Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Nincs kormány és fékpedál a Google autójában

Létrehozva:

|

A Google teljesen az alapoktól építette fel a saját autóját, és azon túl, hogy a végeredmény úgy néz ki, mint egy négykerekű komposzttároló, három, meglehetősen nagy hagyománnyal bíró alkatrész is hiányzik belőle.

Nincs benne se kormány, se gáz- vagy fékpedál. Az autó természetesen azt az önvezető technológiát alkalmazza majd, amit a Google már évek óta sikerrel tesztel, de az eddig levezetett 1,1 millió kilométer alatt a korábbi változatokban mindig ott ült egy-egy Google-munkatárs, hogy ha a forgalomban valami baj történne, még közbe tudjanak avatkozni. Eddig azonban hagyományos autókat használtak, Toyota Priusokat és Lexus egyterűeket szereltek át önvezérlésre. Az új, kétüléses autó a fejlesztők szerint azért ilyen furcsa, buborék alakú, hogy a szenzorok teljesen körbelássanak, nem pedig azért, hogy a vidám külső miatt az emberek ne rettegjenek az autótól, ami felett semmi hatalmuk sincs.

Az új, továbbfejlesztett szenzorok 100 méternyire látnak el, az autó körül teljes 360 fokban. Ehhez képest a Lexus saját önvezető technológiája 12 fokban lát előre, és ott keres olyan eseményeket, amire reagálni tud. Chris Urmson, a Google projektigazgatója szerint ez olyan, mintha egy zseblámpát egy erős fényű viharlámpára cserélnénk: ahelyett, hogy csak előre világítanánk, azt látjuk, mi történik körülöttünk. Az új prototípus egyértelműen közelebb van ahhoz, amit a Google az utcákon is szívesen látna majd, de ez nem jelenti, hogy ők maguk szeretnék gyártani is az autókat. „Üzleti partnerekre és barátokra számítunk főleg” – mondta Urmson.

A hivatalos teszteket még nyáron megkezdenék. Bár a kaliforniai szabályozások megkövetelik egy olyan sofőr jelenlétét, aki vész esetén közbe tud avatkozni, a Google szerint ez hamarosan változni fog. Két év alatt kétszázat gyártanának le a prototípusból, hogy önként jelentkezőknek adják ki őket tesztre.

Advertisement

A jármű tervezésénél a biztonság volt a fő szempont, bár ennek ellentmond, hogy minden olyan dolog hiányzik belőle, amit elsőre ezzel összefüggésben meg szoktunk említeni. Mind az anyaghasználat, mind az energiaelnyelő zónák kialakítása erre utal, ráadásul a kocsi végsebessége 40 kilométer óránként. Ez elég lassú ahhoz, hogy a minimumra csökkentsék az előbb-utóbb valószínűleg bekövetkező balesetben fellépő energiákat.

Az autó elejét ráadásul habszerű anyagból építették, a szélvédő valamennyire rugalmas, szóval ha el is gázol majd egy gyalogost, a minimumra csökkentették az okozott sérüléseket. De mi történik majd, ha csődöt mond az önálló kormány vagy a fék? Előjön a műszerfal mögül egy kormány vagy egy pedál? Nem, a tervezők inkább beletettek mindenből még egyet, tehát kormányműből és fékből is két, egymástól független rendszer van, ha az egyik elromlik, még mindig ott másik.

Advertisement

forrás: index.hu

Advertisement

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Zöldebb jövő: drámai növekedés az elektromos autók gyártásában Csehországban

Csehországban az első fél évben 747 428 személyautót gyártottak, ami 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az első fél év utolsó hónapjában, júniusban viszont 136 268 autó hagyta el a gyárakat, 11,4 százalékkal több, mint 2023 első felében, ami az autóipari szövetség szerint jelzi a pozitív változást – írja az alternativenergia.hu. Az elektromos autók gyártása az első hat hónapban 137 százalékkal 146 783-ra emelkedett, az össztermelés 19,6 százalékát tette ki. “A háromnegyed millió autó legyártása és a júniusi adatok azt jelzik, hogy optimistán tekinthetünk az idei második fél évre” – jelentette ki Martin Jahn, az autóipari szövetség elnöke. A legnagyobb csehországi autógyár, a Skoda Auto az első hat hónapban 480 771 személykocsit gyártott, éves szinten 1,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az új elektromos autói száma 108 116 darab, ami 229,5 százalékos növekedés.

Az észak-morvaországi Nosovicében működő Hyundai Motor Manufacturing termelése 14,6 százalékkal visszaesett, s a cég csak 150 240 kocsit gyártott. Az elektromos vagy hibrid meghajtású kocsik száma ebből 20 515 volt. A japán Toyota termelése 6,7 százalékkal 116 417 kocsira csökkent. Legyártott autói több mint felét a hibrid meghajtású Yaris HEV modell tette ki.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák