Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A nyomtatás energiakibocsátásának felét meg lehetne spórolni tintasugaras nyomtatókkal

Létrehozva:

|

Ha 2025-ig az összes irodai lézernyomtatót kiváltanák tintasugaras nyomtatóra, akkor a jelenlegi szint 52 százalékára lehetne csökkenteni az energiakibocsátást, ez 1300 millió kilogramm szén-dioxidot takarítana meg, ami több mint 280 ezer autó forgalomból való kivonásával lenne egyenértékű – derül ki az Epson megbízásából készült kutatásból.

Az MTI-nek küldött friss kutatás szerint az üzleti tintasugaras nyomtatási technológia a jelenlegi nyomtató típusától és a használati szokásoktól függően akár 90 százalékkal is energiatakarékosabb lehet, mint a lézernyomtatók. A tudósok szerint ahhoz, hogy a világ a nettó nulla kibocsátás felé haladjon, az összes készülék energiafogyasztásának drasztikusan csökkennie kell. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint 2030-ra a 2020-as szint 25 százalékával, 2050-re pedig 40 százalékával. Közölték: a projekt bizonyította, hogy a nettó nulla energiafogyasztású nyomtatáshoz vezető út lehetséges, ha az emberek mind az otthonaikban, mind az irodákban a leghatékonyabb energiafelhasználású termékekre váltanak, és ezzel csökkentik a termékek előállításához kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást.

Erre az eredményre jutott a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) elemzése is, mely szerint az éghajlatváltozással kapcsolatos legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében létfontosságú, hogy az emberiség tovább javítsa a különböző elektromos berendezések energiahatékonyságát és csökkentse az előállításukhoz szükséges energia mennyiségét. A nemzetközi szervezet elemzése szerint a nyomtatási ágazat nettó nulla kibocsátású jövője attól függ, hogy világszerte átállnak-e a legjobb energiahatékonyságú termékekre, mint amilyen a tintasugaras technológia.

Advertisement

Zöldinfó

Hétezer fa, milliónyi látogató: Európa legjobb nagyparkja lett a Városliget

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját – írja az alternativenergia.hu. Gyorgyevics Benedek sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Európa legjobb nagy parkjaként díjazták a Városligetet Isztambulban a hétvégén, a World Urban Parks díjátadóján. Az elismeréssel a csaknem százhektáros park fenntartását, működtetését, illetve üzemeltetését értékelték. Elmondta, évente több mint tízmillió látogató érkezik Budapest “kedvenc közparkjába”. “Az volt az eredeti terv, amikor a Városligetet és annak a megújítását terveztük, hogy egyszerre lesz a kultúrának a bölcsője, egyszerre marad egy csodálatos, izgalmas épületekkel és kulturális attrakciókkal teletűzdelt park, és egyszerre pedig egy rekreációs környezet. Most itt, Isztambulban kifejezetten a rekreációs környezetet díjazták” – fogalmazott a vezérigazgató. Közölte: több mint hetven kollégája az év 365 napján a nap 24 órájában rendelkezésre áll, hogy a park mindig a megszokott minőségben várja a látogatókat.
A Városliget zöldfelületein megvalósuló programok és attrakciók terhelést jelentenek a parkra, de az érintett felületeket folyamatosan megújítják. Az üzemeltetés folyamatos jelenléttel, mérhető szakmai standardokkal és adatvezérelt működéssel történik – mutatott rá Gyorgyevics Benedek. Azt mondta, bíznak abban, hogy az elkövetkező időszakban folytatódik a park fejlesztése. A kormány korábbi bejelentésére hivatkozva arról beszélt, hogy az elkészült 270 ezer négyzetméter után újabb parkfejlesztések valósulnak majd meg az Állatkerti körút irányába. A vezérigazgató megemlítette azt is, hogy az elmúlt években kaptak már díjat kultúráért, ingatlanfejlesztésért és turizmusért is.Az elismerést péntek este adták át Isztambulban. A közreadott sajtóanyag szerint a World Urban Parks a városi parkok, közterek és a rekreációs szektor nemzetközi szakmai szervezete, amely önkormányzatokat, parkfenntartó szervezeteket és szakembereket köt össze világszerte. A 2026-os World Urban Parks Awards programjára az öt “globális régióból” ötvenöt jelölés érkezett. Európából négy projekt kapott elismerést, a Városligetet kiemelt nagyparkok (Large Urban Parks) kategóriájában díjazták. A Városliget professzionális üzemeltetéséért, kiemelkedő zöldfelület-fenntartásáért és magas színvonalú látogatói élményéért kapta az elismerést.
A Városliget Európa legjobb nagyvárosi parkja díjat nyerte el
MTI/Balogh Zoltán

Azt írták, a Városliget fenntartása Magyarország egyik legösszetettebb parküzemeltetési feladata. A különlegességét a mérete és funkcionális sokszínűsége adja: a több mint 200 éves nagyparkban a természet, a sport és a játszóterek mellett olyan intézmények működnek, mint a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Millennium Háza.

A Városliget Európa legjobb nagyvárosi parkja díjat nyerte el
MTI/Balogh Zoltán

Kiemelt figyelmet igényel a Nagyjátszótér, a Sportcentrum, a Piknikkert, a Mőcsényi Mihály botanikus kert, a Vakok kertje, valamint a Városligeti-tó rendszere. Ezek a területek nemcsak látogatottságuk miatt érzékenyek, hanem azért is, mert eltérő fenntartási technológiát, eltérő ellenőrzési gyakoriságot igényelnek – ismertették.

Hozzátették, a hatalmas látogatóforgalom mellett folyamatosan gondoskodnak a zöldterületről, azon belül mintegy hétezer fáról, az intézményrendszerről, a parkberendezésekről, a burkolatokról, az infrastruktúráról és a 60 ezer négyzetméteres Városligeti-tó állapotáról. A parkban kihelyezett mintegy 400 hulladékgyűjtő, a 35 ivókút és a játszóterek állapota folyamatos ellenőrzés alatt áll. A növényzet gondozását talajnedvesség-mérők optimalizálják, a tó vízminőségét szenzorok figyelik.

A Városliget Európa legjobb nagyvárosi parkja díjat nyerte el
MTI/Balogh Zoltán

Kitértek arra is, hogy a Városliget Zrt. megbízásából az Inspira Research Group által a parkban megkérdezett ezer ember véleményén alapuló kutatás szerint a válaszadók 99 százaléka elégedett a megvalósult fejlesztések színvonalával.

A Városliget Európa legjobb nagyvárosi parkja díjat nyerte el
MTI/Balogh Zoltán

Ugyancsak 99 százalékuk előnyösnek tartja, hogy a Városligetben egy helyen találhatók meg a sportolás, a kikapcsolódás, a családi programok és a kulturális élmények lehetőségei.A megkérdezettek 99 százaléka úgy látja, hogy a Városliget az elmúlt évtizedben jobb, rendezettebb hellyé vált, 98 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy a parknak ma már felelős gazdája van.

A Városliget Európa legjobb nagyvárosi parkja díjat nyerte el
 MTI/Balogh Zoltán

A Liget népszerűségét a rendszeres használat is jelzi, a válaszadók közel háromnegyede legalább hetente egyszer felkeresi a parkot, 41 százalékuk pedig hetente több alkalommal is – olvasható a sajtóanyagban.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák