Zöld Közlekedés
Nincs kormány és fékpedál a Google autójában

A Google teljesen az alapoktól építette fel a saját autóját, és azon túl, hogy a végeredmény úgy néz ki, mint egy négykerekű komposzttároló, három, meglehetősen nagy hagyománnyal bíró alkatrész is hiányzik belőle.
Nincs benne se kormány, se gáz- vagy fékpedál. Az autó természetesen azt az önvezető technológiát alkalmazza majd, amit a Google már évek óta sikerrel tesztel, de az eddig levezetett 1,1 millió kilométer alatt a korábbi változatokban mindig ott ült egy-egy Google-munkatárs, hogy ha a forgalomban valami baj történne, még közbe tudjanak avatkozni. Eddig azonban hagyományos autókat használtak, Toyota Priusokat és Lexus egyterűeket szereltek át önvezérlésre. Az új, kétüléses autó a fejlesztők szerint azért ilyen furcsa, buborék alakú, hogy a szenzorok teljesen körbelássanak, nem pedig azért, hogy a vidám külső miatt az emberek ne rettegjenek az autótól, ami felett semmi hatalmuk sincs.
Az új, továbbfejlesztett szenzorok 100 méternyire látnak el, az autó körül teljes 360 fokban. Ehhez képest a Lexus saját önvezető technológiája 12 fokban lát előre, és ott keres olyan eseményeket, amire reagálni tud. Chris Urmson, a Google projektigazgatója szerint ez olyan, mintha egy zseblámpát egy erős fényű viharlámpára cserélnénk: ahelyett, hogy csak előre világítanánk, azt látjuk, mi történik körülöttünk. Az új prototípus egyértelműen közelebb van ahhoz, amit a Google az utcákon is szívesen látna majd, de ez nem jelenti, hogy ők maguk szeretnék gyártani is az autókat. „Üzleti partnerekre és barátokra számítunk főleg” – mondta Urmson.
A hivatalos teszteket még nyáron megkezdenék. Bár a kaliforniai szabályozások megkövetelik egy olyan sofőr jelenlétét, aki vész esetén közbe tud avatkozni, a Google szerint ez hamarosan változni fog. Két év alatt kétszázat gyártanának le a prototípusból, hogy önként jelentkezőknek adják ki őket tesztre.
A jármű tervezésénél a biztonság volt a fő szempont, bár ennek ellentmond, hogy minden olyan dolog hiányzik belőle, amit elsőre ezzel összefüggésben meg szoktunk említeni. Mind az anyaghasználat, mind az energiaelnyelő zónák kialakítása erre utal, ráadásul a kocsi végsebessége 40 kilométer óránként. Ez elég lassú ahhoz, hogy a minimumra csökkentsék az előbb-utóbb valószínűleg bekövetkező balesetben fellépő energiákat.
Az autó elejét ráadásul habszerű anyagból építették, a szélvédő valamennyire rugalmas, szóval ha el is gázol majd egy gyalogost, a minimumra csökkentették az okozott sérüléseket. De mi történik majd, ha csődöt mond az önálló kormány vagy a fék? Előjön a műszerfal mögül egy kormány vagy egy pedál? Nem, a tervezők inkább beletettek mindenből még egyet, tehát kormányműből és fékből is két, egymástól független rendszer van, ha az egyik elromlik, még mindig ott másik.
forrás: index.hu

Zöld Közlekedés
Zöld rendszámok lendületben: minden hónap új csúcsot hozott
Az elmúlt hónapban 2929 klímabarát jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legjobb havi adata.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az alternativenergia.hu szerint az eddigi csúcstartó, 2025 márciusa 2926 egységgel szorult a második helyre. Pedig csak a személyautókat vizsgálva a tavaszi hónap erősebben teljesített. Ebben az összevetésben 2712 darabbal a márciusé maradt az örökrekord, június 2707 egységgel ezüstérmes. 2025 első felében 14 581 közúti gépkocsi állt munkába világoszöld hatósági jelzéssel, a zömük személyautó, összesen 13722 darab. Az időarányos előrehaladás alapján 2025-ben jó eséllyel megdőlnek a tavalyi éves csúcsok is. A nyár elején töretlen lendülettel folytatódott tehát a tavaszi trend: márciustól júniusig minden hónapban bármelyik korábbi havi adatnál több zöldautóval gyarapodott belföldi állomány.
Hozzátették, hogy az élénk keresletet a kormány támogatási programja hajtja: a vállalatok összesen akár 64 millió forint állami hozzájárulással zöldíthetik flottájukat. Mostanáig több mint 6 ezer cégnek ítéltek oda összesen közel 27 milliárd forint támogatást. Mintegy 3900 pályázónak ki is fizettek kis híján 17 milliárd forintot. A tiszta és csendes járművek üzemeltetése, karbantartása olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés károsanyag-kibocsátása a korábbi évek folyamatos növekedése után tavalyelőtt csökkenőbe fordult Magyarországon – közölte az energiaügyi tárca.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hazai kutatók is figyelmeztetnek a talaj vészes állapotára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Elárasztás mentheti meg a jövő erdőit – a Beregben már működik
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés