

Zöldinfó
Minimalizálja a villanyvilágítás használatát a Nemzetközi Sí Szövetség
Az energiaválság miatt minimalizálja a villanyvilágítás használatát versenyein a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS).
“A lehető legkevesebb reflektort akarjuk használni a napközbeni viadalokon, bár biztonsági okokból és a televíziós közvetítés miatt teljesen nem tudjuk ezt kizárni” – mondta a szövetség szóvivője az alpesi világkupa-sorozat hétvégi, ausztriai rajtja előtt. Arról egyelőre nem esett szó, hogy mi lesz az esti, villanyfényes versenyek sorsa, amelyekre Garmisch-Partenkirchenben, illetve Schladmingban kerülne sor. “Azon dolgozunk, hogy apró változtatásokkal a lehető legtöbbet spóroljuk” – tette hozzá a szóvivő, aki szerint ilyen módosítás lehet a világítás idejének, illetve teljesítményének csökkentése.
mti

Zöldinfó
Fűtés forradalom Szegeden: metángázból zöld hőenergia, évi 1,8 millió köbméter földgáz kiváltásával
Kilenc termálkútból a vízzel együtt kitermelt metán hasznosítására indult projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében Szegeden.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az alternativenergia.hu szerint a beruházás célja a Szegeden működő, távhőt biztosító termálkutakból a vízzel kitermelt metángáz energetikai célú hasznosítása, gázkazánban történő elégetése. A projekt során gázszeparátor berendezéseket telepítenek a szegedi távfűtési rendszer mind a kilenc geotermikus termelő kútjához, a kinyert, tisztított metángáz korszerű, folyamat vezérelt égőfejekkel ellátott gázkazánokban hasznosítják. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése mellett a projekt további hőenergiát biztosít a geotermikus alapú távfűtési rendszer számára azzal, hogy az elégetett gázból származó hővel növeli a betáplált fűtővíz hőmérsékletét.
Az előzetes kalkulációk alapján a projekt évente mintegy 1,8 millió köbméter földgázt vált ki 54 000 gigajoule (GJ) megújuló energiaforrással, évente 27 534 tonnányi szén-dioxidnak megfelelő mennyiségű üvegházhatású gázzal mérsékelve Szeged levegőjének terhelését.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Mérnöki csoda, természetes megoldás: 40 éves a Balaton védőbástyája
-
Otthon1 nap telt el a létrehozás óta
Épületeink energiahasználata a technológiai szemléletváltáson múlik
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Ősi kőzetek árulták el: 410 millió éve vált oxigéndússá a Föld légköre
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás óta
400 km/órás álomvasút és zöld technológia: így formálja át a jövőt az orosz vasútfejlesztés
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Elektromos járművek és szigorú szabályok: így lett Hollandia uniós zöldpélda