Zöldinfó
Románia amerikai hitelből készül bővíteni atomerőművét
Románia az amerikai US Exim Bank hárommilliárd dolláros hiteléből készül finanszírozni a cernavodai atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának a megépítését – közölte az Agerpres hírügynökség.
A hitelnyújtás szándéknyilatkozatait az egyiptomi Sarm-es-Sejkben zajló klímakonferencián nyújtotta át szerdán Reta Jo Lewis, az US Exim Bank elnöke Virgil Popescu román energiaügyi miniszternek. Az eseményen Klaus Iohannis román államfő, valamint az Egyesült Államok elnökének a klímaügyi megbízottja, John Kerry is részt vett. Az egyik szándéknyilatkozat egy ötvenmillió dolláros hitelről szól, amelyből az előkészítési munkálatok második szakaszát finanszíroznák, a második egy hárommilliárd dolláros hitelről, amelyet az erőműbővítés harmadik szakaszára, a tényleges építkezésre fordítanának. “Szükségünk van az energiabiztonságra, de ez csakis akkor lehetséges, ha rendelkezésünkre áll az energia” – jelentette ki Iohannis. Hozzátette: a beruházás lehetővé teszi Románia energetikai függetlenségét, és segíti az országot a zöld energiára való áttérésben, hiszen lehetővé teszi a fosszilis üzemanyagok kiváltását. John Kerry azt hangsúlyozta: nem lehet 2050-ig elérni a klímasemlegességet anélkül, hogy az atomenergia is része legyen az energiamixnek.
Nicolae Ciuca miniszterelnök a közösségi oldalán közölt bejegyzésben méltatta a romániai atomerőmű-bővítés finanszírozására vonatkozó fejleményt. Kijelentette: az amerikai finanszírozás megközelítőleg a harmadrészét biztosítja a két új erőműblokk felépítési költségeinek, a fennmaradó kétharmad részt más forrásokból kell előteremteni. Mint részletezte: a cernavodai atomerőmű bővítése három fázisban történik. Az első, előkészítő fázisnak a jövő év első negyedében kell befejeződnie. A második előkészítő szakasz 2023 márciusában-áprilisában kezdődik, és 2025 őszéig tart. A harmadik szakasz, amely során ténylegesen megépülnek az új blokkok, 2030-ban fejeződik be – közölte a kormányfő. Nicolae Ciuca azt is megemlítette, hogy az atomerőmű-bővítéssel Románia környezetkímélő technológia alkalmazásával tesz jelentős lépéseket az energetikai függetlenség felé, és ezzel csökkenti károsanyag-kibocsátását. Azt is hangsúlyozta, hogy a hitel újabb bizonyítéka annak a szoros kapcsolatnak, amely Románia és az Amerikai Egyesült Államok között a 25 évi stratégiai partnerség során alakult ki.
mti
Zöldinfó
A szőlőkabóca elleni védekezés a kulcs a súlyos betegség megállításában
Tavaszi lépések a szőlő aranyszínű sárgaság betegség ellen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Napjaink egyik legsúlyosabb szőlőbetegsége, a szőlő aranyszínű sárgaság, komoly gazdasági károkat okozhat – ismertette az alternativenergia.hu. A betegség elleni védekezés legfontosabb eszköze a terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca elleni hatékony fellépés. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők és a hobbikertek tulajdonosainak figyelmét a tavaszi munkálatok fontosságára: a metszés, majd a nyesedék megsemmisítése és a lemosó permetezés fontos szerepet játszhatnak az ültetvények védelmében. A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget hazánkban már 18 vármegyében és 21 borvidéken igazolta a Nébih laboratóriuma. A fitoplazma-fertőzés jelenleg Zala és Veszprém vármegyében a legsúlyosabb. A betegség megelőzésének alapja a hatóság által ellenőrzött, minőségtanúsított szaporítóanyag vásárlása és ültetése. A prevenció, valamint a fertőzés visszaszorításának legfontosabb eszköze pedig a kórokozót terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni hatékony védekezés. A Nébih ezúttal a tavasszal szükséges teendőket foglalja össze a hatékony védekezéshez.
Ne maradjon el a tél végi metszés. Ilyenkor el kell távolítani a kórokozókkal és kártevőkkel fertőzött növényi részeket, például a vesszőkön vagy a támrendszeren maradt penészes fürtöket, a sérült, fagykárosodott, valamint a baktériumos vagy gombás fertőzés következtében elszáradt vesszőket és ágakat. A szőlőtőke tövénél és a törzsön megjelenő fölösleges alany vagy nemesfajta-vesszőket szintén maradéktalanul ki kell szedni. Metszeni általában akkor célszerű, amikor a nappali hőmérséklet nem süllyed 0°C alá, amire a kora tavaszi hónapokban már számtalan alkalom adódik. A tavasz eleji metszésnél kiemelten fontos a keletkező nyesedék összegyűjtése és megsemmisítése, mivel a kabócák tojás alakban a szőlő kétéves részein, a kéreg alatt telelnek át, és a nyesedéken keresztül tovább terjedhetnek az ültetvényben. A lemetszett fás részeket a vonatkozó tűzrendészeti előírások betartásával célszerű elégetni vagy finom aprítást követően a talajba dolgozni. A tél végi lemosó permetezés a fás részeken telelő kabócatojások (más károsítókkal együtt) gyérítésében is szerepet játszik.
Az amerikai szőlőkabóca lárváinak kelése az időjárástól és az ültetvény fekvésétől függően május közepétől július elejéig tart, ezért május elejétől fontos a szőlő alsó leveleinek fonáki részén a kelő lárvák megfigyelése. A tenyészidőszak elején, a zöldmunkák során célszerű eltávolítani a tőke alsó részén és a törzsből kinövő fölösleges hajtásokat, lehetőleg még a növényvédelmi kezelések előtt. Ezt a műveletet az ültetvényben rendszeresen ismételni kell.
A Nébih felhívja a figyelmet növényvédelmi előírások betartására. Továbbá kéri, hogy a betegség gyanúját haladéktalanul jelentsék a hatóságoknak, tekintettel arra, hogy az aranyszínű sárgaság fitoplazma bejelentési kötelezettség alá tartozó, zárlati károsító. A betegséggel és az ellene való védekezéssel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaAdócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
