Zöldinfó
Erdő, művészet és fenntarthatóság találkozik a hétvégi rendezvényen
Május harmadik hétvégéjén Kecskeméten és térségében várják a közönséget.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Muzsikál az erdő a Hírös városban címmel május 16-án a kecskeméti Nyíri erdőben, május 17-én pedig Lakitelek-Tőserdőn várják a közönséget – közölték az alternativenergia.hu. A Muzsikál az Erdő Alapítvány tájékoztatása szerint május 16-án, szombaton a Nyíri erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén a gyermekeket kézműves foglalkozások, akvarellfestés, a Kecskeméti Vadaskert interaktív állatbemutatója, kencekészítés, fafaragás, ölbeli játékok, valamint az Illaberek Bábszínház előadása várja. Az érdeklődők megnézhetik az 1848-49-es múzeum és a Muzsikál az erdő 2025-ös fotó- és gyerekrajz-pályázatára érkezett alkotásokból, képekből válogatott kiállítást is. Az erdei élménysétát Andrési Dániel és Szabó Lajos erdőmérnökök vezetik, a témák között lesz az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben, a fenntartható erdőgazdálkodás és a klímaváltozás is. Az érdeklődők megismerhetik, bejárhatják a lombkorona tanösvényt is Piszó László erdőpedagógus vezetésével.
A millenniumi hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvényterekké alakul át. Itt lesznek a Kecskeméti Szimfonikusok Hollókői Huba vezetésével, valamint Bolba Éva és zenészbarátai, de bemutatkoznak a kecskeméti Kodály Iskola növendékei is. Másnap, május 17-én, vasárnap a programok Lakitelek-Tőserdőn folytatódnak. A családokat kézműves és műhelyfoglalkozásokkal várják, de vendég lesz a Kackiás Folkszínház is. A szakvezetéses erdei séta során az erdei életközösségről, a fenntarthatóságról tudhatnak meg sok hasznos és érdekes információt az érdeklődők az élményséta vezetőjétől, Szabó Lajos erdőmérnöktől. A természetvédelmi értékek felfedezését pedig Bártol István természetvédelmi őr segíti majd.
Zenei programként bemutatkoznak a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges növendékei és a Boróka Citerazenekar tagjai. Később a Duo VoCellino különleges dallamait hallgathatják meg a helyszínre látogatók énekhangon, hegedűn, illetve csellón Rohmann Ditta és Szirtes Edina Mókus előadásában. A napot Olasz Csaba és Németh Zsolt akusztikus koncertje zárja. Mint írják, a Muzsikál az erdő a Hírös városban rendezvény összefogás, együttműködés eredményeként jöhet létre, ezt jelképezi az erdei koncerthelyszíneken felállított Összetartás dombormű, Józsa Judit kerámiaszobrász alkotása.
A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat létrehozásának 23. évfordulóját ünnepli idén. Fennállása alatt fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. A tájékoztatás szerint idén is három térségben jelentkezik a programsorozat, hiszen június végén, július elején rendezik meg a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napokat, majd a programsorozatot a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében zárja szeptember végén.
Zöldinfó
Lajtos kocsik és napelemes kutak segítik a szomjazó erdei élővilágot
Aszály elleni védekezésbe kezdett a somogyi erdőkben a SEFAG erdőgazdaság.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Aszály elleni védekezésbe kezdett a somogyi erdőkben a SEFAG erdőgazdaság, egyebek mellett lajtos kocsikkal és napelemes kutakkal igyekszik enyhíteni a vízhiányon – tájékoztatta a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az MTI-t. A somogyi erdőterületeken gazdálkodó állami tulajdonú társaság közleménye szerint a klímaváltozás immár tavasztól késő őszig sújtja az erdőket, és a tartós szárazság rendkívüli kihívás elé állítja a somogyi vadállományt is – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az erdőgazdaság tavasz óta folyamatosan végzi a vízpótlási munkálatokat azokon a területeken, amelyeken vízhiány lépett fel, illetve a természetes források már kiszáradtak.
Egyes helyeken napelemes kutak létesítésével segítették a szárazabb régiók állandó vízellátását, máshova lajtos kocsikkal hordták ki a vizet. Utóbbi módszerrel rendszeresen feltöltötték a mesterséges dagonyákat is, ezzel is segítve a teljes erdei élővilágot, a legkisebb rovaroktól a védett hüllőkön, kétéltűeken át az énekesmadarakig és az emlősökig.
Az erdőgazdaság tavaly kezdte nagyszabású, átfogó vízmegtartási projektjeinek megvalósítását. Ezek részeként folyamatosan újítják fel a vízvisszatartó védműveket, forrásokat tisztítanak meg, felfogják az erdészeti utakról és más burkolt felületekről lefolyó csapadékvizet, az elfolyó víz sebességét pedig igyekeznek csökkenteni. Gondoskodnak a beszivárogtatásról és beszivárogtató területek, időszakos vízgyűjtő medencék kialakításáról, kisebb gátak, természetes anyagokból épített vízvisszatartó akadályok létesítéséről.
A kaposvári székhelyű, több mint 400 embert foglalkoztató SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az ország egyik legnagyobb állami erdő- és legnagyobb vadgazdálkodója, kezelésében több mint 89 ezer hektár földterület áll, amelynek mintegy 94 százaléka erdő. Működési területe Somogy mellett Baranya, Zala, Veszprém és Tolna vármegyére is kiterjed. Fő tevékenységei közé tartozik a fenntartható erdőgazdálkodás, az erdőfelújítás és -telepítés, a vadgazdálkodás, emellett az erdőkhöz kapcsolódó turisztikai szolgáltatásokat is biztosít. A társaság 2025-ben 456 ezer köbméter fát termelt ki erdeiből, amely erdőtervi lehetősége 80 százaléka – olvasható a SEFAG 2025-ös tájékoztatójából.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaA természet még képes regenerálódni, de sürgős változás kell
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek
