Zöld Energia
Az újrahasznosítás ABC-je az építkezésben
Meglepő módon modern hatású az a várva várt, immáron elkészült épület, amelyet kizárólag újrahasznosított alapanyagokból építettek meg nemrégiben Dániában. Az építőanyagok a legkülönfélébb forrásokból származtak.
Az ötletgazdag otthon alapját két hajókonténer biztosította. Ez tette lehetővé a stabil szerkezet kialakítását. A homlokzati panelek hőkezelt papírból, míg a tető és a külső burkolat újrahasznosított alumínium dobozokból készült. A fürdő csempéje hulladék üvegből, a konyha padlóját pedig pezsgő parafadugók darabjaiból rakták össze. Kiemelendő a ház “működése” az energihatékonyság területén is, ugyanis a hatékony optimalizálás (árnyékolás és természetes szellőzés, megfelelő tájolás, átgondolt fénytervezés) eredményeképpen jóval csekélyebb az épület úgynevezett ökológiai lábnyoma és fenntartási költsége.
A ház megfizethető és megépítése bizonyságul szolgál arra, hogy kis kibocsátással is lehetséges igényes épületeket előállítani. A programterv alapján hatvanöt százalékkal akarták csökkenteni a munkálatok folyamán kibocsátott CO2 mennyiséget, összehasonlítva egy hagyományos ház felépítésével, ezzel szemben azt tapasztalták, hogy nyolcvanhat százalékos hatékonyságot értek el. A felsorakoztatott építőelemekből akár arra is lehetne következtetni, hogy egy szedett-vedett épület készült el, ám a házról készült képek bebizonyították hogy ez nem igaz. A ház stílusos arculatu, modern kialkításu, esztétikus, amely kellemes otthont, meghitt környezetet nyújt az odaköltöző tulajdonosoknak.
Zöld Energia
70 MW-os napelempark és 80 MWh-s energiatároló állt üzembe Hódmezővásárhelyen
Elkészült a Solar Markt hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megkezdte működését a Solar Markt csoport 70 megawattos csúcsteljesítményű napelemparkból és 80 megawattórás energiatárolóból álló hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. A közlemény szerint a támogatás nélkül, piaci alapon, mintegy 28 milliárd forintból megvalósuló beruházás a vállalat 140 megawatt összteljesítményű dekarbonizációs portfóliójának része – írja az alternativenergia.hu.
A közleményben idézték Mécs Imrét, a Solar Markt csoport elnökét, aki úgy fogalmazott, “a hódmezővásárhelyi beruházás egyszerre szolgálja a hazai dekarbonizációt, az energiafüggetlenség erősítését és a villamosenergia-hálózat rugalmasságának növelését. A kiemelkedően magas hatásfokú naperőmű és a hozzá kapcsolódó akkumulátoros energiatároló együtt olyan korszerű energetikai rendszert alkot, amely a megújuló energia hatékonyabb hasznosítását, a termelési ingadozások kiegyenlítését és a vállalati zöldenergia-ellátás bővítését is támogatja”.
A 80 MWh-s tárolókapacitás lehetővé teszi a déli termelési csúcsok helyben történő tárolását, tehermentesítve a regionális elosztóhálózatot és a MAVIR átviteli hálózatát. Az erőmű az akkumulátoros háttér révén képes másodperces alapú rendszerszintű kiegyenlítő szolgáltatásokat nyújtani a MAVIR számára, növelve ezzel a hálózat stabilitását. A tárolt villamos energiát a rendszer akkor táplálja be, amikor a hálózati terhelés és a piaci igény a legmagasabb – így az esti csúcsidőszakban -, közvetlenül csökkentve az országos importfüggőséget és a fosszilis erőművek szükségességét – közölték.
A Hódmezővásárhely határában, 86,6 hektáros területen csaknem 98 ezer nagy hatásfokú monokristályos napelempanelt helyeztek üzembe. A hálózati csatlakozást 40,32 MVA teljesítményű transzformátorállomás biztosítja. Az energiatároló rendszer nyolc dedikált blokkból áll, amelyek összesen 40 MW teljesítmény és 80 MWh kapacitás leadására képesek. A rendszer a teljes tárolt energiamennyiséget szükség esetén két óra alatt képes a hálózatba táplálni, hatékonyan kisimítva a termelési ingadozásokat – ismertették a beruházás technikai részleteit.
A fizikai tárolókapacitást a kínai Sungrow technológiája biztosítja, az E.ON felel a villamosenergia-piaci és hálózati menetrendezés automatizált kereskedelmi optimalizációjáért, a San Franciscó-i székhelyű tőzsdei vállalat, a STEM pedig azt az AI-alapú energiatárolásra és -optimalizálásra, valamint az egyes egységek integrálására egyedileg kifejlesztett energiamenedzsment szoftvert adja, amely a folyamatos, valós idejű adatkommunikációt végzi a hálózati diszpécserközponttal, és automatikusan dönt a töltési, tárolási vagy betáplálási ciklusok indításáról a piaci árak és a hálózati stabilitási igények függvényében.
Az erőmű üzembe helyezése alkalmából a világ egyik legnagyobb napelemes inverter- és energiatároló-gyártója, a Sencseni tőzsdén jegyzett Sungrow képviselői stratégiai megállapodást kötöttek a Solar Markt Csoporttal. A hódmezővásárhelyi naperőműben megtermelt, éves szinten átlagosan 105 GWh mennyiségű villamos energiát a Solar Markt Csoporthoz tartozó Green Cloud értékesíti hosszú távú áramvásárlási szerződések keretében, teljesen piaci alapon, közvetlenül értékesíti a hazai nagyvállalati fogyasztóknak. A konstrukció a vállalati partnerek számára kiszámítható, rögzített energiaköltségeket garantál, miközben igazolható módon csökkenti a Scope 2 szintű szén-dioxid-kibocsátásukat, támogatva a szigorodó ESG-megfelelőséget – áll a közleményben.
A cégcsoport – a honlapján olvasható adatok szerint – 2024 szeptemberében helyezte üzembe hibrid naperőművét a Heves vármegyei Szihalmon. Az erőmű névleges csúcskapacitása 69,8 MWp, éves termelése 101,7 GWh. A napelemparkhoz 80 MWh-s tárolókapacitás kapcsolódik, amely teljesítmény 40 MW.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta375 tonna illegális trópusi faanyagot foglaltak le Hollandiában



A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés