Zöld Energia
Jelentős beruházási támogatásokhoz jutott a PannErgy
A PannErgy Nyrt. a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv két pályázatában csaknem 2,6 milliárd forint beruházási támogatáshoz jutott – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
A főváros közelében épülő geotermikus termelőkút lemélyítéséhez több mint 1,6 milliárd forintot, a Miskolci Geotermikus Projekt harmadik geotermikus termelő kútjának lemélyítéséhez pedig majdnem 995 millió forintot kaptak a Technológiai és Ipari Minisztériumtól (TIM). A borsodi megyeszékhelyen a 2023-2024-es fűtési szezonra érhet véget a fejlesztés, amely akár 20 százalékkal növelheti a kapacitást. Budapest mellett 2024-ben kezdődhetnek a munkálatok, az új termelőkút egy komplex geotermikus hőellátó rendszer részeként működhet majd – írták. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a támogatási szerződéseket még nem kötötték meg, a támogatások lehívásának feltételei szintén nem teljesültek, a nagyobbikhoz pedig egyelőre banki finanszírozás sincs. A projektek alakulása emiatt egyelőre bizonytalan, a folytatásról nyilvános tájékoztatásokban számolnak majd be.
A PannErgy Nyrt. idén 3,25-3,35 milliárd forint konszolidált EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) vár. Az első félévben javuló eredményekről számoltak be, egy év alatt a konszolidált nettó eredményük 664 millió forintról 732 millió forintra, árbevételük 3,444 milliárd forintról 3,686 milliárd forintra nőtt. Az elsődlegesen megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó PannErgy a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 1200 forinton zártak, árfolyamuk 1 éven belül 830 és 1240 forint között változott.
Kép: pannergy.com
Zöld Energia
Mi történik a félbemaradt napelemes projektekkel? Egyre nagyobb a bizonytalanság.
A szakmai szövetség szerint sürgős állami beavatkozás nélkül több száz család maradhat napelem nélkül, miközben még támogatási összegek visszafizetésére is kötelezhetik őket.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Súlyos helyzet alakult ki a 2021-ben indított lakossági napelemes pályázatok körül: a szakmai szervezetek szerint több száz, de akár ezer feletti háztartás is elveszítheti az elnyert támogatását, miközben olyan összegek visszafizetésére kötelezhetik őket, amelyeket valójában soha nem kaptak meg, írja az alternativenergia.hu. A probléma hátterében a napelemes piac elmúlt években bekövetkezett összeomlása, a kivitelező cégek csődhulláma és az elhúzódó pályázati adminisztráció áll. Az érintett támogatási program az RRF-6.2.1 jelű lakossági pályázat, amelyet az Európai Unió Helyreállítási Alapjának forrásaiból indítottak. A program célja az volt, hogy családi házak tulajdonosai támogatással telepíthessenek háztartási méretű napelemes rendszereket. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) adatai szerint összesen 33 700 pályázat érkezett be, amelyek közül mintegy 23 ezer projekt már sikeresen lezárult. A fennmaradó közel 10 ezer pályázat azonban még mindig nincs teljesen lezárva, miközben a beruházások befejezésének határideje június 15-én lejár. A legnagyobb problémát azok az esetek jelentik, ahol az eredetileg megbízott kivitelező időközben csődbe ment, eltűnt vagy fizetésképtelenné vált. Sok család ezért új kivitelezőt szeretett volna bevonni a projekt befejezéséhez, azonban ehhez a pályázat kezelőjének jóváhagyása szükséges. Számos esetben ezt a jóváhagyást nem kapták meg, különösen akkor, ha az első kivitelező már felvette a támogatás egy részét előlegként.
A rendszer jelenlegi szabályai szerint ugyanis a kivitelezőváltás csak akkor engedélyezhető, ha a korábban kifizetett előleget visszafizetik. Ez azonban gyakran lehetetlen, hiszen a csődbe ment cégek nem rendelkeznek a szükséges forrásokkal. Így előfordulhat, hogy a támogatást elnyerő családoknak kellene visszafizetniük olyan több százezer forintos összegeket, amelyek valójában soha nem kerültek hozzájuk.
A helyzetet tovább nehezítette a pályázat lebonyolításának átszervezése. A program kezelését korábban az ÉMI Nonprofit Kft. végezte, majd 2025 végén a feladatot a Nemzeti Fejlesztési Központ és a Helyreállítási Terv Végrehajtásáért Felelős Főigazgatóság vette át. A szakma szerint az átállás tovább lassította az amúgy is nehézkes ügyintézést, így sok kérelem még mindig elbírálásra vár.
Az MNNSZ szerint a helyzet még kezelhető lenne, de ehhez gyors kormányzati döntésekre van szükség. A szövetség azt javasolja, hogy az állam automatikusan engedélyezze a kivitelezőváltást minden érintett pályázónak, és biztosítsa a szükséges forrásokat a korábban kifizetett előlegek pótlására. Korábban már volt példa hasonló megoldásra, amikor több száz projektet sikerült így megmenteni.
A szakmai szervezet azt is sürgeti, hogy a kormány hosszabbítsa meg legalább egy hónappal a pályázat teljesítési határidejét. Bár egy átlagos háztartási napelemes rendszer telepítése mindössze néhány napot vesz igénybe, a jelenlegi határidőig már fizikailag sem lehet befejezni az összes elakadt beruházást. Emellett a hálózati engedélyezési folyamatok gyorsítására is szükség lenne. A mostani válság egyben rávilágít a magyar lakossági napelemes piac elmúlt éveinek problémáira is. Magyarország 2022-ig az egyik leggyorsabban növekvő napelemes piac volt Európában, a telepített kapacitás jóval meghaladta a korábbi kormányzati előrejelzéseket. A növekedést azonban nem követték megfelelő hálózatfejlesztések, ezért a kormány 2022 őszén korlátozta az új rendszerek hálózati visszatáplálását.
A váratlan intézkedések, a szaldóelszámolás fokozatos kivezetése és a szabályozási bizonytalanság jelentősen visszavetette a lakossági beruházási kedvet. Sok kivitelező vállalkozás gyakorlatilag egyik napról a másikra maradt megrendelések nélkül, miközben az RRF-pályázatokból származó bevételek az adminisztratív akadályok miatt késve vagy egyáltalán nem érkeztek meg.
A következmények most láthatók igazán: számos vállalkozás csődbe ment, félbehagyott projekteket hagyva maga után. Ennek eredményeként több száz vagy akár több mint ezer család kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem készül el a napelemes rendszere, elveszíti a támogatást, és még visszafizetési kötelezettséggel is szembesülhet.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára
