Zöld Közlekedés
Szakértő: technikai “csoda” kellene az elektromos utasszállító gépekhez
Ahhoz, hogy a kereskedelmi, vagy katonai repülésben elterjedjenek az elektromos meghajtású gépek, több technikai “csodának” is történnie kell – mondta a Flightglobal légügyi szaklapnak a Pratt & Whitney amerikai hajtóműgyártó cég alelnöke.
Alan Epstein szerint az első és legfontosabb, hogy az akkumulátor-technológiának ötven-százszor fejlettebbnek kell lennie a mostaninál, megjegyezve, hogy egy 737-es Boeing utazómagasságon való repüléséhez 10 megawatt energiára van szükség. Ehhez képest a mostani akkumulátor-technológiával csak a mostani távok századát tudják a gépek megtenni. Jelezte, a Pratt & Whitney a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökeivel már egyeztetéseket folytatott arról, hogy közösen építenének egy olyan hajtóművet, amely nagy repülőgépeket képes mozgatni.
Ezekhez azonban olyan technológiára van szükség (például új szupravezető-technológiára), amelyet még nem találtak fel. El kellene távolítani a hajtóművek mágneses árnyékolását a súlycsökkentés miatt. Ennek hiányában a hajtóművek mellett ülő embereket megölnék – magyarázta a szakember.
Hozzátette: amint a technológia elérhetővé válik, a Pratt az elsők között lesz, aki kifejleszti az új hajtóműveket. A Pratt a United Technologies Company leányvállalata, elsősorban hajtóműveket és kiegészítő energiaforrásokat (APU) gyárt, a 2013-as évet 1,9 milliárd dolláros nyereséggel zárta.
Zöld Közlekedés
Több mint 900 új töltőponttal erősít a Wien Energie
Rekordévet zárt az e-mobilitás Bécsben.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az elektromobilitás térhódítása 2025-ben is folytatódott Bécsben – írja az alternativenergia.hu. A Wien Energie, a város energiaszolgáltatója az elmúlt évben eddigi legnagyobb töltőinfrastruktúra-bővítését hajtotta végre: négy új gyorstöltő parkot nyitott meg fontos közlekedési csomópontoknál, valamint több mint 900 új töltőpontot hoztak létre városszerte. Az elektromosautó-tulajdonosok számára különösen fontos a gyors és kényelmes töltés. Az új gyorstöltő parkokban összesen 28 új töltőpont áll rendelkezésre, amelyek akár 400 kW teljesítménnyel működnek. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy mai elektromos autók esetében 15 perc alatt több mint 300 kilométeres hatótáv tölthető fel, vagyis a töltési idő már nem akadálya a mindennapi használatnak. A számokat tekintve 2025-ben a Wien Energie töltőállomásain 1,55 millió töltés történt, ami közel 30 százalékos növekedést jelent az előző, 2024-es akkori rekordévhez képest. Az összesen betöltött energia mennyisége meghaladta a 36 millió kilowattórát, ami szintén körülbelül 30 százalékos éves növekedést jelent. Csak szemléltetésképpen: ez elegendő lenne arra, hogy ötvenezer alkalommal lehessen megtenni a Bécs–Barcelona utat oda-vissza elektromos autóval.
A legforgalmasabb nap 2025. december 22. volt, amikor egyetlen napon 8594 töltést regisztráltak. A fejlesztések azonban nem állnak meg a közterületeknél. A Wien Energie az Unibail-Rodamco-Westfield együttműködésével Ausztria eddigi legnagyobb töltőinfrastruktúra-projektjét valósította meg a Westfield Donau Zentrum és a – a magyar vásárlók körében is kifejezetten népszerű – Westfield Shopping City Süd területén. Emellett számos vállalati és lakóingatlanhoz kapcsolódó magántöltő is létesült. A vállalat ezenfelül 2026-ra legalább ezer új töltőpont létesítését tervezi.
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaÚj napelemes megoldás biztosít egész évben meleg vizet
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaTéli meglepetés nélkül: így spórolhat az elavult fűtési rendszeren
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lakossági energiatároló-pályázat: gyors beadás és precíz dokumentáció kell
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaCsúcs közelében a paksi áramtermelés a főjavítások ellenére is
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaJogszabályi garancia: az energiatároló-program nem rövidíti a szaldóelszámolást

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés