Zöld Energia
Épül a napelemes bicikliút

Készül a világ első napenergiát hasznosító kerékpárútja, sőt, hamarosan át is adják. Egyelőre csak 70 méter hosszú, de ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, lesz még hosszabb is.
A Solaroad egy 2,5-ször 3,5 méteres előregyártott panelekből összerakott út. A napelemeket a vastag, érdesített felületű üveggel borított panelek rejtik magukban. A tervezők szerint az út alá dugott napelemek 30 százalékkal kisebb hatékonysággal működnek ugyan, mint a háztetőkre szerelt panelek, de cserében nagy felületet lehet velük beborítani, és kevésbé rontják a városképet.
Az Amszterdamtól 25 kilométerre fekvő Krommeniében indított beruházás 1,5 millió euróba került. A gyártó cég állítása szerint egy-egy panel három családi ház energiaszükségletét képes fedezni, vagy megtermelni az utcai világításhoz szükséges áramot. Az alapötlet azonban ennél jóval forradalmibb volt. Azt tervezik, hogy később, rendszerré fejlesztve a panelek átadhatják a rajtuk közlekedő járműveknek a napfényből helyben nyert energiát. Egyelőre azonban maradnak a bicikliknél.
forrás: index.hu

Zöld Energia
Zöldenergia előretörése: közel 5500 MW napenergia a román hálózatban
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A 2025-ben átadott beruházásoknak köszönhetően a romániai napelemparkok beépített kapacitása 2765,82 megawattra (MW) nőtt, miközben a széntüzelésű erőművek termelési kapacitása 2762,20 MW, a gázerőműveké pedig 2744,66 MW maradt -írja az alternativenergia.hu. Megjegyezték, hogy ebben az értékben nincs benne a több mint 200 ezer romániai termelő-fogyasztónál – magánszemélyeknél, cégeknél és intézményeknél – kiépített 2726 MW, amellyel megtermelt villamos energia egy részét betáplálják az országos hálózatba.
A napelemparkok jelenleg Románia harmadik legnagyobb energiaforrását adják a vízerőművek (6687,92 MW) és a szélturbinák (3092,30 MW) után. Az elkövetkező időszakban a napenergia jelentősége tovább fog nőni a romániai áramtermelésben, mivel folyamatban van több jelentős beruházás, köztük a Monsson Trading Arad megyében épülő 1044 MW teljesítményű napelemparkja. Az országos elosztóhálózatot működtető Transelectrica adatai szerint az első fél évben Romániában a legtöbb villanyáramot a szén- és gáztüzelésű erőművek (7,5 TWh) termelték, megelőzve a vízerőműveket (6,4 TWh), a cernavodai atomerőművet (4,6 TWh), a nap- és szélenergiát, valamint biomasszát felhasználó erőműveket (4,6 TWh).
-
Zöldinfó7 óra telt el a létrehozás óta
Medvék és emberek konfliktusa: országos vizsgálat indul a barnamedve-állományról
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Bécsben jön a palackbetétdíj, de a szakértők a többutas megoldást ajánlják
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés