Zöldinfó
Őshonos növényfajokat szoríthat ki az indiai lótusz – figyelmeztet a vízügyi igazgatóság
A vízi ökoszisztémára veszélyes indiai lótusz jelent meg az Alcsi Holt-Tiszán.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi vizek őshonos vízi ökoszisztémáira veszélyes indiai lótusz jelent meg az Alcsi Holt-Tiszán a stégek közvetlen környezetében, feltehetően valaki szándékosan telepítette be a növényt- közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a honlapján. Az igazgatóság felhívta a figyelmet arra, hogy – a vízkiállás elhelyezésének céljából kötött bérleti szerződéshez kapcsolódó kötelezettség szerint – a bérlő köteles betartani a terület használata során a természet és a környezet védelmét szolgáló jogszabályokat, hatósági előírásokat – írja az alternativenergia.hu. A védett természeti értéket jogellenesen nem veszélyeztetheti, károsíthatja, nem pusztíthatja el és tevékenységével a védett természeti terület állapotát, minőségét nem veszélyeztetheti, rongálhatja, abban kárt nem okozhat. A bérlő vállalja, hogy jogellenes magatartás esetén mindennemű felelősség, illetve az illetékes hatóság által előírt kötelezettség őt terheli.
Az Invazív faj megjelenése, szabálytalan telepítése esetén a mentesítés feltételeinek biztosítása érdekében indokolt esetben az igazgatóság az érintett partszakaszon a bérleti szerződéseket felmondhatja – figyelmeztettek. A Kötivizig minden stégtulajdonost arra kér, hogy ha a növény megjelenését tapasztalják, jelezzék az igazgatóságnak, illetve terjedésének megakadályozásában működjenek közre. A leghatékonyabb védekezés a lótusz rizómáinak (gyöktörzseinek) és hajtásainak teljes körű kiásása. Mivel a növény az iszapban megbúvó gyökerekből újraindulhat, a gyérítést és a maradványok folyamatos ellenőrzését évekig ismételni kell, magjai akár 1300 évig is megőrzik csíraképességüket. Azt írták, az indiai lótusz (Nelumbo nucifera) a magyarországi természetes vizekben nemkívánatos, idegenhonos. Ázsiából származik és agresszív terjedésével veszélyezteti az őshonos vízi ökoszisztémákat. Gyorsan terjed, hatalmas levelei és vastag, akár karvastagságú gyöktörzsei (rizómái) vannak, amelyekkel sűrű monokultúrákat alakít ki. Az iszapban mélyen húzódva még a vastag jégpáncél alatt is képes átvészelni a téli hideget.
A növény kiszorítja az olyan védett vagy értékes őshonos magyar növényeket, mint a fehér tündérrózsa, a tündérfátyol vagy a vízitök, és radikálisan átalakítja a sekély tavak, holtágak életfeltételeit. Ezért tilos természetes vizekbe, holtágakba vagy védett tavakba lótuszt ültetni, mert kiszorítja az őshonos növényfajokat – emelték ki.
Zöldinfó
Aszály és rekordhőség: vízkorlátozásokat vezetnek be a Balkánon
A hőség és az aszály miatt Szerbia és Bosznia egyes részein vízkorlátozást vezettek be.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A tartós hőség és a csapadékhiány miatt Szerbia és Bosznia-Hercegovina több térségében is vízellátási problémák alakultak ki, ezért a hatóságok rendkívüli intézkedéseket és vízkorlátozást vezettek be – írja az alternativenergia.hu. Szerbiában a nyugat-szerbiai Valjevóhoz tartozó településeken rendkívüli helyzetet hirdettek az ivóvízhiány miatt. Az intézkedés célja az ivóvíz, valamint a mezőgazdasághoz és az egészségügyi ellátáshoz szükséges víz eljuttatásának megszervezése azokra a településekre, ahol hiány van. A helyi önkormányzat a lakosságot takarékos vízhasználatra kérte. A szintén az ország nyugati részén fekvő Arilje községben is szombattól vízkorlátozást vezetnek be a Rzav csatornarendszer alacsony vízhozama miatt. A vízellátást meghatározott időszakokban szüneteltetik annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló készletek elegendők legyenek a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítésére. A helyi önkormányzat arra kérte a lakosokat, hogy a vezetékes vizet kizárólag ivásra, főzésre és tisztálkodásra használják.
Bosznia-Hercegovinában szintén egyre súlyosabb gondokat okoz az elhúzódó aszály és a rendkívüli hőség. A helyzet különösen Hercegovinában válságos, ahol a víztározók vízszintje jelentősen csökkent. Mostarban, Siroki Brijegben, Posusjeban, Tomislavgradban, Konjicban, Bihacban és Zvornikban is takarékos vízhasználatra szólították fel a lakosságot, több településen pedig időszakos vízkorlátozást vezettek be. A boszniai Szerb Köztársaság mezőgazdasági minisztériuma arra figyelmeztetett, hogy a csapadékhiány következtében apadnak a források és a folyók, valamint csökken a víztározók vízszintje, ezért a lakosságot, a gazdálkodókat és a vállalkozásokat takarékos vízhasználatra kérte. Banja Luka egyes részein szintén korlátozták a vízellátást, és a közműszolgáltatók arra figyelmeztettek, hogy az aszály folytatódása esetén Bosznia-Hercegovina további térségeiben is hasonló intézkedésekre lehet szükség.
A vízhiány súlyosságát jelzi, hogy a Duna vízállása is történelmi mélypontra süllyedt. A szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a folyó szintje Bezdannál, ahol Horvátország felől belép Szerbiába, mínusz 170 centiméteren áll, ami a mérések kezdete óta a legalacsonyabb érték. Eddig a Duna legalacsonyabb vízállását 1909-ben mérték, amikor a vízszint mínusz 143 centiméter volt, míg a valaha feljegyzett legmagasabb vízállás elérte a 850 centimétert.
A rendkívül alacsony vízállás már a hajózást is akadályozza: a teherhajók jelenleg csupán rakományuk 25-30 százalékával közlekedhetnek, több hajó pedig zátonyra futott Gombos és Bezdan térségében. A Duna alacsony vízhozama miatt a Vaskapu 1 és 2 vízerőmű kapacitása mintegy negyedével működik, ugyanakkor a szerb áramszolgáltató (EPS) szerint az ország energiaellátása továbbra is biztosított. “Jelenleg nincs veszélyben Szerbia villamosenergia-ellátása” – jelentette ki Aleksandar Vucic államfő, de hozzátette, hogy a helyzet rendkívül összetett, és nehéz megjósolni, hogyan alakul a következő napokban.
Djuro Macut szerb miniszterelnök úgy értékelte, hogy a jelenlegi helyzet “nem egyszerű, de nem is ad okot aggodalomra”, egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy takarékosan használja a villamos energiát és a vizet. Az állami vezetők megnyugtató nyilatkozataival szemben Milos Zdravkovic energetikai szakértő a FoNet hírügynökségnek azt mondta, hogy a következő hónapokban ellátási nehézségekre és akár áramkorlátozásra is számítani lehet. Véleménye szerint a problémák hátterében nemcsak a rendkívüli aszály áll, hanem az energetikai ágazat elmaradt beruházásai is. “Arra számítok, hogy egyre több hasonló probléma jelentkezik majd, télen pedig áramkorlátozások is lesznek, függetlenül attól, hogy ezeket hivatalosan bejelentik-e” – húzta alá.
A hidrológusok arra figyelmeztetnek, hogy augusztusban rendszerint tovább csökken a Duna vízszintje, és a következő hetekben sem várható jelentős javulás. A meteorológiai előrejelzések szerint a térségben a következő napokban is 35 Celsius-fok körüli hőmérséklet, helyenként annál is melegebb várható, jelentős csapadék pedig továbbra sem valószínű.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságban az energiaellátás: a Duna alacsony vízszintje miatt lépett a Paksi Atomerőmű
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
