Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Mol: ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a Dunai Finomító

Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa, a Mol tartotta az ütemtervet és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot.

Létrehozva:

|

A magyar olajtársaság közleményében arról is beszámolt, hogy a karbantartás második fázisa a tervek szerint október 9-én kezdődik. Emlékeztettek: a Mol eredetileg áprilisra időzítette a 11 üzemet érintő karbantartást, de az üzemanyagpiacon kialakult helyzet miatt csak július végén kezdett hozzá a munkálatokhoz, hogy ezzel is biztosítsa az ország benzin- és gázolajellátását. Azt írták: ez volt a Dunai Finomító történetének eddigi legnagyobb karbantartása: a 8 milliárdos költségvetésű munkálatokban több mint 1200 szakember vett részt. A munkálatok a finomító berendezéseinek mintegy 40 százalékát érintették.  “A nagyleállás egyben Magyarország egyik legösszetettebb ipari műszaki vizsgája volt, hiszen a szükséges karbantartások után a felelős hatóságok is átvizsgálták a berendezéseket” – olvasható a közleményben.

Jelezték: az őszi karbantartás második fázisa október 9-én indul, ennek során további üzemek tervezett nagyjavítását végzik el a szakemberek. A munkálatok befejezése november első harmadára várható. Az üzemek teljes körű karbantartásával a Mol hosszú távon biztosítja a hazai üzemanyaggyártás biztonságát – írták.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.

Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák