Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Hétezer éves gleccserjég olvadt el Svájcban

Egyes kisebb svájci gleccserek “extrém” mennyiségű jégtömeget veszítettek el ezen a nyáron, a délkeleti országrészben fekvő Corvatsch-gleccseren olyan jégrétegek olvadtak el, amelyek már 7000 éve ott voltak – közölte szombaton a Zürichi Műegyetem (ETH).

Létrehozva:

|

“Amit látunk, az erőteljesebb, mint amit eddig lehetségesnek tartottunk” – mondta Matthias Huss glaciológus, az egyetemen működő Glamos Svájci Gleccsermérő Hálózat vezetője. A Corvatsch-on már nem is tudják folytatni a mérési programot, mert egyszerűen nincs jég, amit mérni lehetne – mondta. A Corvatsch-on elolvadt jégrétegek korát a Heidelbergi Egyetem korábbi méréseiből ismerik. A Glamos program keretében évtizedek óta mérik a gleccserek téli hótömegét és nyári hóolvadását. Három kisebb gleccser (Pizol, Vadret dal Corvatsch, Schwarzbachfirn) esetében már 2019-ben felhagytak a mérésekkel, a kisebb mértékű tavalyi olvadás után idén mégis újra megpróbálkoztak vele abban a reményben, hogy mérhető mennyiségű jeget találnak, de az idei nyár “túl rossz” lett, technikailag már nem lehetséges mérni a további jégvesztést. A kutatóknak már nincs más dolga, mint begyűjteni és eltakarítani a hátramaradt anyagokat.

A jég olvadásával a táj drámaian megváltozik, a már eddig is vékony jégtakaró sokfelé teljesen eltűnik. Így történt ez a Corvatsch-on is, ahol egy több ezer éves jéggerinc lett semmivé csaknem teljesen, csak kisebb foltok maradtak meg – mondta a gleccserkutató. A Zürichi Műegyetem legfrissebb adatai szerint a svájci gleccserek 1931 és 2016 között tömegük több mint felét, 51,2 százalékát veszítették el, ami 62 köbkilométernyi jeget jelent. 2016 óta az olvadás gyorsult, további 12 százalék veszteséget okozva. Az Alpok gleccsereinek fele Svájcban található, az 1400 svájci jégfolyam együttesen valamivel kevesebb mint 1000 négyzetkilométert borít be.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Mi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást

Teljes kapacitással újraindult a Dunai Finomító AV3 üzeme.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Teljes kapacitással újraindította a tavaly októberi tűzesetben súlyosan megrongálódott Dunai Finomító AV3 üzemét a Mol – közölte az alternativenergia.hu. A közel egy évig tartó, megközelítőleg 18 milliárd forintos (56 millió dolláros) költségvetésből megvalósított helyreállítást követően az üzem ismét teljes kapacitással működik. A helyreállítás nem járt kapacitásbővítéssel, az AV3 nyersolaj-desztilláló üzem az eredeti technológiai teljesítményével tért vissza a termelésbe – írták. Az MTI-hez eljuttatott közleményben a társaság felidézi: a tavaly októberi tűzesetben személyi sérülés nem történt, ugyanakkor az AV3 üzemben jelentős műszaki károk keletkeztek.

A helyreállítás során elbontották, majd újjáépítették a károsodott vasbeton szerkezetet, 27 új nagyteljesítményű szivattyút telepítettek, 8 kilométernyi csővezetéket cseréltek ki, 100 kilométernyi villamoskábelt húztak be, és több mint 1100 szerelvényt építettek be. Emellett helyreállították a kapcsolódó technológiai, villamos és irányítástechnikai rendszereket is. Az újjáépítés során korszerű berendezéseket és műszaki megoldásokat alkalmaztak, az üzemet az American Petroleum Institute (API) vonatkozó szabványainak megfelelő, korszerű tűzvédelmi követelmények figyelembevételével alakították ki.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a tervezett határidőre, rendkívül megfeszített munkával sikerült befejezniük a helyreállítást. Különösen fontosnak nevezte ezt a jelenlegi, globális ellátási zavarokkal terhelt energiapiaci környezetben. Az üzemegység újraindítása tovább növeli a Mol ellátási képességét és erősíti Magyarország valamint az egész régió üzemanyagellátásának biztonságát – tette hozzá.

Advertisement

Rendkívüli teljesítménynek nevezte azt is, hogy az elmúlt egy év során, a Dunai Finomító jelentős kapacitáskiesése mellett is biztosítani tudták az ország folyamatos üzemanyagellátását, és nem kellett üzemanyaghiánnyal szembe nézni. A munka nem ért véget: a biztonságos működés és a hasonló balesetek megelőzése továbbra is elsődleges – fogalmazott a közleményben Hernádi Zsolt. A százhalombattai Dunai Finomító Magyarország egyetlen kőolaj-feldolgozó finomítója, amely 800 hektáron, összesen 55 üzemmel működik. A kőolaj-feldolgozás első lépését a desztillálóüzemek végzik, amelyekben a nyersolajat különböző frakciókra választják szét. A finomítóban három ilyen üzem, az AV1, az AV2 és az AV3 működik.

Az 1972-ben üzembe helyezett AV3 a Dunai Finomító legnagyobb kőolaj-desztilláló üzeme, amely évi mintegy 3,8 millió tonnás feldolgozási kapacitásával a finomító teljes desztillációs kapacitásának közel 47 százalékát biztosítja. Az üzem ezért kulcsszerepet játszik a finomító működésében és a hazai üzemanyagellátásban.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák