Zöld Energia
Elkészült Hollandia legnagyobb tetőre szerelt napelemes rendszere
Az építés mindössze 12 hetet vett igénybe. Az SMP Montage elkészítette Hollandia legnagyobb tetőre szerelt fotovoltaikus napelemes rendszerét, amelyet egy Venlóban található logisztikai központ 8 hektár méretű tetején helyeztek el.
A cég 24 fős szakember-csoportja összesen 27 798 napelemet szerelt fel. A létesítmény teljesítménye 7,7 megawatt és július végétől működik. A megtermelt áram egyik felét az épületben lévő vállalat használja majd fel. A mostani projekt immár az SMP Montage, az EPC és a KiesZon harmadik közös munkája. A rendszert az EPC fejlesztette ki és finanszírozta annak megvalósítását, valamint a jövőben az üzemeltetést is a vállalat fogja végezni.
Michael Manfred Fischer, az SMP Montage marketingügyekért és értékesítésért felelős ügyvezetője kijelentette, hogy az előkészületek optimálisak voltak. A szakembereik gyakorlatilag ideális körülmények között dolgozhattak. A holland partnerük biztosított egy építésvezetőt, akinek köszönhetően a különböző anyagok, szerszámok és gépek mindig akkor álltak rendelkezésre, amikor szükség volt azokra. Bram Peperzak, a KiesZon műveleti menedzsere hozzátette, hogy az elmúlt időszakban három nagy napelemes projektet valósítottak meg az SMP Montage munkatársaival közösen. Nagyon értékes volt a számukra az a műszaki tudás és a bonyolult napelemes berendezések építése során szerzett tapasztalat, amelyekkel az SMP rendelkezett. Venlo esetében például egy egyedi megoldást fejlesztettek ki, hogy sikeresen megvédjék az érzékeny tetőszerkezetet.
forrás: alternativenergia.hu
Zöld Energia
Új energetikai pályázatok indulnak: a megújuló energia térnyerését támogatják
Megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán – írja az alternativenergia.hu. Kapitány István úgy fogalmazott, az áramhálózati és okosmérős fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe, hogy biztonságosabb legyen az ellátás és csökkenjen Magyarország kiszolgáltatottsága. A tárcavezető bejegyzésében rámutatott, magyar családok és vállalkozások fejlesztései a globális élmezőnybe röpítették Magyarországot a napenergia hasznosításában. De nem dőlhetünk hátra, a rendszerszintű hiányosságok, évtizedes mulasztások pótlásán még igenis dolgozni kell. A megújulók hasznosításán nagyot lendítenek a hazahozott uniós forrásokból elinduló áramhálózati és okosmérős fejlesztések, a támogatásokra mától lehet pályázni” – írta.
Közölte, friss piaci jelentés szerint Magyarország az egy főre eső napelemes teljesítményével az első tízbe tartozik a világon, és a SolarPower Europe adatelemzéséből kiderül, hogy tavaly is legalább 1 gigawattos bővülést ért el a naperőművek összes teljesítményében. Kapitány István szerint a megújuló energia további térnyerésének gátat szabnak az elmaradt beruházások miatt kimerült csatlakozási lehetőségek.
“Hatalmas kihagyott ziccer, hogy tíz éve adminisztratív akadályokkal lehetetlenítették el a szélerőművek telepítését, a fejlesztések ezért féloldalasak maradtak. Bármilyen mutatósnak tűnik első blikkre a napelemes előrehaladás, jócskán van még tennivalónk a tiszta és olcsóbb energia elterjesztése érdekében” – fogalmazott.
A miniszter jelezte, kiemelt szerepet szánnak a hazahozott uniós forrásokból az áramhálózati korszerűsítéseknek. Hozzátette, a több mint 500 milliárd forint értékben megnyitott energetikai pályázatokkal elsősorban további megújuló energiák rendszerbe kapcsolását igyekeznek megalapozni, és a támogatási programnak köszönhetően, az elosztókkal és rendszerirányítóval közösen a jelenlegi teljesítmény másfélszeresét lesznek képesek kiépíteni 2030-ig. “A rugalmasabb hálózat adta lehetőségekkel élve kiegyensúlyozottabb, környezetbarát energiamixet alakíthatunk ki. Azért kezdtük ezzel a munkát, mert így tehetünk a legtöbbet a biztonságos ellátásért és a vállalatok költségeinek csökkentéséért” – zárta bejegyzését Kapitány István.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaKiszáradó folyók, fogyó ivóvíz: egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés