Zöldinfó
A holland kormány vízhiányt jelentett be a tartós szárazság miatt
Hollandiában hivatalosan is vízhiánnyal kell számolni, és bár még nincs szükség különleges intézkedésekre, de ha az aszály folytatódik, ez bekövetkezhet – jelentette be szerdán Mark Harbers infrastruktúráért felelő miniszter.
Azt mondta, helyzet olyan súlyos, hogy országos szinten kell majd intézkedéseket hozni, felülírva a regionális vízügyi igazgatóság és a helyi hatóságok döntéseit. “Bár jelenleg elegendő ivóvíz áll rendelkezésre, mindenki hozzájárulhat a hiány leküzdéséhez” – tette hozzá. Felhívta a lakosság figyelmét, hogy kevesebbet mossák gépjárműveiket és ne töltsék tele a felfújható úszómedencéiket sem. A Dutchnews hírportál szerint néhány vízügyi igazgatóság már megtiltotta a gazdálkodóknak a szántóföldek öntézését. A kormány egy különleges szakértő csoportot hozott létre, hogy megfelelő választ adjanak a vízhiány kezelésére. A csoport arra összpontosít, hogy a gátak épségben maradjanak, és hogy a természetvédelmi területek, valamint a tőzegmedrek ne szenvedjenek visszafordíthatatlan károkat. A megfelelő ivóvízellátás a kormány szerint még nincs veszélyben, “de a következő hetekben ez is bekövetkezhet.”
A holland meteorológiai intézet szerint augusztus közepéig nem valószínű, hogy jelentős csapadék hullik.
Az Európai Bizottság szerdán arra ösztönözte az uniós tagállamokat, hogy a tisztított települési szennyvizet használják fel az öntözéshez. “Az édesvízkészletek szűkösek és egyre nagyobb nyomás alatt vannak” – jelentette ki Virginijus Sinkevicius, a környezetvédelemért, halászatért és óceánokért felelős uniós biztos. “Fel kell hagynunk a vízpazarlással, és hatékonyabban kell használnunk ezt az erőforrást, hogy alkalmazkodni tudjunk az éghajlatváltozáshoz, és biztosítani tudjuk mezőgazdasági ellátásunk biztonságát és fenntarthatóságát” – hívta fel a figyelmet. Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja július közepén közzétett tanulmánya szerint az EU területének 46 százalékát, főként a délnyugat-európai részeket fenyegeti aszály. A kutatók arra is rámutattak, hogy a vízhiány és a nagy hőség miatt Franciaországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon is csökkeni fog a terméshozam.
Zöldinfó
Új vezetőket keresnek a nemzeti parkok élére
Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium – közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben. A pályázat célja, hogy az igazgatók kiválasztása átlátható eljárásban, a jelentkezők szakmai tudásának, tapasztalatának és vezetői képességeinek figyelembevételével történjen – írja az alternativenergia.hu. Hangsúlyozta: szakítanak azzal a korábbi gyakorlattal, amelynek során előfordult, hogy a kiválasztás ajánlás vagy ismeretség alapján történt, és emiatt több kiváló szakember nem jelentkezhetett a posztra. Gajdos László kiemelte: a nemzeti parkok a természeti értékek legfőbb őrzői és kezelői, ezért meghatározó szerepük van abban, hogy a természeti örökség milyen állapotban marad fenn a következő generációk számára.
A pályázati kiírás szerint az új vezetők 2026. november 1-jén léphetnek hivatalba. A kiírások elérhetők a nemzeti parki igazgatóságok honlapjain, illetve a https://kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
