Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Harminc helyszínen várták reggelivel a kerékpáron munkába igyekvőket

Létrehozva:

|

Országosan 30 helyszínen várták reggelivel a kerékpárral munkába igyekvőket csütörtökön, a Bringázz a munkába! (Bam) kampány keretében.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Kerékpárosklub 14. alkalommal indított közös kampányához szeptember 26. óta már csaknem ötezren csatlakoztak, ők eddig összesen több mint 400 ezer kerékpárral megtett kilométert rögzítettek a program honlapján. Az akcióhoz október végéig lehet csatlakozni – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A Bringázz a munkába! kampány célja, hogy minél többen kipróbálják a közlekedést két keréken. A szervezők idén a munkába való kerékpározás elleni kifogások megdöntésére építik az őszi kampányt, hiszen a rossz idő vagy a kimelegedés minimális kellemetlenségeiért cserébe számos pozitív élettani és egyéb hatás is kárpótolja a tekerőket.

A MÁV-csoport a Népligetben “vasutas bringásreggelivel” csatlakozott a kezdeményezéshez, így a vállalatcsoport munkatársai és vezetői reggel hét és kilenc óra között péksüteménnyel és ásványvízzel várták a munkába igyekvő kerékpárosokat. A MÁV már öt éve működik együtt a Bam! programmal, többek között a bicikliszállítási és tárolási lehetőségek fejlesztésével segítik a mozgalmat: az elővárosi vasútvonalakon alacsonypadlós motorvonatok közlekednek, valamint a gyors- és személyvonatokban kerékpárszállító kocsikban helyezhetik el kétkerekűiket az utasok.

Ezen felül egyre több utazó veszi igénybe a fedett és kamerával őrzött B+R parkolókat, és az állomások mellett felállított kerékpártárolókat. Ilyeneket a MÁV az idei évben a Déli és a Nyugati pályaudvaron, valamint Kelenföldön és a Keletinél, a 4-es metró végállomásainál állított fel legutóbb. A társaság közlése szerint idén augusztusig több mint 311 ezer darab kerékpárjegyet és bérletet vásároltak az utasok.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Kínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára

A Schiller Autó Család Geely márkakereskedéssel bővíti budapesti telephelyét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Bővíti Budapesti Váci úti telephelyét a Schiller Autó Család, a projekt keretében a portfóliójába felvett újabb kínai autómárka, a Geely számára alakít ki márkakereskedést – írja az alternativenergia.hu. Ismertették: a cég az elsők között lett partnere a kína autógyártónak a magyar piacon, pár hete már megkezdte a Geely személyautók előértékesítését, célja azonban, hogy 2026 őszére az importőr elvárásainak megfelelő bemutatóteremben szolgálja ki a vevőket. A projekt látványtervei már elkészültek, jelenleg a kivitelezők tendereztetése zajlik – közölték.

Az első hetek tapasztalatai alapján a Geely plug-in hibrid és elektromos SUV-jait főleg a magánvásárlók keresik, a családi vállalkozás eddig már több mint 30 példányt adott el. Az értékesítés második évében akár ezer Geely márkájú jármű eladására is esélyt lát a Schiller. A beruházás összegét a vállalkozás nem közölte, azonban jelezte, hogy a projektet saját forrásból finanszírozza.

A Schiller jelenleg két telephelyen immár öt márka kereskedésével foglalkozik, eddig a Toyota, a Skoda, és a Lexus, valamint a szintén feltörekvő kínai márka, a BYD partnere volt. A Schillerhez tartozó szalonok 2025-ben 3500 autót adtak el, ez stagnálás volt 2024-hez képest. Az idén az értékesítési darabszám 5 százalékos növekedését látják reálisnak.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák