Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Tizenhét vegyszer szennyezi a virágport

Létrehozva:

|

Környezetvédők beperelték az amerikai kormány több szervezetét, arra kényszerítve a hatóságokat, hogy tömeges pusztulásuk megakadályozása érdekében védett fajjá nyilvánítsák a poszméheket. Eközben az unióban 17 vegyszert is kimutattak a méhek eledeleként szolgáló virágporokban.

Ahogy arról a klímablog hasábjain is többször írtuk, a tömeges méhpusztulást a gyomirtó és növényvédő szerek fokozott alkalmazásával hozták kapcsolatba tudósok és zöld aktivisták, akik évek óta e kemikáliák betiltásáért kardoskodnak. Most azonban egy másik ok is felütötte fejét.

Az Egyesült Államok közép-nyugati részének mezőin, prérijein egyre kevesebb található a poszméhekből. A tudósok szerint a pusztulás oka vélhetően valamilyen betegség. Mivel széles azon növényfajták skálája, melyeket ők poroznak be, hiányuk veszélybe sodorja a táplálékláncot és az agrárium működését. A gazdák a paradicsomtermesztés segítéséhez is használnak importált japán méheket, írta a Reuters. Elképzelhető, hogy ezektől kaptak el valamilyen betegséget az őshonos dongók.

A hagyományos méhek és a poszhémek különböznek egymástól. Előbbiek körében nagy pusztulás volt megfigyelhető a világ számos táján. A Washingtonban benyújtott keresetben az alperesek között a belügyi tárca, valamint a Hal és Vadvédelmi Szolgálat szerepelnek.

Advertisement

17 vegyszer szennyezi az uniós virágport, tíz a magyart

Az európai méhlegelők virágpormintáinak több mint kétharmada akár 17 vegyszerből álló vegyi koktéllal szennyezett, derült ki a Greenpeace legújabb kutatásából, melyet a méhek világnapján tett közzé a szervezet. A méhek táplálékául szolgáló virágporban a Bayer, a Syngenta, a BASF és más agrovegyipari óriáscégek által gyártott rovarölő szerek, atkaölő szerek, gombaölők és gyomirtók voltak jelen.

Advertisement

Az akkreditált európai laboratóriumi vizsgálatok -melyek megerősítik az Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) legfrissebb megállapításait- összesen 53 különböző vegyszer jelenlétét állapították meg; a Magyarországon vett mintákban tízféle növényvédő szer maradványát mutatták ki. A vizsgálat számos méhveszélyes anyag mellett Spanyolországban még a rég betiltott DDT bomlástermékének megdöbbentő jelenlétét is kimutatta, közölte a környezetvédő szervezet.

“Az EFSA már elismerte, hogy a méhek és más beporzók egészségügyi állapotával kapcsolatos információk rendkívül hiányosak”, magyarázta a Greenpeace. “Nincs elég információnk arról, hogy milyen méhegészségügyi hatása van annak a vegyi koktélnak, ami a beporzók életében jelen van, ezért az uniós és nemzeti döntéshozóknak további tudományos kutatásokat kell indítaniuk”. A Greenpeace azonnali beavatkozást sürget az Európai Bizottságnál és az európai döntéshozóknál, hogy a beporzókra káros növényvédő szerek teljes tilalmát rendeljék el és jogalkotókként lépéseket tegyenek az ökológiai gazdálkodás elterjesztéséért.

Advertisement

Többet érnek nekünk a méhek élve
Európában a méhek általi beporzás pénzbeni értéke évi 22 milliárd dollár. A méhekre egyes kutatók szerint káros hatással bíró neonikotinoid-alapú vegyszerek révén viszont csak 2 milliárd dolláros pluszbevételhez jut az uniós agrárium. Beporzás nélkül nincs élelem. Ha a méhpopuláció összeomlik, jön az éhínség.

forrás: piacesprofit.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Új reményt adhat az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben egy szegedi felfedezés

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak az SZBK kutatói.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai, felfedezésük, melyről a Nature Communications folyóiratban számoltak be, új lehetőséget nyithat többek között az antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni küzdelemben – tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet az MTI-t. A közlemény szerint a bakteriofágok baktériumokat fertőző vírusok, nem emberi kórokozók. Az SZBK kutatói azonban kimutatták, hogy egyes fágok mégis közvetlen fizikai kapcsolatba léphetnek az emberi sejtekkel: felszíni fehérjéik segíthetik a megtapadást, a sejtekbe jutást és a szervezetben való hosszabb jelenlétet. A kutatók olyan tapadást segítő fehérjemodulokat azonosítottak, amelyek molekuláris kapaszkodóként működnek, és segítik a fágokat abban, hogy megtapadjanak az emberi sejtek felszínén. Az azonosított fehérjék szerepét a kutatók kísérletesen is ellenőrizték: génsebészeti módszerekkel áthelyezték a “tapadófehérjéket” kódoló géneket egy olyan fágba, amely eredetileg nem rendelkezett ezzel a képességgel.

A kutatóközpontban széles körű összefogással elért eredmény egyértelmű volt: a módosított fágok hatékonyan kapcsolódtak emberi sejtekhez, bejutottak azokba, és egerek szervezetében is hosszabb ideig maradtak jelen a bélrendszerben. Az eredeti, nem módosított fágok ezzel szemben órákon belül kiürültek. Mint Apjok Gábor, a tanulmány egyik első szerzője kifejtette, a fágokra sokáig baktériumvadász vírusokként tekintettek, viszont úgy tűnik, a fágok ennél összetettebb szereplők: közvetlenül kapcsolódhatnak az emberi sejtek felszínéhez is. Nem emberi vírusokká válnak, hanem olyan molekuláris kapaszkodókat használnak, amelyek később akár célzottabb fágterápiák tervezésében is fontosak lehetnek.

A fágok ugyanakkor nem fertőzik meg az emberi sejteket, hiszen evolúciósan teljesen inkompatibilisek egymással. A folyamat és a kutatás lényege a fizikai kapcsolat. A fág megtapad a sejtfelszínen, majd a sejt saját anyagfelvételi mechanizmusai révén bekerülhet a sejt belsejébe. A sejt ilyenkor apró membránhólyagba csomagolja a hozzá kötődő részecskét, és befelé szállítja.

Advertisement

A sejten belüli útvonal a kutatás egyik legfontosabb megállapítása: sok kívülről felvett anyag a sejt lebontó rendszerébe kerül. A vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a módosított fágok egy része nem kizárólag ilyen útvonalra jut, hanem a Golgi-készülék és az endoplazmatikus retikulum irányába is eljuthat. Ezek a sejt belső szállítási és feldolgozási rendszerei. Ezt a kutatók mikroszkopikus képelemzéssel is bizonyították: nemcsak láthatóvá tették a sejtekbe jutó fágokat, hanem számszerűen is megmérték, milyen arányban kerülnek be a sejtekbe, és mely sejten belüli állomásokhoz jutnak közel.

A felfedezés a baktériumok mellett vírusokban is gazdag mikrobiomról alkotott képet is árnyalja. A mostani eredmények szerint egyes fágok nemcsak a baktériumokkal, hanem közvetlenül a bélhám felszínével is kapcsolatba léphetnek. Az ilyen tapadást segítő géneket hordozó fágok több gyakori bélfágcsoportban is megtalálhatók. Az elemzések alapján egészséges emberek bélvírus-közösségében nagyobb arányban lehetnek jelen. Ez nem azt jelenti, hogy önmagukban egészséget okoznak, hanem azt, hogy egy ép, jól működő bélnyálkahártya környezetében stabilabban fennmaradhatnak akár indikátorként is szolgálva.

Advertisement

Az eredmények a – baktériumok ellen vírusokat használó – fágterápia szempontjából is fontosak. Ezek a vírusok természetes módon képesek felismerni bizonyos baktériumokat, bejutni a baktériumsejtbe, majd elpusztítani azt. Ez az antibiotikum-rezisztencia miatt különösen fontos irány, hiszen egyre több kórokozóval szemben válnak kevésbé hatékonnyá a megszokott antibiotikumok.

Kintses Bálint, a kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, a fágterápia célzott baktériumpusztító lehetőséget kínálhat az antibiotikum-rezisztencia korában, de ahhoz, hogy ezeket a vírusokat terápiásan is pontosabban tudják használni, meg kell érteni, hogyan jutnak el a megfelelő helyre, hogyan maradnak ott, és milyen kapcsolatba léphetnek az emberi szövetekkel.

Advertisement

Ha a szakemberek pontosabban megértik, mely fehérjék irányítják a fágok kötődését az emberi szövetekhez, később olyan fágokat tervezhetnek, amelyek célzottabban jutnak el a szervezet különböző pontjaira, és ott hosszabb ideig megmaradnak. Ez különösen fontos lehet olyan fertőzések kezelésében, ahol a baktériumok nehezen hozzáférhető szöveti környezetben, nyálkahártyák közelében vagy akár emberi sejtek belsejében maradnak fenn.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák