Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Külföldről, drágán vesszük az áramot: fejleszteni kell a hazai energiatermelést

Hatékonyabb és olcsóbb energiatermelésre áll át Magyarország.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hatékonyabb és olcsóbb energiatermelés a cél, a jelenlegi mintegy nyolcvan százalékos importkitettség csökkentése mellett – hangsúlyozta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára, egy balatonfüredi konferencián. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület háromnapos vándorgyűlésének nyitónapján Tótth András hangsúlyozta, hogy bár a 20. és a 21. században az elektromosságé a főszerep, az ország pillanatnyilag nem áll túl jól az energetikai felkészülés terén – írja az alternativenergia.hu. Mint mondta, Magyarország energiaimport-kitettsége megközelíti a nyolcvan százalékot, ami Európában a legmagasabb. Irányváltást és ciklusokon átívelő fejlesztések szükségességét hangsúlyozta. Kiemelte: a szélprogram keretében 8 gigawattos szélparkot építenek ki, mely a tervek szerint 2040 és 2050 között valósul meg. Fontos lépésnek nevezte, hogy még idén megindul az ágazatot érintő stratégiai program iparági egyeztetéssel – húzta alá.

Tótth András beszélt arról is, hogy a paksi erőmű nyári kiesésekor a fogyasztók jelentősen mértékben lefaragtak az igényekből, így sikerült orvosolni a krízist, hosszú távon azonban jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Hozzátette, a hazai termelés állapota miatt a regionális erőművek sokkal olcsóbban tudtak áramot biztosítani Magyarország számára, mint egyes hazai erőművek. A csúcsórákban Magyarországon a legmagasabb az átlagos energiaköltség egész Európában, “egyfajta potyautasként jelenünk meg a rendszerben, nem termelünk annyi villamos energiát, mint amennyit az ország elfogyaszt” – húzta alá.

Azáltal, hogy nem újítottuk fel az energiaparkjainkat, nem építjük ki a villamosenergia-termelő képességünket, megspórolunk bizonyos beruházási összegeket, de folyamatosan plusz költségek merülnek fel azáltal, hogy a kiszolgáltatott órákban külföldről, drágán vesszük a villamos energiát – fejtette ki.

Advertisement

A paksi atomerőmű biztosítja a hazai felhasználás mintegy 30 százalékát, emellé komoly naperőművi kapacitásokat sikerült kiépítenünk, amelyeknek a termelése már meghaladta a gázerőműves kapacitásokat, ám nem működnek elég hatékonyan – mondta. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület csütörtökig tartó 72. vándorgyűlésén 1300 résztvevő és 150 előadás várható. A szektort érintő kihívások megvitatása mellett szó lesz a háztartások és a vállalkozások mindennapjait befolyásoló kérdésekről is.

Advertisement

Zöld Energia

Napenergiával erősít a Mol: új napelempark épült Algyőn

Átadták a Mol új napelemparkját és villamosenergia-tároló rendszerét Algyőn.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Átadták a Mol új, 21,575 milliárd forintos beruházással kialakított napelemparkját és villamosenergia-tároló rendszerét a cégcsoport algyői gázüzemének területén – írja az alternativenergia.hu. Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója az ünnepségen azt mondta, a cégcsoport törekszik arra, hogy a nagy villamosenergia-fogyasztású üzemeit termelő- és tárolókapacitásokkal kiegészítve önellátóvá, minél inkább rezisztensé tudja tenni bármilyen ellátási kockázattal szemben. A 37,5 MWp teljesítményű algyői naperőmű a Mol Magyarország kilencedik napelemparkja, melyek összesített teljesítménye több mint 400 MWp. A most átadott 40 MWh kapacitású energiatároló – a 80 MWh-os tiszaújvárosi után – a cég második ilyen létesítménye – közölte a szakember. Hozzátette: az algyői fejlesztésnek köszönhetően évente 13 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el. Az ügyvezető igazgató kifejtette, a magyar energiaiparban jelentős beruházásokra van szükség, át kell alakítani az energia-infrastruktúrát.

Az ellátásbiztonság fontossága mellett a szakember hangsúlyozta, válságok idején az egyéni érdekek előtérbe kerülnek, és mindenki a szuverenitásra helyezi a hangsúlyt. A változó körülményekhez alkalmazkodni kell, diverzifikálni az energiaforrásokat. Lényeges szerepe lesz a fosszilis, a nukleáris és megújuló energiának, a geotermiának, biogáznak és a biomasszának is. Bacsa György elmondta, hogy a korábbi és jelenlegi fejlesztéseknek köszönhetően az algyői telephely – amely hagyományosan a fosszilis energia-előállítás egyik központja volt – nem esik az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) hatálya alá, szén-dioxid-kibocsátását annyira vissza tudta fogni. A Mol csoport legnagyobb megújuló energiaportfóliója Magyarországon van, de jelentős beruházásokat hajtottak végre Szlovákiában és Horvátországban is. A Mol Magyarországon 2030-ig 500 MWh-nyi tárolókapacitást tervez kiépíteni, ezzel hozzájárulva a teljes magyar energetikai rendszer rugalmasságához – közölte a szakember.

Schubert Péter Archibald, a Mol Magyarország kutatás-termelési igazgatója elmondta, Algyőn több mint 60 éve folyik szénhidrogén-kitermelés, jelenleg is több mint száz kút termel, emellett gázüzem is működik itt. Az algyői telephely a kutatás-termelés 5-10 százalékát adja, de a villamosenergia-fogyasztás több mint fele itt jelentkezik. A naperőmű kialakítása nemcsak a telephelyet teszi fenntarthatóbbá, hanem az egész magyarországi kőolaj és földgázkitermelést, növelve ezzel a versenyképességet és erősítve az ellátásbiztonságot – hangsúlyozta a szakember. A korábbi és jelenlegi beruházásoknak köszönhetően a telephely villamos energiából önellátóvá vált, és amikor alacsonyabb az energiaigény a piacra is tud értékesíteni energiát – közölte az igazgató. A fejlesztést bemutató sajtóanyag szerint a napelempark teljes beruházási értéke 17,6 milliárd forint volt, amelyhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium 5,566 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. Az akkumulátoros energiatároló 3,975 milliárd forintból valósult meg, ehhez az Európai Unió 1,628 milliárd forint támogatást nyújtott.

Advertisement

Az energiatároló a Mavir által működtetett rendszerszintű szolgáltatások piacán is szerepet kaphat. Amikor a rendszerirányító a fogyasztás csökkentését kéri, akkor az energiatároló biztosítja a közcélú hálózatról kieső villamosenergia mennyiséget a termelés fenntartása érdekében, többlet villamos energia esetén pedig töltési üzemmódba kapcsol.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák