Zöldinfó
Mire jó az ósdi? TV-ből üvegcsempe
Megannyi szakma új kihívása a kiselejtezett használati eszközök széleskörű újrahasznosítása.
Se szeri, se száma immáron azoknak az újításoknak, újszerű megoldásoknak, amelyek révén az elavult tárgyak ismét életteli funkciót kapnak, írja a zoldtrend.hu. Ezúttal Paul Burns kerámiavállalkozásáról essék szó, aki cége megalapításakor és annak vezetőjeként azóta is a régi elektronikai eszközök “megmentésén” fáradozik. S teszi ezt annak felismeréseként, hogy manapság a katódsugárcsöves monitorok és televíziók helyett a sikképernyős eszközök uralják az otthonokat, tekintélyes mennyiségű hulladék keletkezik, amely nem mehet veszendőbe, amelyből akár üvegcsempe is készíthető. Vállalkozásának mottója: megfelelően kidolgozott technológiával a kiselejtezett anyagokból esztétikus, belsőépítészeti termék alakítható ki. Otthonokat díszítő modern elem, különleges hatású üvegcsempe. Mintegy három esztendő kellet ahhoz, hogy ez az innovativ kerámiacég megtalálja azt a gyártási folyamatot, amellyel az elavult TV-ket, monitorokat újfent hasznosítani lehessen. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen fejlesztésük eredményeként ma már megfelelő eszközök és technológiák állnak rendelkezésükre ahhoz, hogy a vastag és ütésálló tulajdonságokkal bíró kiselejtezett anyagokból lakberendezésre alkalmas, akár művészi kivitelezésű otthoni dekorációk, üvegcsempék készülhessenek.
Zöld Energia
Több mint 5000 napelem kerül az olajfák fölé, de a mezőgazdaság is folytatódik
Spanyolországban 3,65 MW-os, megemelt napelemekből álló rendszert építenek egy működő olajfaliget fölé, amelyhez 3 MWh-s energiatároló is kapcsolódik, és egy közeli csomagolóüzem energiaellátását biztosítja.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Spanyolországban olyan agrár-fotovoltaikus beruházás épül, amely egyszerre teszi lehetővé a napenergia termelését és az olajbogyó termesztését. Az Acesur olívaolaj-előállító vállalat a Jaén tartománybeli Vilches településen kezdte meg egy 3,65 megawatt teljesítményű napelemes rendszer kivitelezését, amely egy már termő olajfaliget fölé telepített, megemelt napelemmodulokra épül. A projekt részeként egy 3 megawattórás energiatároló rendszert is kialakítanak, írja az alternativenergia.hu hírportál. A beruházás különlegessége, hogy a meglévő olajfákat nem távolítják el, és a mezőgazdasági termelés is folytatódhat a napelemek alatt. A fejlesztést a granadai székhelyű Greening megújulóenergia-vállalat valósítja meg. A rendszer közvetlenül az Acesur közeli csomagolóüzemét látja majd el villamos energiával, így a napenergia helyben történő felhasználása az ipari működés energiaellátását is segíti. A vállalat tájékoztatása szerint a technológia fejlesztése több szakaszban zajlott. Először elméleti bioklimatikus szimulációkat végeztek, majd ellenőrzött laboratóriumi, illetve üvegházi körülmények között tesztelték a rendszert. Ezt követően egy hagyományos, öntözés nélküli olajfaligetben helyeztek üzembe prototípust.
A kísérleti rendszer két egymást követő betakarítás eredményei alapján azt mutatta, hogy a napelemes energiatermelés és az olajbogyó termesztése összeegyeztethető. A vállalat képviselője szerint a panelek mérsékelték a talaj felmelegedését, segítették a nedvesség megőrzését, és kedvezően befolyásolták a terméshozamot. Ezek az eredmények különösen fontosak lehetnek a szárazabb, forró nyarakkal jellemezhető mediterrán térségekben. A vilchesi létesítményben több mint 5150 napelemes modult helyeznek el a talajszint fölött több mint négy méter magasan. A tartószerkezet acéloszlopokra és beton alapokra támaszkodik. A kialakítás célja, hogy a mezőgazdasági gépek a panelek alatt is elférjenek, így a hagyományos művelési munkák, köztük az olajbogyó betakarítása is folytatható legyen.
A rendszerhez kapcsolódó, 3 MWh kapacitású akkumulátoros energiatároló segíti majd a megtermelt villamos energia felhasználásának optimalizálását és az üzem energiaellátásának rugalmasabbá tételét. A vállalat képviselője szerint a beruházás a világ első ipari méretű, kifejezetten olajfaligetekre fejlesztett, úgynevezett olivovoltaikus létesítménye lehet. A projekt azt példázza, miként kapcsolható össze a mezőgazdasági területek hasznosítása, a megújuló energiatermelés és az ipari önfogyasztás anélkül, hogy fel kellene hagyni a hagyományos növénytermesztéssel.
Borítókép: Acesur
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaVisszaszorul a benzin és a dízel, előretörnek az elektromos autók Európában

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés