Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Történelmi mélypontra apadt a Duna, beavatkozással mentik az atomerőművet

Történelmi mélypontra süllyedt a Duna vízhozama a romániai szakaszon.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Történelmi mélypontra, másodpercenként 1400 köbméterre süllyedt a Duna vízhozama a romániai szakasz belépő pontján, Báziásnál – közölte a a román vízügyi hatóság szóvivője. Ana-Maria Agiu a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva kiemelte: a folyam vízhozama a hidrológusok előrejelzéséhez képest két nappal korábban csökkent a történelmi mélypontra és további apadás várható – írja az alternativenergia.hu. A szóvivő megerősítette, hogy kedden két centiméterrel emelkedett a Duna vízszintje a cernavodai atomerőműnél, miután a hadsereg utászai és búvárai felrobbantottak egy zátonyt a Duna 60 kilométernyire lévő elágazásánál, megkönnyítve a víz áramlását a Cernavoda felé vezető Öreg-Dunán.

Cernavodánál szerdán mínusz 217 centiméteres vízállást mértek, az előrejelzés szerint pedig – a napi 2-3 centiméteres apadás közepette – 6-7 napon belül érheti el a Duna a mínusz 233 centiméteres szintet, ami az erőmű még működő kettes blokkjának lekapcsolását is szükségessé teszi – magyarázta a szóvivő. Úgy értékelte: a hétfői vízszabályozási beavatkozással két értékes napot nyert Románia az atomerőmű részleges üzemben tartása számára és további 10-12 centiméteres vízszintemelkedést remélnek attól, ha a Duna elágazásánál sikerül négy kővel megrakott uszályt elsüllyeszteni, mesterséges víz alatti padkát emelve a Bala-ág medrében, és ezáltal több vizet terelni a másik ágra, az erőmű felé vezető Öreg-Dunába.

Ana-Maria Agiu szerint egy sikeres beavatkozással el lehetne kerülni a vízszint kritikus érték alá csökkenését Cernavodánál, amíg a Duna felső, ausztriai szakaszán hulló csapadék hatására el nem kezd emelkedni a vízszint a romániai atomerőmű térségében is. A román kormány pénteken készenléti állapotot hirdetett a szárazság, a Duna alacsony vízállása és az energiahiány miatt, és 7 millió lejt (485 millió forint) utalt ki azokra a munkálatokra, amelyekkel reményeik szerint a Duna további apadása esetén is a működési szinten tarthatják az erőmű hűtőrendszerét kiszolgáló tározóban a vizet.

Advertisement

Zöldinfó

Új levegőminőség-mérő rendszer indult a gödi Samsung-gyár körül

Levegőminőség-mérő rendszert helyezett üzembe Gödön a Samsung.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Valós idejű levegőminőség-mérő rendszert helyezett üzembe Gödön a Samsung SDI Magyarország Zrt. – közölte a társaság az MTI-vel. A helyi Samsung-gyár körül elhelyezett három állomás a szálló port, a szén-dioxidot, valamint a gázokat és illékony vegyületeket méri – írja az alternativenergia.hu. A rendszereszközök időjárásállók, napelemmel és akkumulátorral üzemelnek, így a hálózati áramtól függetlenül működhetnek. A mérési adatokat a levegotisztasaggod.hu oldal folyamatosan mutatja. A Samsung azt ígéri, hogy hamarosan újabb állomással egészül ki a rendszer.

A társaság júniusban jelentette be, hogy átfogó környezetvédelmi akciótervet valósítanak meg, a levegőminőség-mérési rendszert ennek a részeként telepítették. Korábban a gyár működését politikusok és civilek is kifogásolták, de a Samsung februárban azt közölte, hogy a hírekben hamis adatok és félrevezető információk jelentek meg. A Pest Vármegyei Kormányhivatal korábbi közleménye szerint a gödi üzem nem veszélyezeti a környezetet, az egységes környezethasználati engedély a Kúria döntése értelmében hatályos.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák