Zöld Energia
Németországban engedélyezték a balkonokon és teraszokon elhelyezhető napelemes rendszereket
Az olcsó és kis méretű napelemes rendszerek sokáig nem voltak engedélyezve az európai uniós tagállamban, de megváltozott a helyzet.
Számos olyan napelemes berendezés létezik, amelyek könnyen kiépíthetők és leszerelhetők. Ezek a megoldások a méretükből adódóan a balkonokra vagy a teraszokra is telepíthetők és ideálisak a bérlők számára, hiszen azokat a költözés esetén magukkal vihetik. Marcus Vietzke, a Német Napenergiás Társaság (DGS) munkatársa elmondta, hogy a napelemes modulban egyenárammá alakítják át a napenergiát, majd az egyenáramból váltóáram lesz. Egy tipikus kis méretű napelemes rendszer általában két modulból áll. A legkisebb termékek teljesítménye körülbelül 150 watt, a legnagyobbaké 600 watt. Az utóbbi segítségével Dél-Németországban akár évente 660 kilowattórát is lehet termelni, ez egy német átlagos háztartás éves áramfogyasztásának a 20 százalékát teszi ki. Így komoly megtakarítások érhetők el. Michael Friedrich, a Greenpeace Energy szóvivője hozzátette, hogy már egy déli balkonokon elhelyezett 150 wattos modell is 5 százalékos megtakarítást eredményezhet.
Vietzke kiemelte, hogy 270 wattos berendezés kiegészítőkkel és szállítással együtt 470 euróért vásárolható meg, s a segítségével éves szinten 87 euró takarítható meg. Így a teljes megtérülési idő kicsivel több mint 5 év. Amennyiben az eszköz 25 esztendeig működik, akkor 2326 euró nyereséget termelhet. A megoldások előnye, hogy bármilyen DIN VDE 0100-551-1 szabványú konnektorhoz csatlakoztathatók.
forrás: alternativenergia.hu
Zöld Energia
Megoldhatják a napelemes járdák a városi mobilitás és ellátás zöldítését?
Olyan modellt alkottak, amelyben ötvözik a napenergiát, a városi mezőgazdaságot és a 15 perces város koncepcióját.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A várostervezés során a napenergia, a városi mezőgazdaság és a 15 perces város koncepciója – ahol jószerivel bármely pont elérhető negyed óra alatt – gyakran különálló, de párhuzamos szempontnak tekinthető, ezekkel környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt növelhető a fenntarthatóság. A montreali Concordia Egyetem legfrissebb vizsgálata alapján ezeket összekapcsolva lehet a leghatékonyabban zöldíteni egy városon – írja az alternativenergia.hu.
Az új tanulmányban a zöld városi logisztika gerince a napenergia, amelyet a járdába beépített fotovoltaikus panelek révén hasznosul, és elektromos járművekkel működő szállítási hálózatokat lát el. A tetőket, kis telkeket és más hagyományos napenergia-helyszíneket inkább közösségi kertekké és növénytermesztési területekké alakítják.
Napelemes járdák gyártásával egyre több cég foglalkozik, közéjük tartozik a magyar Platio. A vállalat fotovoltaikus térburkolatainak különlegessége az energiatermelés mellett az, hogy elkészítésükhöz újrahasznosított műanyagot használnak fel.
A 15 perces városmodellben az élelmiszerboltok, a termelői piacok és a közösségi kertek egyenletesen oszlanak el, így a lakosok többsége egy kilométeren belül elérhet friss, egészséges élelmiszereket. „Meg akarjuk vizsgálni, hogyan integrálhatjuk az energiát, a mobilitást, a földhasználatot és a társadalmi funkciókat, hogy a lakosok mindennapi szükségleteit közelebb hozzuk hozzájuk, így csökkentve a fosszilis tüzelőanyagot fogyasztó utazások számát” – nyilatkozta Caroline Hachem-Vermette, a csapat tagja.
A kutatók az ontariói Londonban található West 5 intelligens közösséget használták esettanulmányként annak értékelésére, hogy a tér, a kibocsátás, a gazdaságosság, a földhasználat és a napenergia-teljesítmény miként hatnak egymásra. A vizsgálatban főként a járdákba beépített napelemek hatására összpontosítottak, ezek 600-szor 600 milliméteresek és 15 százalékos hatékonysággal 100 watt energiát képesek termelni.
Az érintett környéken az éves napsugárzás átlagosan 3,69 kWh/m²/nap, ami 286 napsütéses napnak felel meg, így mindössze 98 m²-nyi napelemes járda elegendő energiát termel az egész városi mobilitási rendszer ellátásához, és 98 százalékkal csökkenti az emissziót.
További előny, hogy a tetőfelület 13,8, a homlokzatok 10 és a parkolók 15 százalékának zöldségtermesztésre való felhasználásával a városrész részben önállóvá képes válni. A gyakorlatban a modell szinte úgy működik, mint egy elosztott agrofotovoltaikus rendszer, amelyben a napelemek nem csupán épületekhez kapcsolódó erőforrások, hanem az energia, a mobilitás, a földhasználat és az élelmezésbiztonság összekötő elemei.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAz EKR akár 150 ezer lakóingatlan korszerűsítését teszi lehetővé 2027-ig
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaVeszélyben az Alföld: civilszervezetek a palagáz ellen
-
Zöldinfó9 óra telt el a létrehozás ótaZöldebb közvilágítás vidéken: megszülettek az első döntések a Jedlik Ányos Programban
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaLehet a jövő energiája egy több forrásra épülő, intelligensen vezérelt mikrohálózat?
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaA plug-in hibridek is egyre népszerűbbek

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés