Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A felkészültség is életet menthet a hőhullámok idején

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Meteorológiai Tanszék munkatársainak legfrissebb elemzéséből. Szabó Péter és Pongrácz Rita kutatók az elmúlt tizenegy év adatai alapján vizsgálták meg, hogy mely megyéket sújtották leginkább a hőhullámok, és hol jártak a legnagyobb többlethalálozással – írja az alternativenergia.hu. A déli és délkeleti országrészben az elmúlt tizenegy évben nyaranta átlagosan két-három hőhullámos hét fordult elő, de a hőhullámok egészségügyi következményei ennél jóval összetettebb képet mutatnak. A szakértők megállapítása szerint nem azokban a megyékben volt a legnagyobb a többlethalálozás, ahol a legtöbb hőhullám fordult elő. Ez arra utal, hogy a felkészültség, az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és más helyi tényezők is jelentősen befolyásolhatják, mennyire veszélyes egy hőhullám az ott élők számára – olvasható a Másfélfok című szakportálon megjelent elemzésről készült, MTI-hez eljuttatott összefoglalóban.

A kutatók kiemelik: a hőhullámok sokkal hosszabbak, intenzívebbek és gyakoribbak, mint néhány évtizede.
A kutatás során a szakemberek nem a napi csúcshőmérsékletet, hanem a napi átlaghőmérsékletet vették alapul. Ez a mutató tükrözi ugyanis a legpontosabban azt, hogy az éjszakák mennyire képesek enyhülést hozni. Amennyiben az éjszakák is melegek maradnak, a szervezet regenerálódási lehetősége jelentősen csökken, ami fokozott egészségügyi kockázatot jelent.

A kutatók a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján 2015 és 2025 között, heti bontásban elemezték a hőhullámokat és a halálozási adatokat mind a 19 megyében és Budapesten. A legtöbb hőhullámos hetet Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun megyében regisztrálták, ahol a május-szeptemberi időszakban évi átlagban két-három héten is előfordult tartós, éjjel-nappali hőterhelés.

Advertisement

A halálozási adatok azonban más mintázatot rajzoltak ki. Mint írták, az intenzív hőhullámok meglepő módon Tolna megyében 35, Baranyában 28, Jász-Nagykun-Szolnokban 26, Bács-Kiskunban 25, Budapesten és Békésben pedig mintegy 24 százalékos többlethalálozást eredményeztek. Csongrád-Csanádban ugyanakkor – noha ez az ország legmelegebb megyéje – a többlethalálozás ennél alacsonyabb volt, ami a kutatók szerint összefügghet a jobb alkalmazkodással és a légkondicionált lakások országon belüli legmagasabb arányával.

A kutatók felidézik azt is, hogy a 2024. júliusi, az idei nyár előtti leghosszabb és legintenzívebb hazai hőhullám idején Budapesten a kéthetes forró időszak alatt 34 százalékos többlethalálozás következett be az azévi május-szeptemberi időszak átlagához képest. A kutatás szerint a heti bontású, megyei elemzések pontosabban jelölhetik ki azokat a térségeket, ahol a közegészségügyi és szociális ellátórendszereket, valamint a hőhullámokhoz kapcsolódó alkalmazkodási intézkedéseket érdemes megerősíteni. A hőség különösen az idősekre, a krónikus betegekre, a kisgyermekekre és azokra jelent veszélyt, akik olyan lakásokban élnek, amelyek éjszaka sem tudnak megfelelően lehűlni.

Advertisement

A kutatók szerint ezért a hőhullámokra való felkészülés nem korlátozódhat a hőségriadók idején ismételt tanácsokra. Hosszabb távon az egészségügyi és szociális ellátásnak, a várostervezésnek és más közpolitikai területeknek is alkalmazkodniuk kell a gyakoribb és intenzívebb hőhullámokhoz,
hogy mérsékelni lehessen azok egészségügyi következményeit.

Advertisement

Zöldinfó

Régészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen

Megújította a pusztamaróti történelmi emlékhelyet a Pilisi Parkerdő.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Megújította a Pusztamarót térségében található történelmi emlékhelyet a Pilisi Parkerdő; az itteni régészeti feltárás új ismeretekkel szolgált az 1526 őszén, a mohácsi csata után itt lezajlott eseményekről és az egykori érseki kastélyról – írja az alternativenergia.hu. A parkerdő az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a régészeti kutatás és a környezetrendezés állami támogatással, hétmillió forintos keretből, valamint további kétmillió forint saját forrásból valósult meg. A Gerecse, azon belül Pusztamarót ma kedvelt erdei kirándulóhely, ötszáz évvel ezelőtt azonban a mohácsi csatát követő időszak egyik tragikus eseményének helyszíne volt – írták. A közlemény szerint, a vizsgálatot a pécsi Janus Pannonius Múzeummal együttműködésben végezték. A múzeum a Mohács 500 kutatási program részeként már több mint egy évtizede vizsgálja a mohácsi csatateret és jelentős tapasztalattal rendelkezik a korszakhoz köthető terepi munkákban.

A régészeti feltárást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Régészettudományi Intézete végezte tanszéki ásatás részeként, de a munkákban a területileg illetékes Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Balassa Bálint Múzeum és a Nemzeti Régészeti Intézet szakemberei is közreműködtek. A kutatás középpontjában a középkori Marót falu közelében, a Maróti-kő alján található épületmaradványok álltak: az erdő fái és avartakarója alatt két középkori eredetű épület nyomai húzódnak. Az írott források alapján feltételezhető, hogy itt állt Zsigmond király egykori vadászkastélya. A király 1388-ban Marótot az esztergomi érseknek adományozta, a kastély első ismert írásos említése pedig 1399-ből származik.

A régészeti feltárás és a talajradaros felmérések során sikerült pontosan meghatározni az egykori palotaegyüttes alaprajzát; ez két részből állt, és egykor monumentális építménynek számított. Az északi épülettömb lehetett az Estei Hippolit esztergomi érsek által reneszánsz stílusban emelt új palota. Azt írták, a hely történetének legdrámaibb fejezete 1526 őszéhez kötődik. A mohácsi csata és Buda elfoglalása után az Esztergom felé menekülők egy csoportja Marótnál próbált ellenállni az oszmán hadaknak. A korabeli beszámolók szerint a menekülők elsáncolták magukat, ám ellenállásukat végül felszámolták, és sokan meghaltak. A kastély és a középkori Marót falu pusztulása is ehhez az időszakhoz köthető.

Advertisement

Jelentős eredményt hozott a terület vizsgálata, itt már 2024-ben emberi csontmaradványokra figyeltek fel. A régészek újabb, szétszóródott emberi maradványokat tártak fel, amelyek környezetéből a többi között muskétagolyó, nyílhegy és Jagelló-kori érme is előkerült. A forrásokban említett maróti csata egyértelmű nyomaira utalnak a falu területén felszínre került dárdák, golyók és egy 1524-ben vert II. Lajos érme is – ismertették.

A leletek fontos új adatokkal szolgálhatnak az 1526 őszén Marótnál lezajlott eseményekről, és arra utalnak, hogy a kastély közvetlen környezetét is érinthette az összecsapás. A feltárás eredményeinek tudományos feldolgozása azonban még folyamatban van, több kérdés megválaszolása további vizsgálatokat igényel – közölték. Az összegzés szerint a régészeti munkával párhuzamosan a Pilisi Parkerdő rendezte a történelmi emlékhely környezetét, valamint új információs táblát helyezett ki, amely bemutatja Pusztamarót történetét, az egykori kastélyt és a régészeti kutatás legfontosabb eddigi eredményeit.

Advertisement

A parkerdő kiemelte, az erdészeti feladatai mellett fontosnak tartja, hogy a kirándulók számára a természeti értékek mellett az erdőkben élő történelmi múlt is láthatóbbá és érthetőbbé váljon. A pusztamaróti emlékhely jó példával szolgál arra a tényre, hogy az erdők nemcsak természeti értékeket őriznek: évszázadok történetének emlékei is megbújhatnak a fák és az avar alatt – áll a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák