíti az érintett települések levegőjét. Az újabb 20 darab elektromos busz beszerzésével az e-flotta 20 százalékkal bővül, ami évente további 850 tonna szén-dioxiddal alacsonyabb környezetterhelést jelent, valamint korszerűbb, kényelmesebb, csendesebb szolgáltatást biztosít a hat város lakosai és utasai számára.
Zöld Közlekedés
Áttörés az elektromos fronton: így erősített a Renault Group
Alacsonyabb értékesítés mellett növelte bevételét az első negyedévben a Renault.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám csökkent, elsősorban a Dacia márkát érintő egyszeri zavarok miatt – írja az alternativenergia.hu. A francia autógyártó konszolidált árbevétele éves összevetésben 7,3 százalékkal, 12,53 milliárd euróra emelkedett, árfolyamhatások nélkül 8,8 százalékos volt a növekedés. Az autóipari üzletág bevétele 6,5 százalékkal 10,81 milliárd euróra nőtt, míg a finanszírozási tevékenységet végző Mobilize Financial Services bevétele 13 százalékkal 1,72 milliárd euróra bővült. A csoport globális értékesítése ugyanakkor 3,3 százalékkal, 546 ezer járműre csökkent. A visszaesés fő oka a Dacia 16,3 százalékos zuhanása volt, amelyet a Gibraltári-szoros térségében jelentkező kedvezőtlen időjárás miatti logisztikai fennakadások és termelési kiesések okoztak. A márkánál márciusban már megindult a helyreállás, Európában 1,9 százalékos növekedéssel.
Ezzel szemben a Renault márka eladásai 2,2 százalékkal, az Alpine-é 54,7 százalékkal emelkedtek. A csoport teljesítményét az elektromos modellek iránti kereslet is támogatta: ezek aránya 52,3 százalékra nőtt az értékesítésen belül, az elektromos járművek eladásai pedig több mint 20 százalékkal bővültek. A bevételnövekedést részben a kedvező termékmix, a partneri programok – köztük a Nissan és a Geely együttműködések – és a pénzügyi szolgáltatások erősödése magyarázta.
-
Zöldinfó17 óra telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó18 óra telt el a létrehozás ótaNagy változások jöhetnek: új minisztérium védené a természetet
