Zöld Közlekedés
Újabb részletek láttak napvilágot a Tesla Cybertruckról
Elon Musk 2019-ben rántotta le a leplet a futurisztikus Cybertruckról, azóta nem sok jó hírt hallani a termékről.
Elon Musk 2019-ben rántotta le a leplet a futurisztikus Cybertruckról, azóta nem sok jó hírt hallani a termékről – írta az Iflscience. Újabb nehézségbe ütközött a Tesla Cybertruck könnyű teherautójának megalkotása. A futurisztikus elektromos járműről 2019-ben rántotta le a leplet Elon Musk, akkor azt ígérték, a modell 39 990 dollárba fog kerülni. A Tesla vezérigazgatója a közelmúltban viszont arra utalt, a végső verzió specifikációi és ára nem illeszkedik majd a korábbi tervekhez. Musk a Tesla részvényeseinek 2022-es ülésén szólalt fel augusztusban. Mint elmondta, a gazdasági nehézségek a Cybertruckra is kihatnak, a pick-up specifikációi és ára pedig el fog térni az eredeti ígéretektől. Musk az eseményen kiemelte, a 2019-es bemutató óta sok idő telt el, a milliárdos szerint nincs mód a tapasztalható infláció, illetve a különböző nehézségek előrejelzésére.
A vállalkozó néhány homályos megjegyzésen kívül kevés részletet közölt a Cybertruck megjelenésével kapcsolatban. Úgy tűnik, a körülmények dacára igyekezett népszerűsíteni a teherautót. „Annyit mondhatok, a Cybertruck bitang egy termék lesz” – tette hozzá. Az akkumulátoros jármű papíron 3 másodperc alatt képes 0-ról 100 kilométer per órára gyorsulni. A modell dizájnja egészen szokatlan, szögletes, részben emiatt, részben Musk showmansége miatt a pick-up már bemutatásakor sokak érdeklődését felkeltette. A leleplezés nem sikerült tökéletesre, az Cybertruck elvileg „páncélüvegét” egy előben megtartott teszt során Franz von Holzhausennek, a Tesla fő tervezőjének sikerült is betörnie. Musk természetesen megpróbálta elviccelni a félresikerült bemutatót.
A futurisztikus jármű úgy vált pillanatok alatt népszerűvé, hogy még csak nem is került forgalomba, a Cybertrucknak máig egy kisebb rajongótábora is van. 2019 óta ugyanakkor nem sok újdonság derült ki a járműről. Eredetileg 2021 őszén akarták elkezdeni a gyártást, azóta pedig folyamatos a csúszás. A jelenlegi állás szerint 2023 tavasza tűnik tarthatónak, de könnyen elképzelhető, hogy a befektetői ülésen Musk már az újabb késés bejelentését készítette elő.
Zöld Közlekedés
Áttörés az elektromos fronton: így erősített a Renault Group
Alacsonyabb értékesítés mellett növelte bevételét az első negyedévben a Renault.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám csökkent, elsősorban a Dacia márkát érintő egyszeri zavarok miatt – írja az alternativenergia.hu. A francia autógyártó konszolidált árbevétele éves összevetésben 7,3 százalékkal, 12,53 milliárd euróra emelkedett, árfolyamhatások nélkül 8,8 százalékos volt a növekedés. Az autóipari üzletág bevétele 6,5 százalékkal 10,81 milliárd euróra nőtt, míg a finanszírozási tevékenységet végző Mobilize Financial Services bevétele 13 százalékkal 1,72 milliárd euróra bővült. A csoport globális értékesítése ugyanakkor 3,3 százalékkal, 546 ezer járműre csökkent. A visszaesés fő oka a Dacia 16,3 százalékos zuhanása volt, amelyet a Gibraltári-szoros térségében jelentkező kedvezőtlen időjárás miatti logisztikai fennakadások és termelési kiesések okoztak. A márkánál márciusban már megindult a helyreállás, Európában 1,9 százalékos növekedéssel.
Ezzel szemben a Renault márka eladásai 2,2 százalékkal, az Alpine-é 54,7 százalékkal emelkedtek. A csoport teljesítményét az elektromos modellek iránti kereslet is támogatta: ezek aránya 52,3 százalékra nőtt az értékesítésen belül, az elektromos járművek eladásai pedig több mint 20 százalékkal bővültek. A bevételnövekedést részben a kedvező termékmix, a partneri programok – köztük a Nissan és a Geely együttműködések – és a pénzügyi szolgáltatások erősödése magyarázta.
-
Zöldinfó16 óra telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó16 óra telt el a létrehozás ótaNagy változások jöhetnek: új minisztérium védené a természetet
