Zöldinfó
Környezetbarát az ehető pillepalack

A feleslegessé váló eldobható műanyag palackok óriási környezetvédelmi problémát jelentenek világszerte. Az ehető palackok áttörést jelenthetnek a szemétkibocsátás csökkentésében, bár az ízük hagy még kívánnivalót maga után.
Rodrigo García González már korábban is felhívta magára a figyelmet, mégpedig a tulajdonosát hűségesen (és főleg automatikusan) követő bőrönd ötletével. A brit kutatónak most egyszerűbbnek tűnő, de környezetvédelmi szempontból mégis sokkal nagyobb horderejű gondolata támadt: ehető palack előállításán töri a fejét, amelynek segítségével csökkenteni lehetne a világ műanyagszennyezését. Gonzalez az Imperial College London hallgatóival újragondolta a vizespalack fogalmát. Ahelyett, hogy egy előre elkészített palackot feltöltenének vízzel, a vizet gömb alakúra fagyasztják, és ezt a jéglabdát kalcium-klorid oldatba mártják, amely zselés réteget képez a jég felületén. Ezt követően barna algakivonatból álló oldatba helyezik a golyóbist, amely második membránként tovább erősíti a bevonatot. Hosszú algafürdőt követően a héj egyre vastagabbá és erősebbé válik – írja a Smithonian Intézet magazinja.
A jéggé fagyasztás azért fontos, hogy a kapszuláció alatt a kalcium-klorid és az alga a membránban maradjon, és ne oldódjon bele a folyadékba. Az eljárást egyébiránt a molekuláris gasztronómia is alkalmazza, többek között műkaviár és más zselés ízbombák előállítására; a technika szferifikáció néven terjedt el a világ éttermeiben.
Gonzalezék már több ezer prototípussal próbálkoztak az ehető víztartó előállítása érdekében, amelyek közül a legsikeresebbeket egy spanyol televíziós műsor keretében meg is kóstoltatták vállalkozó kedvű járókelőkkel. A csemege nem aratott osztatlan sikert: többen medúzához vagy mellimplantátumhoz hasonlították a vizet borító membránt, és az íze sem nyerte el a kóstolók tetszését. Az éles tesztelés során a gyümölcsök héjának megfelelő erősségű hártya mechanikai szempontból is elégtelennek bizonyult, ezen a szakemberek dupla falú membrán bevetésével próbálnak enyhíteni.
További problémákat vet fel a visszazárás, főként a már megkezdett vízgolyó borítórétegének emberi fogyasztásra alkalmas állapotban tartása. Egy joghurtgyártó is próbálkozott már a poharastul ehető joghurt gyártásával, de környezetvédelmi sikerét aláaknázta az a tény, hogy az ehető poharat műanyag védőtasakban lehetett csak forgalomba hozni. González szerint is hosszú még az út, amíg a membránban tárolás valóban tömegessé válhat, de biztatónak tartja, hogy számos élelmiszergyártó érdeklődik találmánya és annak továbbfejlesztése iránt.
forrás: origo.hu

Zöld Energia
Valódi veszélyt jelent a napenergia az elektromos hálózatra?
Az Egyesült Államokban zajló adócsomag-vita kapcsán a napenergia-ipari szövetség tételesen cáfolta a napenergiával kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, kiemelve annak megbízhatóságát, költséghatékonyságát, hálózati előnyeit és hazai gyártási kapacitásait.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Egyesült Államok Kongresszusa jelenleg egy olyan adócsomag megvitatására készül, amely a napenergia és az energiatárolás adókedvezményeit szabályozza. A Solar Energy Industries Association (SEIA) nevű amerikai napenergia-ipar non-profit szövetség szerint a téma kapcsán rengeteg kontextusból kiragadott, félrevezető érvek merülnek fel, a szervezet most ezeket cáfolta. Az egyik fő tévhit, hogy a napenergia megbízhatatlan, a SEIA szerint viszont az adatok éppen ennek ellenkezőjét mutatják: a szektorban kevesebb váratlan kiesés tapasztalható, mint más energiaforrásoknál, különösen szélsőséges időjárási körülmények között. A napenergia ráadásul számos régióban nyáron épp a legforróbb időszakban termel a leginkább, amikor a légkondicionálók miatt nagy szükség van az energiára. További előny, hogy a termeléshez nincs szükség üzemanyag-szállításra, az akkumulátorokkal pedig az esti csúcsigényt is fedezni lehet.
Ezek miatt a napenergia kiváló, alacsony költségű kiegészítője a változó üzemanyag-költséggel működő erőforrásoknak. A lakosság számára a napenergia- és tárolórendszerek együttesen ráadásul energiabiztonságot is nyújtanak áramkimaradások esetén.
A következő mítosz lényege, hogy a napenergia miatt drágul az energia. A valóság ezzel szemben az, hogy a napenergia révén évtizedek óta csökkennek a háztartások energiakiadásai, és az elemzések alapján amennyiben a Trump-kormány csökkenti a napenergia támogatását, az jelentős drágulást eredményez majd.
Szintén gyakori tévhit, hogy a napenergia veszélyt jelent az elektromos hálózatra. Valójában ez az energiaforrás éppenséggel kulcsfontosságú tényező a hálózatüzemeltetők számára a rugalmasságban. A legolcsóbb és legmegbízhatóbb hálózatok különböző energiaforrásokra támaszkodnak, az egyik lábat pedig épp a napenergia alkotja. A napenergia kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt, például feszültség- és frekvenciaszabályozást, és rugalmasan alkalmazható mikrohálózatok és virtuális erőművek esetén.
Az az elterjedt tévhit sem állja meg a helyét, hogy a napenergia és a hozzá kapcsolódó energiatárolás sok helyet foglal. Az ilyen infrastruktúra a felhasználási helyhez közel, akár tetőkre is telepíthető, ezzel pedig mérséklődik az egyéb infrastruktúra szükségessége.
Amerikában a fentiek mellett gyakori ellenérv, hogy a napenergiához kapcsolódó termékek külföldi gyártmányúak. A SEIA szerint az Egyesült Államok ugyanakkor elég napelemet gyárt a haza kereslet 100%-ának kielégítésére, és a szükséges alkatrészek is egyre nagyobb arányban készülnek az országban.
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás óta
Pályázat indul energiatárolókra és napelemekre, részletek!
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Minden lakóházat érint az EU napelem szabályozása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Megérkezett a hiányzó láncszem a fenntartható napelemes értékláncban
-
Otthon1 hét telt el a létrehozás óta
A könnyűszerkezetesek gyorsaságával épült a betontechnológiás mintaház
-
Otthon1 hét telt el a létrehozás óta
Sokat tanulhatunk a japánoktól rend és tisztaság terén (is)
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés