Zöldinfó
Budapesttől vehetnek el pénzt az ingyen napelemes pályázaton
A pályázat átcsoportosítására lesz szükség, hogy az összes jogosult kaphasson 100 százalékban vissza nem térítendő napelemes támogatást.
Hónapokkal ezelőtt lezárult azon napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat első fordulója, amelyben alacsony jövedelmű háztartások kérhetnek 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást. A programba több mint 40 ezer kérelem érkezett, az igénylések feldolgozása pedig lassú folyamat: a megfelelésről szóló értesítőket ugyan rég kiküldték a sikeres pályázóknak, az egyes támogatási összegekről viszont még semmit sem tudni. A programot regionális bontásban, két ütemben valósítják meg – eredetileg négy ütemet akartak, a nagy érdeklődés miatt viszont végül teljesen átstrukturálták a rendszert. A Portfolio annak járt utána, hogy az első szakaszban térségenként mennyi támogatást kértek az igénylők összesen, és érdekes adatokra bukkantak.
A pályázati oldal statisztikai aloldala azt mutatja, hogy ha a darabszámot nézzük, Pest megyéből érkezett a legtöbb kérelem (6727), és a kért támogatások összértéke is itt a legmagasabb (22,39 milliárd forint). Ennek hátterében a sok ingatlan mellett az állhat, hogy a Pest megyei régió utolsóként nyílt meg, így a térség lakóinak több ideje volt a pályázat összeállítására. A beadott kérelmeket és az eredetileg tervezett forráselosztást összevetve az is kiderült, a dél-dunántúli régiónak szánt 20,6 milliárdos összkeretet már az első ütemben túligényelték: a térségből 23,6 milliárdos támogatási igény jött be. A dél-alföldi és a Pest megyei keretet is szinte túligényelték, miközben a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli és a budapesti támogatási kérelmek összegét tekintve jelentős az aluligénylés.
A fentiek nem jelentik azt, hogy a Dél-Dunántúlon nem jut majd támogatás, az ígéretek szerint mindenki kapni fog pénzt, aki jogosult rá. A helyzetet valószínűleg átcsoportosítással orvosolják majd, ügyelve arra, hogy mindenhol maradjon elég keret. A program második fordulója régiótól függően idén szeptemberben vagy októberben kezdődhet, ebben az ütemben előreláthatóan 50 milliárd forint lesz összesen elérhető. A helyzetet bonyolítja, hogy az első ütem lezárulása óta lényeges volt az áremelkedés, ami azt jelenti, hogy a megjelölt beruházás kivitelezéséhez a háztartásoknak önerőre is szüksége lehet. Elképzelhető, hogy emiatt többen végül elállnak majd a támogatástól.
Zöldinfó
Május végéig várják a fenntartható települési projektek jelentkezését
Továbbra is nyitott a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az új határidő május 31., így még két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy pályázzanak településük zöldfelületi fejlesztéseivel, környezetszépítő kezdeményezéseivel és fenntartható megoldásaival – közölte az alternativenergia.hu. Kiemelték, hogy a nevezés díjmentes, jelentkezni a program hivatalos weboldalán, a viragosmagyarorszag.hu honlapon lehet. A szervezők célja, hogy minél több városban, községben, faluban kapjon lendületet a közös zöldítés és minél több közösség mutassa meg saját megoldásait a fenntartható, élhető környezet kialakítására. A Virágos Magyarország verseny már jóval túlmutat a hagyományos értelemben vett virágosításon.
A szervezők ezért azokat a településeket is jelentkezésre bíztatják, ahol nincsenek klasszikus virágos utcák vagy díszterek, de példaértékű lépéseket tesznek az élhetőbb környezet megteremtéséért, innovatív, a fenntarthatóságot szolgáló környezetvédelmi megoldásokat alkalmaznak. A szervezőbizottság idén is öt települési kategóriában hirdette meg a versenyt: a kisebb és a nagyobb falvak, a 30 ezer fő alatti és az afeletti városok, valamint Budapest kerületei külön kategóriában pályázhatnak. A megmérettetéshez idén is csatlakozhatnak határon túli magyarajkú települések. A fő kategóriák mellett tematikus pályázatokat is be lehet nyújtani. Elismerést kaphat egyebek között az Év főtere, az Év fasora, az Év óvodakertje és az Év zöld innovációja, emellett ismét lehet nevezni a Virágos városi és faluséták kategóriában.
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMinden csepp számít: így tarthatjuk meg az esővizet a saját kertünkben
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaRendkívüli lépés az üzemanyagpiacon: stratégiai készleteket mozgósítanak
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaA debreceni CATL-gyár már az elektromos autók következő generációjára készül
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta2040-re az áramtermelés 30 százalékát atomenergiából fedezné Horvátország
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaEgy jól megválasztott hőszivattyú évekre optimalizálhatja otthona energiafogyasztását
