

Zöldinfó
Börtönbüntetést kaptak a Vermeer-festménynél tüntető belga klímaaktivisták
Két hónap szabadságvesztésre ítélt szerdán egy holland bíróság két belga klímaaktivistát, aki Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című világhírű festményénél követelte a kőolajfelhasználás azonnali leállítását a múlt héten a hágai Mauritshuis Múzeumban. Az ügyészség szerint akciójuk “túllépett az elfogadhatóság határán”.
Az ügyészség négy hónap börtönbüntetést – ebből két hónap felfüggesztettet – kért az aktivistákra, a bíró azonban enyhébb büntetést szabott, mert úgymond nem akart eltántorítani másokat a tiltakozásuk kifejezésétől. Az elítélteknek a két hónapból csak egyet kell börtönben letölteniük. Két olyan meg nem nevezett aktivista ügyében született ítélet, aki beleegyezett a gyorsított eljárásba. A Just Stop Oil Belgium környezetvédő csoport harmadik tagjának ügyét később tárgyalják. Az aktivisták ellen “rombolás és festmény elleni nyílt erőszak címén emeltek vádat”. Az aktivisták egy hágai klímavédelmi tüntetés után mentek a Mauritshuis Múzeumba, ahol átlépték a flamand festő felbecsülhetetlen értékű alkotását védő korlátot. Egyikük a kezét a kép melletti falfelülethez ragasztotta, egy másik pedig – Just Stop Oil feliratú pólóban – a homlokát ragasztotta a festményt védő üveglaphoz. A harmadik sűrített paradicsomlevest öntött a nyakába, majd videófelvételt készített. A felvételen látható aktivisták azt hangoztatták, hogy az olajfestményt erős üveg védi, a gyermekek jövőjét azonban nem védelmezi senki sem.
Az akcióban a 17. századi remekmű nem sérült meg, a védőüveget azonban ki kellett cserélni, és a vádirat szerint más kisebb károk is keletkeztek. A festmény másnap már visszakerült a helyére. Az ügyészség szerint az aktivisták célja, bármilyen fontosnak is tartják ők azt, nem igazolja az ilyen eszközöket. “A múzeumok falán lógó festmények mindannyiunk örömét szolgálják, nem arra valók, hogy aktivisták céljaikra használják ki azokat” – hangoztatta az ügyészség.
mti

Zöldinfó
Jönnek a napviharok? Új magyar kutatás segíthet megvédeni a műholdakat és az áramhálózatot
Egy új, nemzetközi adatokra épülő magyar kutatási projekt segíthet jobban megérteni, hogyan hatnak a Napból érkező energiakitörések a Föld mágneses környezetére.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az űridőjárással összefüggő fizikai folyamatok kutatásával foglalkozó projekt indult a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban (FK) az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával – közölte az alternativenergia.hu. A tájékoztatás szerint a HUN-REN Wigner FK munkatársai a SWIFT projekt (Solar wind impact on turbulent dynamics of the terrestrial magnetosphere-ionosphere system) keretében folytatják a napfizikai jelenségek földi mágneses környezetre gyakorolt hatásának tanulmányozását. A kutatást az ESA pályázatán elnyert támogatásból indították el, és a vizsgálatokhoz több nemzetközi, Föld körül keringő űrmisszió mérési adatait használják fel. Felidézték, hogy a HUN-REN Wigner FK Űrfizikai Csoportja idén támogatást nyert az ESA-tól az űridőjárást közvetlenül formáló jelenségek kutatásával foglalkozó projekt elindítására. Ennek során a magyar kutatók olyan fizikai folyamatokat vizsgálnak, amelyek alapvető szerepet játszanak a Napból, közvetlenül pedig a napszélből származó energia eljutásában a Föld közvetlen környezetébe.
A projektben különös figyelmet kap a bolygóközi mágneses és a geomágneses erővonalak összekapcsolódásának, a turbulens plazmafizikai jelenségeknek, valamint a földközeli plazmában kialakuló elektromos áramoknak a vizsgálata, illetve ezek egymással való kapcsolatának tanulmányozása. A vizsgálatokhoz több nemzetközi, Föld körül keringő űrmisszió – köztük a NASA által indított MMS és Themis, valamint az ESA által felügyelt Cluster és Swarm – mérési adatait használják fel a kutatók. A várható eredmények nemcsak az űridőjárás előrejelzését tehetik pontosabbá, de hozzájárulhatnak más területeken (asztrofizika, folyadékdinamika vagy a fúziós reaktorok tervezése) zajló kutatások sikeréhez is – áll a közleményben. A napkitörések esetenként komoly kockázatot jelenthetnek a műszaki és infrastrukturális hálózatokra és az emberre, ugyanakkor a veszélyek előrejelzésével csökkenthető a várható veszteségek mértéke – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy erre emlékeztet a 19. század közepén bekövetkezett, Carrington-eseményként ismert geomágneses vihar is. Akkor “csak” a távírók szikráztak, manapság azonban már az elektromos hálózatok, a földi csővezeték-hálózatok jelentős része, a GNSS (Global Navigation Satellite System) rendszerek, az űreszközök is károsodhatnak egy-egy geomágneses vihar miatt.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Bécsben jön a palackbetétdíj, de a szakértők a többutas megoldást ajánlják
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Támogatás hajtja az e-autók robbanásszerű terjedését hazánkban
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái