Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Felmelegedő Adria és túlhalászás: kritikus helyzetbe került a szardíniaállomány

Történelmi mélypontra csökkent a szardíniaállomány az Adrián.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Történelmi mélypontra csökkent a szardíniaállomány az Adrián, ezért Horvátország jelentősen korlátozta a halászatát: az isztriai térségben dolgozó halászok szeptembertől havonta mindössze öt napon foghatnak szardíniát – írta a Jutarnji List című horvát napilap. Az alternativenergia.hu szerint a szardínia állomány teljes tömege minden korábbinál alacsonyabb szintre esett, a halászati eredetű állománypusztulás pedig a fenntartható szint 2,39-szerese. A korlátozás az év végéig marad érvényben. Neven Lorencin, az isztriai halászok érdekképviseletének vezetője szerint az intézkedés súlyos bevételkiesést okoz, ugyanakkor a halászok is tisztában vannak azzal, hogy az állomány helyreállítása nélkül még szigorúbb korlátozások jöhetnek. Ha nem sikerül megállítani a csökkenést, többéves halászati tilalomra is szükség lehet – mondta.

A szakemberek szerint a szardíniaállomány visszaeséséért nem kizárólag a túlhalászás felelős. A tenger felmelegedése megzavarja a faj szaporodási és táplálkozási ciklusát, ami csökkenti a fiatal egyedek számát, később pedig a teljes állomány nagyságát is. A spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet szakértői szerint a szardínia vándorló faj, ezért állományának helyreállításához nem elegendő egy-egy országban korlátozni a halászatot. A hatékony védelemhez az Adria egészére kiterjedő, összehangolt intézkedésekre van szükség.

A horvát halászati ágazat Olaszországgal, Szlovéniával, Albániával és Montenegróval is együttműködik, a szakemberek szerint azonban a korlátozásokat is térségi szinten kell összehangolni. A rovinji Tengerkutató Központ kutatói arra figyelmeztetnek, hogy az Adria felmelegedése már az egész tengeri ökoszisztémát átalakítja: egyes korábban gyakori fajok visszaszorulnak, miközben melegkedvelő fajok jelennek meg. Szerintük az Adria nem válik élettelenné, élővilága azonban a következő évtizedekben jelentősen megváltozhat.

Advertisement

Zöldinfó

Szigorodnak a zöld állítások szabályai: véget vethetnek a greenwashingnak

A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak vizsgálatát sürgetik a szakértők.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak körültekintő vizsgálatát sürgették az EY könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég szakértői online tájékoztatójukon. A környezeti-fenntarthatósági kommunikációt szabályozó Empowering Consumers for the Green Transition (EmpCo) európai uniós irányelv türelmi idő nélkül lép hatályba szeptember 27-én – írja az alternativenergia.hu oldalon. Az EmpCo értelmében csak bizonyítható és ellenőrizhető “zöld állításokat” lehet közzétenni, hogy megalapozatlan állítások ne befolyásolják a piac működését – hívta fel a figyelmet Gulyás Anett, a nemzetközi tanácsadó cég klímaváltozási és fenntarthatósági üzletágának szakértője. Kifejtette: a fogyasztók egyre inkább előnyben részesítik a fenntartható, környezetbarát termékeket és megoldásokat, ezért természetes, hogy a hirdetésekben, reklámokban teret nyertek az ilyen tartalmak, ám ezzel együtt megjelentek a megalapozatlan közlések is.

A környezeti hatásokról hamis képet sugalló “greenwashing” egyszerre fogyasztóvédelmi, versenyjogi és üzleti bizalmi probléma, az új jogszabály hatálya ezért minden értékesítési csatornára kiterjed, egyaránt érvényes gyártókra és kereskedőkre, reklámkampányokra, vállalati marketingre, pr- és sajtókommunikációra. Szabályozza többek között a termékleírásokat, a csomagolásokat, a képi megjelenítéseket, márkaneveket, a tartósság, a javíthatóság, az elavulás kérdéseit, de még a sugallmazott állításokat is. Gulyás Anett elmondása szerint a hirdetésekben nem releváns terméktulajdonságokat sem lehet kiemelni, fenntarthatósági vállalásokról szóló ígéretet pedig csak akkor, ha az ellenőrizhető és bizonyítható.

Karbonsemlegesség például nem alapozható kompenzációra, a karbonkreditek ugyanis nem helyettesítik a kibocsátáscsökkentést – tette hozzá. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzése alapján Magyarországon is megjelent a tartalom nélküli zöld állításokra alapozott márkaépítés – mondta el Horváth Bálint kommunikációs vezető, aki indokoltnak tartja a szigorítást, mert a fogyasztók fontosnak tartják, ám sokszor nem értik pontosan a termékjellemzőket. Hozzátette: a szabályokat nem elsősorban a bírság elkerülése miatt érdemes betartani, hanem azért, mert egy vállalatnak nem lehet érdeke a hitelességét hamis állításokkal gyengíteni, a hangzatos marketingfogásoknak is ki kell állniuk a jogszerűség próbáját.

Advertisement

Horváth Bálint hangsúlyozta, hogy a fokozatosságot szem előtt tartva megkezdik az ellenőrzéseket, és figyelembe veszik az együttműködési hajlandóságot. A változás nem jelenti azt, hogy tömegével kell termékeket megsemmisíteni, de szükség lehet például a csomagolások átragasztására, és érdemes lehet külső tanácsadók segítségét igénybe venni – jelezte. Az ismeretek közvetítésében a GVH is részt vesz, hogy elősegítse a jogkövető magatartást, és támogassa azokat, akik nem csak a látszat szintjén vállalnak fenntarthatósági kötelezettségeket. A hivatal honlapján közzétett zöld marketing útmutató az EmpCo-szabályozásnak megfelelően frissülni fog – közölte.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtófőnöke arról számolt be, hogy vizsgálataik alapján az online kereskedelem fellendülése segítette a zöld állítások térnyerését. Eitmann Norbert elmondta, hogy nem fogják “letarolni a piacot” ellenőrzésekkel, konzultatív hatóságként nem a bírságolásra törekednek, hanem a jogkövető cégek támogatására. Véleménye szerint a vállalkozóknak is ez az érdeke, mert az elégedett vevő újra vásárolni fog, ám a hitelesség gyengülése, a “reputációs veszteség” a bírságnál komolyabb anyagi hatással lehet egy cég működésére.

Advertisement

Preszburger András, az EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág szakértője úgy véli, hogy az elvárások teljesítéséhez egy vállalaton belül számos szakterület együttműködésére van szükség. A felkészülést segítheti egy átfogó cselekvési terv, kezdve az összes kommunikációs csatornára és értékesítési anyagra kiterjedő átvilágítással, a termékadatok összegyűjtésével, a megfelelőségi vizsgálatok áttekintésével. A későbbiekben megjelenő zöld állításokat világos, egyértelmű jóváhagyási megoldásokon alapuló ellenőrzési rendszeren kell átfuttatni – javasolta a szakértő.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák