Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Depressziós? Sétáltasson káposztát!

Létrehozva:

|

Ha megunta a kutyaugatást és a macskanyávogást ez a cikk Önnek szól! Néha lenyűgöző, máskor megbotránkoztató, valamikor egyszerűen csak mókás az emberek sokfélesége. Ha egy európai embernek van szerencséje eljutni Kínába, ott rengeteg számára furcsa dologgal találkozhat.

Érdemes őket komolyan venni, hiszen ők a világ legősibb folyamatos civilizációja, ráadásul már az ókorban is az egyik legfejlettebb kultúrát tudhatták magukénak. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) már a Krisztus előtti időkben ismert volt Kínában.

Napjainkban a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,3 milliárd lakossal), ám a több éve működő népességszabályozási program eredményeként rövidesen meg kell válnia ettől a rangjától. Összehasonlításképp Európában mindössze 730 millió ember él, ami alig több, mint a kínai népesség fele.


Könnyen gondolhatnánk, ahol ennyi ember él, ott senki sem magányos. Persze ez nem így van, a túlzsúfolt Pekingben (a mérhetetlenül szennyezett levegő mellett) óriási társadalmi problémát okoz a depresszió. Európában és Amerikában rendszerint úgy orvosoljuk a magányt vagy a depressziót, hogy beszerzünk egy cuki kutyát-macskát, majd a róla való gondoskodás által helyrebillen az önértékelésünk, így újra fontosnak érezzük magunkat a világban. Ez a módszer ugyan eredményre vezet nálunk, a távol-keleten viszont rendszerint az ebédlőasztalon látják szívesen őket.

Talán elsőre kissé ridegnek tűnik a dolog, ami viszont igazán elképesztő, az a háziállatok helyettesítésének a módja. A legújabb trend a kínai tinédzserek körében nem más, mint a KÁPSZTASÉTÁLTATÁS. Az ötlet eredetileg egy Han Bing nevű fényképésztől származott, aki 14 évvel ezelőtt, 2000-ben készített egy fotósorozatot káposztát sétáltató emberekről. Szerintem kissé flúgosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember egy zöldséget pórázra kössön, majd az utcán vonszoljon maga után, de ahány kultúra, annyi szokás. Egy biztos, ma már tömegesen sétáltatnak káposztát a kínaiak, és köszönik szépen, ez nekik így jó. Sosem gondoltam volna, hogy a töltött káposztán kívül más gyakorlati haszna is lehet a növénynek, a legtöbb pszichiáter erre viszont rácáfol.

Advertisement

A teljes cikk itt olvasható.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Gyereksziget = zene, móka, palántázás és plüssoroszlánok

A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Elindul a Generali Gyerek Sziget. Június 20. és 22. között zenészek, bohócok, kézműves mesterek, cserkészek, természetbarátok és artisták lepik el a szigetet, ahol reggel 10-től este 6-ig minden a gyerekeké – és persze az egész családé – olvashatjuk az alternativenergia.hu portálon. A belépés ingyenes, a kínálatba pedig minden belefér: zene, mese, mozgás, cirkusz, alkotás, játék – olyan fellépőkkel, mint Halász Judit, Gryllus Vilmos, a Rutkai Bori Banda vagy az Apacuka együttes. A Nagyszínpad már péntek délelőtt életre kel: a Szent Efrém Zenekar különleges, interaktív koncertje indítja a fesztivált, majd délután Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi műsora várja a verskedvelőket. A napot Halász Judit Csiribiri koncertje koronázza meg. Szombaton az Apacuka pörgeti fel a hangulatot, majd a Leskowsky Hangszergyűjtemény ritka hangszerei ejtenek ámulatba, végül a Rutkai Bori Banda zárja a napot egy igazi mesevilágba repítő koncerttel. Vasárnap Gryllus Vilmos, a Kabóca Bábszínház, majd az ISZKIRI zenekar és a Mesementők garantálják, hogy jókedvből ne legyen hiány. A Gyerek Sziget egyik legnagyobb erénye, hogy játékosan hozza közel a természetet a gyerekekhez. A Gyerek Paradicsomban fenntarthatóságról, környezetvédelemről, méhekről és madarakról tanulhatnak. A Vadonleső programban természetvédelmi játékok várják a lurkókat, az Év Emlősével, a magyar szöcskeegérrel és az Év Vadvirágának választott mocsári nőszőfűvel. A Tereplépkedés során valódi kalandként fedezhetik fel a természetet a kisebbek is. A Növényültető Workshopon palántázó poharat hajtogatunk és ültetünk bele zsázsamagot, vagy egy kis sziklakerti növényt, amit aztán otthon nevelgethetünk tovább. Lesz növényfestés, kiskertépítés, állatsimogató és kutyás foglalkozás is.

A Néprajzi Múzeum sátra egész nap interaktív programokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és játékos élményekkel várja az érdeklődőket. A gyerekek és felnőttek megismerkedhetnek a türelemüveg-készítés aprólékos világával, valamint kipróbálhatják az „Éjszakázz a múzeumban” program különleges, szabadtéri változatát is, amely játékosan vezeti be a látogatókat a gyűjteményi kiállítás izgalmas témáiba. A Kézműves Palotában a kreativitásé a főszerep: papírmerítés, textillepkefestés, gyöngyfák, quilling technika, mesehős-öltöztető és Zsebcirkusz – itt minden kis kéz elfoglalt lesz, minden nap. A Karamella Cirkuszban Dia és Bence bohócok gondoskodnak a nevetésről, a Porontycirkuszban pedig bárkiből lehet előadó. A bátrabbak zsonglőrködhetnek Pumbával, bűvésztrükköket tanulhatnak Rolando Bűvészmestertől, vagy kipróbálhatják a Kaboló Artista Tanoda eszközeit. A Generali Akadálypálya 15 izgalmas állomásán ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a gyerekek, a Bagjump ugrató, a Gymnathlon, az Óriás Ugrálóvár, az íjászat és a Kukutyin játékbirodalma szintén megmozgatják az apróbb és nagyobb vendégeket. A Cserkésztáborban számháború, tábortűz-hangulat és kézműveskedés a program három napon át. A Generali Nagy Családi Kalandjáték négy állomásán együtt gyűjthet „szeretetet” az egész család, amit az ötödik állomáson egy közös installációban kelthetnek életre. A Generali Adománybüfé finomságaiért adott támogatások rászoruló családok nyári táborozását segítik – és idén új kedvenc is születik: a „zsákba oroszlán”, amivel több száz plüssoroszlán találhat gazdára. A szülőkre is gondoltak: a Generali Egészségügyi Szűrőbuszokban számos ingyenes szűrővizsgálat várja őket – koleszterintől gluténtesztig. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak. A Babajátszóház melletti fejlesztő sátrak és a Platán Babaszínpad mesés foglalkozásai a legkisebbeket célozzák, mondókázással, zenével, mozgással.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák