

Zöld Közlekedés
Két dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg
Két nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Azt írták, hogy a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes szakaszainak korszerűsítését és tizenkét nyugat-magyarországi vasútállomás infrastruktúrafejlesztését megalapozó tervezés és engedélyeztetés összesen 5,7 milliárd forintból valósul meg. A TIM az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) pályázatain idén nyerte el a két projekt teljes költségvetéséből mintegy 4 milliárd forintot fedező uniós forrást. Az előkészítések megindításának utolsó feltétele teljesült azzal, hogy a kormány nemrégiben a hazai önrész biztosításáról is döntött – tették hozzá. Kifejtették, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja. A sikeres pályázatoknak köszönhetően már több mint 700 milliárd forint értékben valósulnak meg közlekedésfejlesztési projektek e pénzügyi alapból Magyarországon. A CEF forrásai hasznosultak a többi között a Kelenföld-Pusztaszabolcs vonalszakasz korszerűsítésében, a Déli vasúti összekötő híd felújításában, háromvágányosra bővítésében, a Monostori híd megépítésében Komáromnál.
Az idei támogatási döntések teszik lehetővé az elektromos autók hazai gyorstöltő hálózatának kiterjesztését is – jelezték. Úgy folytatták, hogy a Borostyán árufuvarozási folyosót magyar-lengyel-szlovák-szlovén közös kezdeményezésre vette fel az európai vasúti teherkorridorok sorába az Európai Unió. A Fehéroroszország határától a koperi kikötőig vezető vasútvonalak és szolgáltatásaik korszerűsítése tovább erősíti Magyarország pozícióját az észak-déli közlekedési tengelyen. A közép-európai folyosó fontos ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a nyugat-balkáni államokkal. Kiterjedt hazai hálózatának része a felújítás alatt álló Budapest-Kelebia és Rákos-Hatvan szakasz is. A közlemény szerint a GYSEV gondozásában most a vasúttársaság által üzemeltetett Hegyeshalom-Zalaszentiván szakasz korszerűsítésére készül megvalósíthatósági tanulmány. Szombathelyig a tanulmánytervi szintű műszaki tartalmat dolgozzák ki, a vasi megyeszékhelytől délre az engedélyezési tervek készülnek el. A környezetvédelmi engedélyek megszerzésével záruló projekt 3,5 milliárd forintos összköltségének nagyjából hetedét biztosítja a magyar kormány.
Az útvonal fejlesztése hozzájárul a vasúti teherforgalom fellendítéséhez, a kötött pályás áruszállítás vonzóbbá tételéhez, a nagy távolságú közúti fuvarok vasútra tereléséhez – fűzték hozzá. A CEF2 új elemként támogatja a polgári hasznosításra is alkalmas katonai mobilitási projekteket. A tavasszal elnyert forrásból öt dunántúli vasútvonal tizenkét állomásának infrastruktúrafejlesztése startolhat el a MÁV vezényletével. A majdani beruházások a katonai egységek és eszközök hatékonyabb, gyorsabb mozgathatósága mellett a polgári személy- és áruforgalom színvonalának emelését is szolgálják. A 2,2 milliárdos összértékű előkészítés kiadásait közel felerészben az elnyert támogatás finanszírozza. A projekt eredményeként a megvalósíthatósági tanulmány, az építési és környezetvédelmi engedélyek, a kivitelezési tenderdokumentáció is rendelkezésre áll majd – írták. A CEF2 jelenleg nyitott kiírásában többek között e fejlesztés kelet-magyarországi párjához, újabb tizenkét helyszínen tervezett beruházások előkészítéséhez igényel forrást a TIM. A tagállamok szeptember végéig jelezhetik projektötleteiket, a beérkező javaslatok közül 2023 elején választják ki a támogatásra érdemeseket. Ha kedvező döntések születnek, egyebek mellett megépülhet a térségi vonatközlekedést felgyorsító zalaszentiváni deltavágány, és Budapesten megvalósulhat a Gubacsi vasúti híd fejlesztése – áll a tárca közleményében.
mti

Zöld Közlekedés
Beruházás és országos terjeszkedés: így erősít a BYD és az AutoWallis
Tovább bővíti magyarországi kiskereskedelmi és szervizhálózatát a BYD, 2025 negyedik negyedévében öt új helyszínen nyílnak új autó márkakereskedések.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az új helyszínek között szerepel Budapest XIII. kerületében a Pappas Auto által, Debrecenben az AutoWallis által, Kecskeméten és Nyíregyházán a JP Auto által, Székesfehérváron az Autócentrum Szabó által üzemeltett szalonok – adta hírül az alternativenergia.hu. Az új márkakereskedésekben a BYD teljes modellpalettája elérhető lesz. A bejelentés a 2025 első felében megnyílt sikeres márkakereskedések sorát követi, és jól példázza a BYD törekvését, hogy ügyfélkörét a fővároson túl is bővítse. A márka járművei jelenleg Budapesten, Győrben, Pécsett és Szegeden érhetők el. A 2003-ban alapított BYD Auto a BYD multinacionális high-tech cég autóipari leányvállalata, amely tisztán elektromos és plug-in hibrid járművek fejlesztésére összpontosít. A BYD márka 2023 októberében jelent meg konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid járműveivel Magyarországon, fejlődése azóta töretlen. A BYD Auto magyarországi gyártóhely építését kezdte el Szegeden több milliárd eurós beruházással, nemrégiben pedig bejelentette, hogy Budapestre telepíti európai vállalati és fejlesztési központját.
Az AutoWallis a csütörtökön közleményben tájékoztatott arról, hogy a BYD magyarországi partnereként tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autókat gyártó cégével, és megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. Ismertették, hogy a 400 négyzetméter alapterületű BYD autókereskedelmi és szolgáltató központban a kiállítótér mellett helyet kap egy szerviz is. A lépés megfelel az AutoWallis stratégiai céljának, amely szerint az organikus bővülés és akvizíciók mellett üzletfejlesztés útján is tovább kíván növekedni – emelték ki a közleményben. A kelet-magyarországi terjeszkedésre azt követően került sor, hogy az AutoWallis 2023-ban elsőként nyitotta meg a kínai autómárka fővárosi bemutatótermét, majd idén tavasszal a BYD győri értékesítési pontját. Az AutoWallis a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója. Az AutoWallis a közép-kelet-európai régió 17 országában (Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Görögország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen.
Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír 0,3 százalékos gyengülés mellett 163,5 forinton zárt csütörtökön, az árfolyama az elmúlt egy évben 137,5 forint és 184 forint között mozgott.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Sorra pattannak ki a földrengések: különös jelenség zajlik a Dél-Alföldön
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Kazah és azeri nyersanyaggal vált függetlenebbé a MOL – új kőolaj érkezett Horvátországba
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Tisztább levegő, hűvösebb utcák: így változtatja meg a várost a „Sétáló erdő” projekt
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól