Zöld Közlekedés
Szupercsöndes drónt alkottak
Sokak számára zavaró a drónok búgása, egy amerikai vállalat ezt figyelembe véve hozott létre egy eszközt.
Sok szakértő véli úgy, hogy a drónok a jövőben komoly feladatokat kaphatnak mindennapi életünkben, részt vehetnek például a csomagok szállításában. Az ilyen típusú eszközök ellen szól ugyanakkor, hogy viszonylag zajosak, ami hosszú távon zavaró lehet. Mérnökök egy csoportja a közelmúltban csendes, teljesen elektromos, nulla kibocsátású drónt hozott létre – számol be az Interesting Engineering. Az eszközt a floridai tech startup, az Undefined Technologies készítette. A Silent Ventus nevű drón ionmeghajtással működik. „A Silent Ventus szemléletes példája azon szándékunknak, hogy fenntartható, progresszív és kevésbé zajos városi környezetet teremtsünk” – mondta Tomas Pribanic, a vállalat alapítója és vezérigazgatója. A drón közelebb viszi a céget végső céltermékének megvalósításához, és megmutatja a vállalat technológiájának kettős felhasználását.
Az eszköz egy olyan technológiai szabadalmat használ, melynek köszönhetően képes aktiválni a környező ionfelhőt. Ily módon jelentős iontolóerő keletkezik, meghajtva a gépet. A drón szinte zajtalanul képes mozogni. A szerkezet fejlesztése jó ideje tart már, a munka tavaly decemberben ért el egy fontos mérföldkövet. Az eszköz ekkor egy 2 percen és 30 másodpercen át tartó tesztrepülésen vett részt, a szakértők pedig kipróbálhatták teljesítményét, repülési dinamikáját, állóképességét és zajszintjét. A mérnökök arról számoltak be, hogy a szerkezet ötször tovább tudott a levegőben maradni, mint a korábbi prototípus, és 85 decibelnél is kisebb zajszintet hozott létre. Pribanic akkor azt mondta, hogy drónjuk egy lépéssel közelebb került a piaci bevezetéshez.
Az Undefined Technologies weboldala alapján az eszköz jelenlegi verziója innovatív fizikai megközelítésekre alapozva 70 decibelnél is halkabb hangot ad ki. Az Egyesült Államokban a lakó-, ipari és kereskedelmi zónákban a megengedett zajszint 50-70 decibel, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken az új szerkezetet tökéletesen lehetne használni. Összehasonlításképp: a mai drónok többsége 85-96 decibeles zajjal üzemel.
Zöld Közlekedés
Megugrott a horvát autóállomány az elmúlt tíz évben
Horvátországban ezer lakosra 531 személyautó jut.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Horvátországban tavaly ezer lakosra 531 nyilvántartott személygépkocsi jutott, tíz évvel korábban még csak 363 – közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) az Európai Mobilitási Hét alkalmából – írja az alternativenergia.hu. 2025 végén 2,058 millió személygépkocsit tartottak nyilván Horvátországban, 3,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és 37,2 százalékkal többet, mint 2015-ben. Az Eurostat adatai szerint 2024-ben az Európai Unió szárazföldi személyszállításában az utaskilométerek 82,5 százalékát személygépkocsival tették meg. A vasút részesedése 8,9 százalék, az autóbuszoké és trolibuszoké 8,6 százalék volt. Horvátországban hasonló volt a megoszlás: az utaskilométerek 83 százalékát személyautóval, 13 százalékát autóbusszal, 4 százalékát pedig vasúton tették meg.
Az autók számának növekedése mellett a közösségi közlekedés utasforgalma is emelkedett. Tavaly a városi autóbuszokon és villamosokon összesen 281,5 millió utast szállítottak, csaknem 12 százalékkal többet, mint 2024-ben. Az autóbuszok utasforgalma 8,8, a villamosoké 14,8 százalékkal nőtt. A vasúton utazók száma ugyancsak emelkedett: a 2024-es 24,6 millióról tavaly 26,4 millióra. A DZS adatai szerint 2025-ben a Horvátországban élő 16-64 évesek 81,3 százaléka egy órán belül el tudott jutni munkahelyére vagy oktatási intézményébe gyalog, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel.
Az uniós háztartások 2024-ben fogyasztási kiadásaik átlagosan 12,7 százalékát fordították közlekedésre. Horvátországban ez az arány 8,2 százalék volt, az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. A kerékpárimport is nőtt: 2015-ben 109 880, tavaly 132 314 kerékpárt vittek be az országba. Értékük tíz év alatt 16,6 millió euróról 38,5 millió euróra emelkedett. Különösen gyorsan nőtt az elektromos kerékpárok bevitele: 2015-ben 573, tavaly már 9837 ilyen járművet importált Horvátország, összesen 11,1 millió euró értékben. Az Európai Mobilitási Hetet minden évben szeptember 16-22. között rendezik.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegszűnik az elektronikai hulladék leadása az önkormányzati gyűjtéseken
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöld Energia22 óra telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
