Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Zöld rendszámot kapnak az elektromos motorok is

Létrehozva:

|

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel. E környezetterhelés csökkentése nagyban elősegíthető a járműállomány korszerűsítésével, fiatalításával – tették hozzá, azzal együtt, hogy a tiszta járművek térnyerése az anyagi ösztönzők mellett szabályozási és szemléletformálási eszközökkel is támogatandó. Emlékeztettek, hogy idén tavasszal született döntés arról, hogy a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is zöld rendszámmal szerelhetők fel. A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók. Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. A környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak – jelezték. Mint írták, a járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon. A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza.

A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélő besorolást – hívták fel a figyelmet.A tárca szerint a környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. Az év elejétől e tiszta járművek mentesülnek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosoknak tehát nem kell megfizetniük a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterheket, ezzel összesen több tízezer forintot takaríthatnak meg – olvasható az ITM közleményében.

Advertisement

 

 

Advertisement

Kép: elektrobiker.hu

Advertisement

Zöld Közlekedés

Csendesebb és tisztább közlekedés: bővül az elektromos buszflotta

Forgalomba álltak az első elektromos csuklós autóbuszok a fővárosban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az alternativenergia.hu közleménye szerint a korszerű, környezetbarát járművekkel a 8E vonalán találkozhatnak az utasok. A BKK megrendelésére 2027-ig összesen 82 új, teljesen elektromos autóbusz – 58 szóló és 24 csuklós – érkezik a fővárosba. Az új csuklós járművek forgalomba állásával Budapesten működik majd az ország legnagyobb elektromos csuklósbusz-flottája – írták. Mint olvasható, a BKK és az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján az elektromos csuklós buszok két ütemben állnak forgalomba: április 1-jén 5 jármű, majd május 1-jén további 15, a tartalék járművekkel együtt összesen 24 új elektromos csuklós autóbusz kezdi meg a szolgálatot a következő hónapokban Budapesten. A BKK emlékeztetett, az elektromosbusz-flotta első járművei már 2025 decemberében megjelentek a fővárosban: ekkor álltak forgalomba az első szóló elektromos autóbuszok, amelyek azóta is megbízhatóan közlekednek a 105-ös és a 210-es vonalakon. A következő időszakban a hamarosan forgalomba álló csuklós buszok mellett további új szóló elektromos járművekkel is lehet majd találkozni. Mindez jelentősen hozzájárul a fővárosi közösségi közlekedés színvonalának emeléséhez és Budapest levegőminőségének javításához – mutattak rá.

A társaság kiemelte: az új, elektromos meghajtású, alacsonypadlós, klimatizált, fedélzeti kamerákkal és modern vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt autóbuszok hozzájárulnak az utazási komfort és a biztonságérzet növeléséhez, és segítik, hogy a jövőben még többen válasszák a közösségi közlekedést. Fontos szerepet játszanak továbbá az esélyegyenlőség biztosításában, valamint az energiahatékonyság javításában is. A járművek többek között holttérfigyelővel, valamint vezetői fáradtságfigyelővel is felszereltek, továbbá több USB-töltőpontot is kínálnak az utasok kényelme érdekében. Kialakításuk tágas elsőbbségi teret biztosít a kerekesszékkel vagy babakocsival utazóknak, és kerékpárszállításra is alkalmasak.

A BKK megrendelésére 2025-től 2027-ig összesen több mint 330 dízel és elektromos autóbusz érkezik a fővárosba, amelynek köszönhetően a budapesti buszállomány közel 90 százalékát korszerű EURO 5-ös, vagy annál modernebb hajtásrendszerű autóbusz teszi majd ki. Ezzel évente közel 8 ezer tonnával kevesebb károsanyag kerül lokálisan Budapest levegőjébe – olvasható a közleményben.

Advertisement

 

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák