Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Mesterséges otthon erdei állatoknak

Létrehozva:

|

Ezúttal nem az emberek, hanem állatok számára épülnek faházak, méghozzá Hollandiában. Hogy milyen célt szolgálnak ezek az épületek?

Védelmükre, megfigyelésükre készülnek e házak. Eddig a Rotterdam közeli erdőségben található ilyen építmény, szám szerint, három, írja a zoldtrend.hu. Ahogy a fentiekben már említettük, életkörülményeik javítására és a helyi élővilág gazdagodására tervezték meg a faházakat. Többféle állatfajt is vonz az épületek és az azokat összekötő növényzet különleges keveréke. Szívesen veszik birtokukba a madarak, a rovarok és megannyi kis állat is kedvenc helyet talál itt. Alkalmas a helyszín a tudományos vizsgálatokra, felfedezésekre is, hiszen a növény-és állatvilágnak ennyi egyede egy helyszínen ritkán mutatkozik meg. Az eddigi információkat kiegészítendő: egy méhek számára létrehozott építmény is található a helyszínen, amely öt méter magas és kiemelkedő méretével feltétlenül oltalmazza, védi a méhpopulációt.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Több mint 90 százalék belefér a kedvezményes gázsávba

Nem vész el az éves kedvezményes földgázmennyiség.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az éves szinten járó kedvezményes földgázmennyiség nem vész el, azt legkésőbb az éves elszámolószámlában minden ügyfél esetében elszámolja az MVM – írja az alternativenergia.hu. A tájékoztatás szerint amennyiben az ügyfelek egy adott havi fogyasztási időszakban nem használták fel teljes mértékben a számukra járó kedvezményes mennyiséget, a korábban fel nem használt rész a későbbi elszámolás során jóváírásra kerül. Az MVM hangsúlyozta: ügyfeleik több mint 90 százaléka éves szinten belefér a kedvezményes fogyasztási sávba. A fogyasztók az mvmnext.hu/foldgaz/rogzitettkedvezmeny oldalon elérhető kalkulátorral kiszámolhatják a rendelkezésre álló kedvezményes mennyiséget – tájékoztattak.

Jelezték: az MVM a magasabb számlák befizetésére részletfizetési lehetőséget is biztosít, amit az ügyfelek telefonon vagy személyesen igényelhetnek és ennek részleteiről automatikusan küldenek tájékoztatót az érintetteknek. Közölték azt is, hogy decemberben az enyhébb idő miatt a lakossági gázfogyasztás 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mint írták, a tartós hidegre tekintettel január 31-ig meghosszabbították az önkéntes kikapcsolási moratóriumot.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák