Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

2000 bringa és 500 e-bike: berobban a Manfred Budapesten

A Barion alapítóinak új startupja megmenti a Bubi bringákat.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A sikeres II. kerületi teszt után a napokban elindul a Manfred szolgáltatása Budapesten – írja az alternativenergia.hu. Néhány helyen már megjelentek a kerékpárok, ami annak köszönhető, hogy a Manfred partnerséget kötött a Csepel Zrt.-vel, amely franchise partnerként csatlakozott a szolgáltatáshoz. Ennek eredményeként a Csepel tulajdonában lévő 2000 felújított kerékpár és további 500 vadonatúj e-bike napokon belül elérhető lesz Budapest szinte teljes területén. Ez a lefedettség többszöröse a korábbi Bubi-rendszerének, de még az új Bubi-tender által érintett területnél is nagyobb. A Manfred célja, hogy minél több embert ültessen kerékpárnyeregbe, és ezzel ne csupán egy közlekedési alternatívát kínáljon, hanem életmódváltásra is ösztönözzön. A kezdeményezés mögött az a meggyőződés áll, hogy a kerékpározás egyszerre lehet egészségesebb és környezettudatosabb választás, ha valóban elérhetővé és kényelmessé tesszük a mindennapokban. A Manfred ezért nem pusztán kerékpárokat kínál, hanem egy olyan élményt és szolgáltatási modellt épít, amely leveszi a használó válláról a birtoklás, a karbantartás és az üzemeltetés terheit. A Manfred névválasztása egyben tisztelgés is Weiss Manfréd neve előtt. A név egy olyan magyar ipari és vállalkozói örökséget idéz meg, amelyhez a teremtő erő, a gyakorlati innováció, a nagy léptékű gondolkodás és az építkezés bátorsága kapcsolódik.

A Manfredot létrehozó Sense/Net ugyanaz a cég, amely annak idején a Bariont is megalapította és spin-off vállalkozásként útjára indította. A Barion sikere nyomán a cég azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az alapítók nyugdíjas koráig még egy tucat, a Barionhoz mérhető startupot építsen fel. Jelenleg a Manfred mellett egy másik, egyelőre még nem nyilvános projekten is dolgoznak. Kiss Sándor és Bíró Tamás alapítókhoz új generációs vezetőként csatlakozott Vörös Norbert, aki éveken át a cég operatív igazgatójaként dolgozott. Az elmúlt két évben a cégvezetési tapasztalatok elmélyítése mellett a mesterséges intelligencia területén is kiemelt szaktudásra tett szert, és a vállalat egészét segítette abban, hogy az AI-fejlesztés lehetőségeit a gyakorlatban is hasznosítsa. Bíró Tamás a Barionnál szerzett marketingtapasztalatát és startupépítési módszertanát hozta a projektbe, amelyet ingyenesen letölthető könyv formájában is elérhetővé tett. A Sense/Net abban hisz, hogy létezik olyan működési modell, amellyel sikeresen lehet startupot építeni, megfelelő struktúrával, működési renddel és márkaépítéssel. Erről bővebben itt olvasható további információ: https://sensenet.com/book

Az alapítók szerint a közbringarendszereknek piaci alapon is működőképesnek kell lenniük. A Manfred több mint közbringa-szolgáltatás: a platformban hamarosan további mobilitási és kapcsolódó szolgáltatások is megjelennek, miközben már most elérhető benne a havi alapú hosszú távú bérlés és a kerékpárvásárlás lehetősége is. Az applikációt teljes egészében a Sense/Net szakemberei fejlesztették, a fizetési megoldást pedig a Barion biztosítja. A Budapesten most induló közbringa-szolgáltatás kapcsán fontos tudni, hogy a hagyományos kerékpárokra és az e-bike-okra külön bérlet váltható. Az egyik 2500 forintba, a másik 5000 forintba kerül havonta, és az e-bike-bérlettel a hagyományos kerékpárok is használhatók.

Advertisement

A flotta teljes körű felújításon esett át: a korábbi kerékpárokat megtisztították és megjavították. Ez illeszkedik a Manfred egyik alapelvéhez is, amely a környezettudatosság erősítése. A cég álláspontja szerint azokat a kerékpárokat, amelyek még gazdaságosan javíthatók, nem érdemes leselejtezni, hanem kedvező áron vissza lehet adni a főváros lakóinak használatra. A vadonatúj kerékpárok elsősorban a dombvidéki és külső városrészekben kaphatnak nagyobb szerepet, ahol segítséget jelenthetnek azok számára, akik ilyen környezetben már nehezebben választanák a hagyományos tekerést, vagy nem szeretnének megizzadni munkába menet. A területfoglalási engedélyek folyamatosan érkeznek a kerületektől, és a fővárostól is megérkeztek az engedélyek a saját pontokra. A társaság emellett folyamatos egyeztetéseket folytat arról, hogyan lehet további pontokat létrehozni. A Manfred az önkormányzatokkal együttműködve helyi kedvezményeket is tud biztosítani a helyi lakosok számára. Hamarosan kedvezményes éves bérlet is elérhető lesz, amelynek ára tíz havi bérlet összegének felel majd meg.

Az alapítók egy 30 oldalas e-bookban is összefoglalták, hogyan gondolkodnak a közbringa-szolgáltatás jövőjéről, és arról, miként lehet városokban állami forrás nélkül is működő közbringarendszert létrehozni. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a Manfred Budapest után Magyarország más településein is megjelenjen, ehhez pedig franchise partnereket keresnek. Véleményük szerint a városok feladata elsősorban az, hogy megfelelő szabályozási környezetet és elegendő közbringapontot biztosítsanak, miközben a rendszerből százalékos alapú bevételhez is juthatnak. A modell előnye, hogy az érdekeltségek összehangolhatók, és minden szereplő nyerhet vele. A koncepció részletesebb bemutatása a letölthető Manfred e-bookban olvasható, szintén Bíró Tamás tollából, Közbringa újratöltve címmel.

Advertisement

Vörös Norbert és Bíró Tamás szerint a technológiai startupok indulása a mesterséges intelligenciára épülő fejlesztéseknek köszönhetően radikálisan felgyorsul. Prototípusokat – startupos kifejezéssel élve MVP-ket – ma már akár napok vagy hetek alatt létre lehet hozni, miközben a technológiába történő kezdeti befektetés nagysága is jelentősen csökkenhet. Emiatt egyre nagyobb jelentősége lesz annak, ami valóban megkülönböztető tényező: a vállalat felépítésének, az agilis működésnek és a marketingnek, vagyis annak, amit ők „természetes intelligenciának” neveznek.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Erősödnek a kínai autómárkák az európai piacon

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte az alternativenergia.hu. Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A növekedésben jelentős szerepet játszottak a villamosított hajtású modellek. Az első nyolc hónapban 1,64 millió tisztán elektromos autót regisztráltak, ami az újautó-piac 21,7 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 15,8 százalékkal. A hibrid autók 36,6 százalékos részesedéssel a legnépszerűbb hajtásláncnak számítottak, míg a plug-in hibridek részesedése 10 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a benzines és dízelautók együttes piaci részesedése 37,5 százalékról 29 százalékra csökkent.

Különösen gyorsan növekedett a kínai autógyártók jelenléte az uniós piacon. Az ACEA adatai szerint a BYD részesedése a január-augusztusi időszakban 0,9 százalékról 2,4 százalékra emelkedett, miközben értékesítése több mint két és félszeresére, 177 752 darabra nőtt. Az SAIC Motor piaci részesedése 1,9-ről 2,2 százalékra, a Chery Automobile-é 0,5-ről 1,5 százalékra emelkedett. A Leapmotor részesedése 0,8 százalék volt. A Geely-csoport részesedése 2,7 százalékon maradt. A felsorolt kínai csoportok együttesen 9,6 százalékos részesedést értek el az uniós újautó-piacon, szemben az egy évvel korábbi 6,2 százalékkal. Az ACEA adatai szerint a BYD értékesítése 163 százalékkal, a Cheryé 251 százalékkal, a Leapmotoré pedig 427 százalékkal nőtt egy év alatt.

A nagy európai gyártók közül a Volkswagen-csoport január és augusztus között 1,3 százalékkal több, 1,999 millió autót értékesített az EU-ban, piaci részesedése azonban 27,5 százalékról 26,5 százalékra mérséklődött. A BMW-csoport értékesítése 4,8 százalékkal, a Mercedes-Benzé 3,5 százalékkal nőtt, míg a Renault-csoporté 4,0 százalékkal, a Hyundai-csoporté 2,2 százalékkal csökkent. A Volkswagen-csoporton belül a Porsche értékesítése 13,2 százalékkal esett vissza az első nyolc hónapban. Magyarországon augusztusban 9355 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Advertisement

Január és augusztus között 95 929 új autó kapott rendszámot, ami 12,1 százalékos növekedés. A tisztán elektromos autók értékesítése 9224-re, 29,6 százalékkal nőtt, a plug-in hibrideké pedig 8414-re, 111,6 százalékkal emelkedett. A teljes hibridekből 48 695 darabot helyeztek forgalomba, 12,0 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A benzines autók száma 19 761 volt, 3,2 százalékkal kevesebb, a dízeleké pedig 9211, ami 9,3 százalékos visszaesést jelentett.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák