Zöldinfó
A klímaváltozásra és az energiaválságra adott válaszokat vizsgáló kutatásban vesz részt az SZTE
A klímaváltozásra és az energiaválságra adott válaszokat vizsgáló nemzetközi kutatásban vesz részt egyetlen kelet-közép-európai intézményként a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint az Európai Unió Phoenix-projektje azt vizsgálja, milyen válaszokat adhatunk a klímaváltozás és az energetikai válság okozta kihívásokra. A kilenc országban zajló kezdeményezés egyetlen résztvevője a kelet-közép-európai térségben az SZTE, amely Szegeden és a Balaton régiójában végez kutatásokat. A Phoenix-projekt célja az összes érintett érdekeinek, hozzáállásának felmérése és megjelenítése. A kutatás feltárja, hogy az adott régió lakosai, döntéshozói és gazdasági szereplői mennyire nyitottak azokra a változásokra, amelyek az energiaválság és a klímaváltozás kapcsán várhatóak. A tanulmány kilenc uniós ország konzorciumával, tizenegy régióban, különböző témakörökre fókuszálva gyűjti össze a véleményeket, és a jövőre vonatkozó ajánlásokat fogalmaz meg.
A kutatás első szakaszában a természeti környezetben fellelhető lehetőségeket, a természeti kincsek megítélését, sebezhetőségét és felhasználási módjait vizsgálják. A munka egy bárki által kitölthető kérdőíves felméréssel, valamint célzott interjúkkal indult el. A kutatók igyekeznek feltárni, hogy az egyes országokban a helyi társadalom milyen irányokba szeretne fejlődni az energetika, a környezetvédelem és általában a fenntarthatóság területén. A magyarországi mintaterületeken két fókuszt határoztak meg: Szegeden az energetika, a geotermikus energia és az alternatív fűtési módszerek, a Balaton térségében a helyi élelmiszer-termelés és -ellátás kerül a középpontba a felmérés során.
A cél a fenntartható jövő, a dekarbonizáció, az energetikai átállás több megújuló és kevesebb fosszilis energiafelhasználással, egy sokkal megbízhatóbb, kiszámíthatóbb rendszer kialakítása. A több fázisból felépülő projekt végén a konkrét akciótervhez is felhasználható összegző értékelést 2024 januárjában nyújtják be a kutatók az Európai Unió döntéshozóinak.
Zöldinfó
Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.
A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
