

Zöldinfó
Szakértő: az árkorrekció ellenére a földgázárak továbbra is nagyon magasak
Az elmúlt egy-másfél hónapban volt egy árkorrekció a földgázpiacon, de az árszintek továbbra is nagyon magasak – jelentette ki a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Hortay Olivér rámutatott, hogy az elmúlt napokban is 120 eurót kellett fizetni egy megawattóra földgázért az irányadó holland gáztőzsdén, miközben két évvel ezelőtt 15 euró volt az ár, sőt a koronavírus-járvány előtt 10 euró alatt is elérhető volt a földgáz. Úgy vélte, a magas árakon túl még nagyobb kihívás a vállalatok szempontjából az árak változékonysága: az európai energiapiac teljesen kiszolgáltatottá vált a kereskedőknek és az időjárásnak, ezért nem lehet tervezni, nem tudható, hogy a következő hónapokban nő vagy csökken a földgázár, mert az külső tényezők függvénye. A szakértő szerint mindez nem kedvez az új beruházásoknak, az energiaigényes ágazatokban pedig a tevékenységek korlátozását, a termelés leállítását hozza, esetleg a termelés átvitelét más országokba. Az egyik vezető nemzetközi tanácsadó cég elemzése alapján néhány év múlva az EU nettó exportőrből nettó importőrré válhat a személygépjárművek esetén, vagyis jelentősen csökkenne az unió nemzetközi súlya ezen a téren is, miközben az iparág nemcsak gazdaggá tette Nyugat-Európát, de az egyik legnagyobb foglalkoztató is, ami súlyos dolgokat vetíthet előre – jegyezte meg.
A közös uniós gázbeszerzéssel kapcsolatban Hortay Olivér elmondta: rövidtávon nem várható a földgázárak mérséklődése, mert az energiahiány okozza a folyamatos áremelkedést, ezt a hiányt pedig a közös beszerzés sem fogja enyhíteni. Ugyanakkor közép- és hosszútávon lehet valamekkora hatása az árakra, amennyiben jól működik.
mti

Zöldinfó
Jönnek a napviharok? Új magyar kutatás segíthet megvédeni a műholdakat és az áramhálózatot
Egy új, nemzetközi adatokra épülő magyar kutatási projekt segíthet jobban megérteni, hogyan hatnak a Napból érkező energiakitörések a Föld mágneses környezetére.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az űridőjárással összefüggő fizikai folyamatok kutatásával foglalkozó projekt indult a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban (FK) az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával – közölte az alternativenergia.hu. A tájékoztatás szerint a HUN-REN Wigner FK munkatársai a SWIFT projekt (Solar wind impact on turbulent dynamics of the terrestrial magnetosphere-ionosphere system) keretében folytatják a napfizikai jelenségek földi mágneses környezetre gyakorolt hatásának tanulmányozását. A kutatást az ESA pályázatán elnyert támogatásból indították el, és a vizsgálatokhoz több nemzetközi, Föld körül keringő űrmisszió mérési adatait használják fel. Felidézték, hogy a HUN-REN Wigner FK Űrfizikai Csoportja idén támogatást nyert az ESA-tól az űridőjárást közvetlenül formáló jelenségek kutatásával foglalkozó projekt elindítására. Ennek során a magyar kutatók olyan fizikai folyamatokat vizsgálnak, amelyek alapvető szerepet játszanak a Napból, közvetlenül pedig a napszélből származó energia eljutásában a Föld közvetlen környezetébe.
A projektben különös figyelmet kap a bolygóközi mágneses és a geomágneses erővonalak összekapcsolódásának, a turbulens plazmafizikai jelenségeknek, valamint a földközeli plazmában kialakuló elektromos áramoknak a vizsgálata, illetve ezek egymással való kapcsolatának tanulmányozása. A vizsgálatokhoz több nemzetközi, Föld körül keringő űrmisszió – köztük a NASA által indított MMS és Themis, valamint az ESA által felügyelt Cluster és Swarm – mérési adatait használják fel a kutatók. A várható eredmények nemcsak az űridőjárás előrejelzését tehetik pontosabbá, de hozzájárulhatnak más területeken (asztrofizika, folyadékdinamika vagy a fúziós reaktorok tervezése) zajló kutatások sikeréhez is – áll a közleményben. A napkitörések esetenként komoly kockázatot jelenthetnek a műszaki és infrastrukturális hálózatokra és az emberre, ugyanakkor a veszélyek előrejelzésével csökkenthető a várható veszteségek mértéke – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy erre emlékeztet a 19. század közepén bekövetkezett, Carrington-eseményként ismert geomágneses vihar is. Akkor “csak” a távírók szikráztak, manapság azonban már az elektromos hálózatok, a földi csővezeték-hálózatok jelentős része, a GNSS (Global Navigation Satellite System) rendszerek, az űreszközök is károsodhatnak egy-egy geomágneses vihar miatt.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Megkezdődött a vízpótlás a gemenci erdőben a Duna árhulláma nyomán
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta
Magyarország első önellátó naperőműve indul – teljesen független a hálózattól
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Bécsben jön a palackbetétdíj, de a szakértők a többutas megoldást ajánlják
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Támogatás hajtja az e-autók robbanásszerű terjedését hazánkban
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Ősi erdők, fosszíliák és évszázados fák – Bécs rejtett természeti csodái