Zöldinfó
A Balaton már nem ugyanaz a tó – melegszik, algásodik, és szúrós hínárok lepik el
Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben, a vízben fellépő hőhullámok pedig gyakoribbá és intenzívebbé váltak.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A klímaváltozás nemcsak a vízmelegedést hozta el: megbillenhet az évszakos ciklusokra épülő ökoszisztéma, nő az oxigénhiányos időszakok és az algavirágzások kockázata, és megjelennek a melegkedvelő, inváziós növényfajok is – írja az alternativenergia.hu.
Melegedő víz és erősödő hőhullámok — a klímaváltozás balatoni valósága
Amikor az éghajlatváltozás hatásait vizsgáljuk, kulcsfontosságú megismernünk a múltbeli folyamatokat, hiszen ezek határozzák meg a jelent és vetítenek árnyékot a jövőre. Csak akkor érthetjük meg, milyen irányba halad a Balaton ökoszisztémája, ha világos képünk van arról, hogyan változott a tó vízhőmérséklete az elmúlt évtizedekben.
A közvetlen mérési és műholdas adatok aggasztó képet mutatnak, és sajnos alátámasztják a terepi munkáink során tapasztaltakat. Míg a Balaton vizének hőmrséklete az elmúlt 150 évben, egészen az 1980-as évekig viszonylag stabil volt – az éves hőmérséklet változása kisebb nagyobb ingadozásokkal, de átlagban relatíve stabil maradt 120 éven át –, addig az elmúlt két-három évtizedben a melegedés üteme felgyorsult.
A 21. században a Balaton évente átlagosan 0,07 °C-kal melegedett, ami azt jelenti, hogy ma, 2025-ben a tó vize átlagosan 1,7 °C-kal melegebb, mint 2000-ben volt. Feltűnő továbbá, hogy a hőmérséklet-növekedés sem időben, sem térben nem volt egyenletes. A téli hónapokban ez a melegedés kétszer-háromszor intenzívebbnek bizonyult (évi 0,14 °C−0,21 °C), míg a nyári időszakban a víz az átlagnál lassabban (évi 0,03 °C) melegedett. A 21. században február bizonyult a leggyorsabban melegedő hónapnak, miközben május volt az egyetlen, amelyben az elmúlt 25 év során trendszerű lehűlés volt megfigyelhető. Ez a melegedési tendencia önmagában is eléggé aggasztó, de együttesen azt is jelenti, hogy ha ez a folyamat folytatódik, az évszakok hőmérsékleti tagoltságának csökkenésével a vízi élővilág szezonális ciklusai is feborulhatnak, ami katasztrofális következményekkel járhat a tavi ökoszisztéma egészére nézve.
Adatainkból az is szembetűnő, hogy a hőhullámok egyre inkább a Balaton új normájává válnak. A tudományos meghatározás szerint vízhőmérsékleti hőhullámnak azt az időszakot tekintjük, amikor a tó vízhőmérséklete legalább öt egymást követő napon meghaladja azt a hőmérsékleti szintet, amit a 19. század végi mérések alapján az adott napok legmelegebb 10%-ában tapasztaltak.
A Balaton térségében évről évre több ilyen hőhullámot figyelhetünk meg: a kilencvenes évek óta évtizedenként átlagosan egy új hőhullám jelent meg az addig megszokott évi kettő mellett. Emellett a hőhullámok időtartama is jelentősen megnőtt: évente átlagosan 2,7 nappal hosszabbodtak, és az utóbbi években az éves összesített hosszúságuk már meghaladta a 100 napot is. Hogy a komfortérzetünket végképp szertefoszlassuk: nemcsak gyakoribbak és hosszabbak ezek az időszakok, hanem melegebbek is. A Balaton vízhőmérséklete hőhullám idején ma már átlagosan 6 fokkal melegebb, mint amit ugyanazon a napon mértünk volna a 19. század végén. Ez a különbség a múlt század közepén még csak 4 fok volt.
A melegedés ökológiai hatásai
A Balaton egy sekély tó, és éppen emiatt kiemelten érzékeny édesvízi rendszer, amely évtizedek óta küzd az éghajlatváltozás egyre nyilvánvalóbb hatásaival. Bár a többség számára elsősorban a nyári pihenés egyik legismertebb magyarországi helyszíne, ez az ökoszisztéma eddig is sokrétű hatásoknak volt kitéve, amelyek mind fizikai, mind kémiai és biológiai folyamatait érintették. Az éghajlatváltozás azonban alapjaiban változtathatja meg az évezredek alatt kialakult érzékeny egyensúlyt. Míg mi a parton napozunk vagy csónakázunk, a tó vizében lassú, de drámai változások zajlanak, komolyan formálva a Balaton jövőjét.
Gyakoribb oxigénhiányos időszakok
A víz felmelegedésének egyik legközvetlenebb hatása a Balaton oxigénellátottságának megváltozása. A sekély tavak kis víztömegük miatt általában könnyen átkeverednek, ezért oxigénnel többnyire jól ellátottak. Bár időszakonként korábban is megfigyelhető volt bennük rétegződés, ez inkább kivételnek számított. Az éghajlatváltozás azonban meghosszabbítja e rétegződési időszakok időtartamát és növeli intenzitásukat, így a Balatonban is gyakrabban fordulhatnak elő oxigénhiányos időszakok. A hőhullámok, amelyeket nemcsak a meleg, hanem a magas napsugárzás és a gyenge szél is jellemez, még a viszonylag sekély tavakban is oxigénhiányt alakíthatnak ki. Ezek az oxigénhiányos állapotok jelentősen befolyásolják a tavak tápanyagkörforgását, és szélsőséges esetekben nagyobb élőlénypusztuláshoz is vezethetnek.
Felboruló vízháztartás
Az éghajlatváltozás másik közvetlen és egyértelmű hatása a tó vízháztartásának felborulása. Ahogy a tó vize melegszik, úgy nő a párolgás mértéke is. Ez különösen nyáron lehet jelentős, amikor a csapadék mennyisége gyakran nem tudja pótolni a vízveszteséget. Ez azt jelenti, hogy még változatlan vízutánpótlás mellett is jelentősen csökkenhet a Balaton vízszintje.
Az éghajlatváltozás által kiváltott hőmérséklet-növekedés, az alacsonyabb vízszint és a tápanyag-ellátottság növekedése együttesen elsősorban a tavak algásodásának (eutrofizálódásának) kedvez. Párhuzamos kutatások már kimutatták, hogy a Balaton felmelegedése megnöveli a vízben az üledékből kioldódó tápanyagok (pl. foszfát) koncentrációját. Ez a tápanyagdúsulás a felmelegedéssel kombinálva jelentősen felerősítheti az eutrofizáció kockázatát (emlékezzünk csak a 2019-es balatoni algásodásra : BLKI). Pillanatnyilag az algásodás fokozódásának van a legnagyobb esélye, ami merőben befolyásolhatja a Balaton turisztikai vonzerejét.
A változások nyertese: a parti növényzet
Adataink jól mutatják, hogy az éghajlatváltozásnak kiemelkedő hatásai lesznek a sekély parti zónában. A vízszint csökkenésének itt lesznek a leglátványosabb következményei, hiszen az alacsonyabb vízszint kedvez a nádasok terjedésének a felszabaduló területeken. Kutatásaink kimutatták, hogy a Balaton vízszintje és a sekély parti zóna nádasai között szoros, negatív kapcsolat van: alacsonyabb vízállásnál több és kiterjedtebb nádasa lehet a Balatonnak, ahol fittebb növények lesznek találhatóak.
Szúrós meglepetés a fürdőzőknek
A víz felmelegedésének is lehetnek közvetlen hatásai: ami egyes fajok számára kedvező, másoknak komoly élőhelyvesztést jelenthet. A gyors melegedés ugyanis fokozott stresszt ró a vízinövényekre is. Minden fajnak megvan a maga hőoptimuma, vagyis az a hőmérséklet-tartomány, amelyben a legjobban növekszik, fejlődik és szaporodik.
A Balaton esetében ez a tartomány a legtöbb őshonos vízinövényfaj számára 22–26 °C körül mozog. Ahogy azonban a nyári vízhőmérsékletek egyre gyakrabban és tartósabban meghaladják ezt az optimumot (a 30–32 °C-os hőmérsékletek már nem ritkák a parti zónában), a növények közötti verseny is átalakul. Azok a fajok, amelyek jobban tűrik a magasabb hőmérsékletet, előnybe kerülnek. Ilyen például az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) vagy a nagy tüskéshínár (Najas marina), amelyek szúrós levelűek, és pl. a tócsagaz jól viseli az oxigénszegény vizeket is. Ez a változás nemcsak az limnológusoknak lesz feltűnő – a fürdőzők számára is egyre inkább „kézzel és lábbal fogható” élménnyé válhat, ugyanis egyre nagyobb területeken jelenhetnek meg ezek a kellemetlenebb hínárfajok, így a fürdés is „szúrós” kihívást jelenthet.
Azonban a fürdőzőkön túl ez az átalakulás jelentős mértékben befolyásolhatja az ökoszisztéma állapotát. A faji sokszínűség csökkenése felboríthatja a kialakult egyensúlyt, ugyanis a növények eltűnése önmagában is súlyos probléma, de a vízi ökoszisztémákban a növények egyúttal nagyon specifikus élőhelyek is (minden egyes növény olyan, mint egy lakótelep – élőlények ezrei kötődnek egy egyedhez), amelyek eltűnése kaszkádszerű rendszerösszeomláshoz vezethet.
Csavarhínár, moszatpáfrány — nyerésben a jövevények
A Balaton vízének folyamatos felmelegedése nemcsak az őshonos fajokra ró nyomást, hanem kaput is nyit a melegkedvelő, idegenhonos növényfajok előtt. E lehetséges folyamat egyik figyelmeztető példája a közönséges csavarhínár (Vallisneria spiralis), amely 1998-ban jelent meg a Balatonban, és azóta fokozatosan meghódította a nyugati medencéket. 2024-re már mintegy 40 kilométer hosszú partszakaszon volt jelen, beleértve a teljes Keszthelyi-medencét, a Szigligeti-medence nagyobb részét és a Szemesi-medence nyugati térségeit. Ez a mediterrán eredetű faj az enyhe teleknek, a hosszabb vegetációs időszaknak és a víz magasabb nyári hőmérsékletének köszönhetően ideális környezetet talált a tóban – olyannyira, hogy helyenként (különösen kikötőkben és azok környékén) tömeges állományokat alkot.
Ez a tendencia azonban nem áll meg a csavarhínárnál. A Hévízi-tó meleg vizű kifolyóját 95%-ban kitevő szubtrópusi és trópusi eredetű növényfajok közül bármelyik alkalmas lehet arra, hogy hasonló módon betelepüljön a Balatonba, ha a körülmények tovább kedveznek neki. Az ilyen idegenhonos fajok gyors terjedése alapjaiban változtathatja meg a tó ökoszisztémáját: kiszoríthatják az őshonos fajokat, módosíthatják a táplálékláncokat és megváltoztathatják az élőhelyek szerkezetét.
A Balaton jövője a kezünkben van?
A bemutatott kutatási eredmények nem csupán tudományos adatok, hanem vészjelzések. A klímaváltozás globális kihívás, de hatásainak mérséklésében és az alkalmazkodásban helyi szinten is sokat tehetünk; a kidolgozható stratégiákhoz pedig ez a tudás felbecsülhetetlen értékű. Ha a Balaton vízének hőmérséklete továbbra is emelkedik, az egyre inkább mediterrán, sőt szubtrópusi mintázatokat követő ökológiai viszonyokat teremthet. Ebben az új világban a jövő vízinövényei között már nem feltétlenül a ma megszokott fajok lesznek többségben, hanem olyan közösségek alakulhatnak ki, amelyekhez sem az élővilág, sem az emberi használat nincs hozzászokva.
A Balaton növényvilága – és tágabb értelemben az egész ökoszisztéma – igyekszik alkalmazkodni a változó körülményekhez, de a változások gyorsasága és összetettsége miatt egyre több kérdés merül fel: Mely fajok maradnak fenn? Hogyan változik a tó látványa és használhatósága? És legfőképpen: hogyan segíthetünk megőrizni tavunkat a következő századok számára?
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az éghajlatváltozásra, mint egy távoli jövőben bekövetkező eseményre. Cikkünk azonban jól mutatja, hogy különösen az elmúlt 25 évben mennyire megváltozott a helyzet, sokszor anélkül, hogy erre tudatosan felfigyeltünk volna.
Mérések a vízből és az űrből
A Balatonról szerzett tudásunk egyik legfontosabb forrása a tó havi rendszerességű állapotfelmérése, amelyért köszönet illeti a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KÖDUVIZIG) munkatársainak áldozatos munkáját. Azonban a havi néhány mérési pont nem elegendő egy közel 600 km2 kiterjedésű víztest hődinamikájának és területi változatosságának megbízható feltérképezéséhez. Ezért jobb térbeli és időbeli felbontású adatsorok keresése közben a távérzékelés felé fordultunk.
Szerencsére az optikai műholdak szenzorai a fényhullámhossz-tartomány infravörös részét is regisztrálják, amely adatokat megfelelő módszertannal hőképekké lehet alakítani. Elsősorban a nagy archívummal rendelkező műholdprogramok felvételeit, valamint interpolált országos meteorológiai adatokat használtunk fel az elmúlt időszak vízhőmérsékleteinek rekonstruálásához.
A műholdas távérzékelés (angolul remote sensing) napjainkra a kutatás egyik nélkülözhetetlen eszközévé vált. Szemben a hagyományos, helyszíni mérésekkel, amelyek jellemzően egy-egy pontra, kisebb területre koncentrálnak, a műholdak legnagyobb előnye, hogy egyszerre képesek egész területekről adatokat szolgáltatni (szinoptikus). Ez különösen értékes egy olyan nagyméretű, mozaikos és térben rendkívül változatos víztest esetében, mint a Balaton.
A műholdas megfigyelések másik jelentős előnye az általuk átfogott időhorizont. A nagy nemzetközi műholdprogramok – mint például az amerikai Landsat és MODIS, vagy az európai Copernicus program Sentinel műholdcsaládja – akár évtizedekre visszanyúló, folyamatos adatfolyamokat biztosítanak. Számos esetben 10–20 évnyi, vagy még hosszabb időtartamra visszamenőleg is rendelkezésre állnak megbízható, szabványosított módon rögzített felvételek. Az első, Földünkről készült multispektrális (több színképtartományban érzékelő) műholdfelvétel óta műholdképek milliárdjai készültek bolygónkról, amelyeket kutatók világszerte rendszeresen elemeznek és dolgoznak fel.
Amikor a kutatók a megfelelő műholdas adatokat választják ki egy adott vizsgálathoz, több fő szempontot kell mérlegelniük. Kulcsfontosságú a térbeli felbontás, ami a műholdkép részletességét jelenti – vagyis azt, hogy mekkora a legkisebb terület, amit a műhold még különálló egységként képes megkülönböztetni. Ugyanilyen fontos a spektrális felbontás, amely azt mutatja meg, hogy a műhold a fény hány különböző hullámhossz-tartományában (színképcsatornában) készít felvételt; minél több és specifikusabb csatornán érzékel, annál több információ nyerhető például a vízminőségről vagy a növényzet állapotáról. Végül, de nem utolsósorban, az időbeli felbontás is döntő tényező, ami arra utal, hogy a műhold milyen gyakran készít felvételt ugyanarról a területről, ami létfontosságú a gyorsan változó folyamatok, például algavirágzások, növényzet nyomon követéséhez. E három tényező – a térbeli, spektrális és időbeli felbontás – együttes és körültekintő értékelésével tudják a kutatók kiválasztani a céljaiknak leginkább megfelelő műholdas adatforrásokat.
A műholdas távérzékelés tehát időben és térben is kitágítja látóhatárunkat, lehetővé téve, hogy a nagy kiterjedésű és hosszú távon változó természeti rendszereket – amilyen a Balaton is – teljesebben lássuk, mélyebben megértsük, és ezáltal hatékonyabban védhessük.
Zöldinfó
Aki betonoz, fizessen a természetért? Egy működő brit példa mutatja az utat
Új ipari parkot építene? Cserébe jöhet egy láp helyreállítása!
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Mi lenne, ha egy új ipari park, lakópark vagy logisztikai központ engedélyezésének feltétele nemcsak a környezeti terhek minimalizálása, hanem egy természetes élőhely-helyreállítás finanszírozása lenne? – teszi fel a kérdést az alternativenergia.hu. Az Egyesült Királyságban már működik egy olyan rendszer, amely előírja, hogy a fejlesztések után a természetnek mérhetően jobb állapotban kell lennie, mint korábban volt. A szabályozás új forrásokat teremt a biodiverzitás védelmére és helyreállítására, miközben nem akadályozza a gazdasági fejlesztéseket. Gyura Gábor, a Magyar Fenntartható Befektetési és Pénzügyi Egyesület vezetője szerint a brit tapasztalatok alapján érdemes feltenni a kérdést: hozzájárulhatna-e egy hasonló modell a magyarországi élőhelyek helyreállításának finanszírozásához is?
Egyes számítások szerint Magyarországon naponta 11–13 futballpályányi terület tűnik el a természetes körforgásból, és ez ráadásul nagyrészt a természetes élőhelyek rovására történik. E „betonozási” jelenség, a zöldterületek beépítése elsősorban új épületekhez, illetve a hozzájuk kapcsolódó infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódik. Némileg paradox módon, ha például lakópark-, szálloda- vagy irodafejlesztésekről van szó, akkor a fejlesztők azt mindig „zöldnek” pozicionálják. A lakóparkok elnevezéseiben például végtelen kreativitás jelenik meg a „green”, „zöld”, „garden” és egyéb rokonértelmű szavak halmozásával, de ugyanígy az irodáknál is köztudott, hogy a bérlők kifejezetten keresik a lehetőleg valamilyen nemzetközi minősítés által is alátámasztott zöld jellemzőket, ezért aztán az épületek környezetbarát jellemzői az értékesítési kommunikációban is markánsan megjelennek.
Azonban, hacsak nem valamilyen különösen körültekintően végzett, barnamezős fejlesztésről van szó, akkor a fejlesztések egyik fájdalmas következménye a természetes élőhelyek, a biodiverzitás valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások pusztulása. Azt pedig egyre több gazdasági elemzés mutatja ki számszerűen, hogy a természet degradációja kőkemény, a GDP-ben is jelentkező probléma, és messze nem csak az agráriumban és az élelmiszeriparban, hiszen szinte minden gazdasági ágazat rá van utalva a természet „szolgáltatásaira”.
Vannak szabályaink, csak épp nem igazán korlátoznak
Mind Magyarországon, mind Európa lényegében összes országában léteznek beruházásokra vonatkozó, a természeti hatásokat kontrollálni célzó szabályozások. Hazánkban a nagyobb volumenű vagy fokozott környezeti kockázattal (például jelentős talajterheléssel, levegőszennyezéssel) járó beruházások esetén kötelező környezeti hatásvizsgálatot vagy előzetes vizsgálatot lefolytatni, mely ki kell, hogy terjedjen a tervezett fejlesztés élővilágra, biológiai sokféleségre gyakorolt hatásaira is.
Kifejezetten az ingatlanfejlesztéseknél említendő, hogy egy 2024-ben hozott rendelet szerint zöldfelületi tanúsítvány szükséges az 5000 m2 összes hasznos alapterületet meghaladó kiemelt beruházások esetében. A beruházás nem kaphat használatba vételi engedélyt, ha nem ér el legalább közepes minősítésű tanúsítványt. Ez utóbbi minősítés eléréséhez pedig a beruházásnak megfelelő mennyiségű és minőségű növényzetet kell tartalmaznia – különösen fákat és cserjéket –, amelyek bizonyítottan javítják a mikroklímát, szén-dioxidot kötnek meg, valamint hosszú távon fenntartható, helyi viszonyokhoz alkalmazkodó zöldfelületet alkotnak.
E cikkben még távolról sem próbálunk meg teljes körű hazai jogszabályi áttekintést adni vagy éppen azok hatásosságát értékelni, de valószínűleg nem alaptalanul alakult ki olyan érzésünk, hogy e szabályokat pont a legsúlyosabb esetekben nem alkalmazták kellő alapossággal. Elég, ha csak a gödi Samsung gyár folyamatos bővítéseire gondolunk, melyek esetében az illetékes kormányhivatal környezet- és természetvédelmi főosztálya rendre megállapította, hogy az üzem létesítésének és bővítésének jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálat lefolytatására nincs szükség.
A gazdasági közvélekedésben a fejlesztésekhez kapcsolódó környezetvédelmi korlátozásoknál a legfőbb érv mindig a növekedés szokott lenni. „Igen, persze, fontos a természet; csak épp ez vagy az a kiemelt beruházás nagyon fontos, rengeteg munkahelyet teremthet, adóbevételeket termelhet.” Éppen ezért érdemes tanulmányozni olyan megoldásokat, ahol törekedtek a piackonform, de ökológiailag mégis ambiciózusabb szabályozás kialakítására.
Amikor a beruházások gyarapítják a természetet
Az egyik legérdekesebb kezdeményezés a brit Biodiversity Net Gain (BNG) rendszer. Ennek célja, hogy a fejlesztések eredményeként a természetes élőhelyek mérhetően jobb állapotban maradjanak fenn, mint a beruházás megkezdése előtt voltak. Az Egyesült Királyságban a BNG jogszabályi kötelezettség: a fejlesztőknek legalább 10%-os nettó biodiverzitási nyereséget kell elérniük egy-egy beruházásnál. Más szóval, a fejlesztés után több vagy jobb minőségű természetes élőhelynek kell léteznie, mint a fejlesztés előtt.
A rendszer alapja a biodiverzitás standardizált mérése. Az élőhelyek biodiverzitási értékét úgynevezett biodiverzitási egységekben fejezik ki, amelyek száma több tényezőtől függ, például az élőhely méretétől, minőségétől, típusától és elhelyezkedésétől. A fejlesztések során – például amikor fákat vágnak ki, lebetonoznak zöldfelületeket – ezek az egységek csökkennek, míg élőhely-helyreállítási vagy élőhely-fejlesztési tevékenységekkel új egységek hozhatók létre. A szükséges számításokat egy hivatalos biodiverzitási-számítási módszertan alapján kell elvégezni. (Egyes elemeiben egyébként hasonlít erre a fent említett magyarországi zöldfelületi tanúsítvány szabályozás is.)
Egyes fejlesztések mentesülnek a követelmények alól, de általánosságban minden nem mentesített fejlesztésnek teljesítenie kell a 10%-os nettó biodiverzitási nyereséget, még egy naperőmű kialakításának vagy akár egy kisebb lakóingatlan-fejlesztésnek is.
Csak végső esetben lehet pénzzel kiváltani a természetvédelmi kötelezettséget
A fejlesztőknek először törekedniük kell arra, hogy a fejlesztés helyszínén elkerüljék vagy minimalizálják a biodiverzitás csökkenését. A BNG három módon teljesíthető, meghatározott sorrendben.
- Elsőként lehetőleg a fejlesztési területen belül kell létrehozni vagy javítani az élőhelyeket.
- Ha ez nem elegendő, akkor a fejlesztő a fejlesztési területen kívül hozhat létre biodiverzitási „nyereséget” saját területén, vagy vásárolhat ún. off-site biodiverzitási egységeket a piacon.
- Amennyiben a BNG sem helyben, sem off-site módon nem teljesíthető, végső megoldásként a fejlesztőnek állami biodiverzitási krediteket kell vásárolnia.
Ezt a sorrendet a szabályozás „biodiverzitásihaszon-hierarchiának” nevezi.
A létrehozott vagy fejlesztett élőhelyeket legalább 30 évig fenn kell tartani, és már a tervezési engedély megszerzéséhez igazolnia kell a fejlesztőnek, hogy miként fogja teljesíteni a BNG-követelményeket. A hatóságnak pedig ezt a tervet jóvá kell hagynia, mielőtt a fejlesztés megkezdhető lenne.
Mi ebben a jó?
Ökológiai szempontból a legfőbb előny persze a „nettó plusz 10 százalék” elv, miszerint nemcsak, hogy rontani nem szabad, hanem egyenesen javítani kell a természet állapotán, minden egyes fejlesztés esetén. Ráadásul itt nem valamilyen véletlenszerű „faültetési” kampányról van szó: a biodiverzitási haszon számítására fejlett módszertan van, és 30 évig kell biztosítani a természeti élőhely fenntartását.
De a szabályozás mindezt piacbarát módon próbálja meg elérni. Ahogy említettük, ha a fejlesztő számára nem lehetséges teljes mértékben helyben elérni a szükséges javulást, akkor akár máshol is finanszírozhatja azt. Ez pedig igencsak életszerű: lehetséges, hogy helyben egyszerűen nincs fizikailag kellő hely, minőségileg alkalmas terep, viszont az ország egy másik területén valamilyen, ökológiai szempontból nagyon értékes fejlesztés valósítható meg, például egy tőzegláp helyreállítása.
A rendszer pedig a földtulajdonosok vagy akár környezetvédő szervezetek számára is lehetőséget teremt új bevételi források kialakítására. Azok, akik vállalják élőhelyek létrehozását vagy fejlesztését, off-site biodiverzitási egységeket értékesíthetnek a fejlesztők számára. Így a BNG-rendszer a természet helyreállítására úgy teremt belső piaci finanszírozást, hogy közben egy szabályozott biodiverzitási piacot is elindít. A finanszírozható természeti projektek egy interneten elérhető térképen követhetőek.
És mi van a „búcsúcédulákkal”?
A BNG harmadik eleme, a kreditek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy nem pusztán egy újabb kompenzációs rendszerről van-e szó. A klímavédelemben ismert önkéntes carbon kreditek (melyekkel vállalatok kompenzálják saját emisszióikat azáltal, hogy valamilyen hitelesített, elkerült emisszióval járó projektet finanszíroznak) gyakran kapnak kritikát zöld körökben. Az angol BNG-ben szereplő biodiverzitási kreditek esetében azonban a carbon kreditekkel kapcsolatos aggályok kevésbé merülnek fel.
Egyrészt, a törvény egyértelműsíti, hogy csak végső esetben választható „menekülőutat” jelentenek. A szabályozási hierarchia egyértelműen a helyi, a fejlesztés környezetében megvalósuló természeti javítást ösztönzi, és ha ez nem lehetséges, akkor is a közvetlen természet-helyreállító projektet finanszírozása következik a logikai sorban.
Az is fontos, hogy a biodiverzitási krediteket a környezetvédelmi minisztérium nevében értékesítik, a befolyó forrásokat pedig kizárólag élőhelyek létrehozására vagy javítására fordíthatja a minisztérium, melyről évente publikus jelentés készül.
Angliában sincs kolbászból a kerítés
Sikeres-e a szabályozás? A környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek a pozitív hatásokat hangsúlyozzák, de azért látszanak még gyermekbetegségek is. A britek sem szentek: sok új fejlesztés próbál kibúvót találni és valamelyik jogszabályba foglalt mentességre hivatkozva elkerülni a szabályozást. A fejlesztések gyakran még nehezen „párosíthatók” az ország egyéb részein található, természet-helyreállító projektekkel (idő kell ez utóbbiak tervezéséhez is), emellett pedig a helyi önkormányzatok tervezési-engedélyezési osztályai sem mindig rendelkeznek elegendő kapacitással az igények gyors feldolgozására.
Egyes számítások szerint egyelőre évi 10 000 hektár alatt van a helyreállított területek összessége, ami még messze nem elegendő ökológiai szempontból. Pozitívum viszont, hogy több ezer új munkahelyet is teremtett a program. Mindenesetre a brit kormány a tapasztalatok fényében finomítani készül a szabályozáson.
De működhetne-e valami hasonló Magyarországon?
Nem meglepő módon úgy érvelünk, hogy igen! Képzeljük csak el, hogy egy nagy logisztikai központ vagy éppen bevásárlóközpont fejlesztője a Tisza menti vizes élőhely-helyreállítás finanszírozásával teljesítse a kötelezettség egy részét (miután a helybeni lehetőségeket maximálisan kimerítette), ezáltal hozzájárulva hazánk egyik legfontosabb környezeti válságának megoldásához is.
Márpedig a következő években is nagy volumenű ingatlan- és egyéb infrastrukturális beruházásokra számíthatunk, azaz a „betonozás” folytatódni fog, miközben a természetes élőhelyek védelmére, fejlesztésére és fenntartására még a remélt uniós források elérése mellett is lényegesen többet kellene költeni, mint korábban. Az Ökológiai Kutatóközpont becslése szerint a hazai zöldfelületeket tekintve mintegy 6 millió hektár van kedvezőtlen vagy nagyon rossz állapotban, ahol az ökoszisztéma-szolgáltatások szintje nem megfelelő.
Legalább négy jó érv van amellett, hogy a brit modellhez hasonlóan itthon is a fejlesztések engedélyezésébe „kódoljuk” a biodiverzitás javítását, az élőhelyek helyreállításának finanszírozását.
- Igazságos, mert azoknak kell fizetniük a természet helyreállítását, akik a fejlesztéseikkel a természetet terhelik.
- Biztosítja a finanszírozást, mert elvileg minden egyes, a természetet terhelő fejlesztés automatikusan együtt jár a szükséges természeti beruházások elvégzésének vagy annak finanszírozásának kötelezettségével. (Ez erősebb garancia, mint ha egy ország csak a központi költségvetésből, más közpolitikai célokkal versenyezve finanszírozná az élőhelyek védelmét, hiszen akkor a ráfordítások nem feltétlenül tartanak lépést a „betonozás” ütemével.)
- Olyan élőhely-helyreállító projektek kapnának magánforrásokból finanszírozást, amelyek alapesetben nem „bankképesek”, általában nem képesek egy banki kölcsön törlesztéseit kigazdálkodni. Az élőhely-helyreállítás ugyanis tipikus közjószág-jellegű tevékenység: a hasznok jelentős része nem annak a szereplőnek jelentkezik, aki a beruházást finanszírozza, ezért a piac önmagában alulfinanszírozza ezeket a projekteket.
- Egy BNG-típusú szabályozás ráadásul praktikusan is jól bevezethető lenne, hiszen például fokozatos alkalmazást is el lehetne képzelni, kezdve a legnagyobb fejlesztésekkel, majd haladva az egyre kisebb projektekig.
Nem utolsósorban jót tenne a társadalmi tudatosságnak is. Ráirányítaná a figyelmet arra, hogy még a gazdaságilag hasznos beruházásoknak is jócskán lehetnek jelentős negatív környezeti externáliái, amelyeket a biodiverzitási piac logikája legalább részben visszaterhelne a környezetterhelőkre. Ám nem megsarcolva, hanem időtálló környezeti érték létrehozására, védelmére kötelezve őket.
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaOlcsóbb lenne villanyautóval járni, mégis a hibrideket választják a magyarok
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaMiközben tisztul a Tisza, egyre nagyobb gondot jelent a vízhiány
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaMegvizsgálják, mennyit fogyasztanak valójában az airfryerek
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaRekordkülönbség alakult ki az elektromos és hibrid használt autók ára között
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaGyorsított eljárással jöhetnek az elektromos rollerekre vonatkozó új szabályok